Az elmúlt évtizedben megtudtuk, hogy az öregedést mind az osztódó, mind a nem osztódó sejtekben az epigenetikai információk változásai kísérik, ez az immunrendszer különböző sejtjeire, illetve magára az immunválaszra is igaz. Az epigenetikai változások különböző szinteken fordulnak elő, ideértve a hiszton poszttranszlációs módosítá- sainak és a DNS metilációjának megváltozott mintáit és a megváltozott nem kódoló RNS- (például mikro-RNS-) expressziót, a telomeráz/telomer rendszer változásait és az autofágia szintjének módosulását az öregedés során. Az egészséges immunválaszban a memória-T- és -B-sejtek szintjének immungerontológiai változása mögött álló epigenetikai változásokról is új adatokat tudtunk meg. Ide tartozik a Covid-járvány első három hullámában kimutatott, életkorfüggő citokinvihar jelensége is. Meglepő módon, bizonyos típusú epigenetikai információk transzgenerációs módon működhetnek, és befolyásolják az utódok élettartamát. Ez azt jelenti, hogy a kizárólagos genetikai meghatározottság helyett az immunválasz elsősorban epigenetikailag meghatározott; az étrend és más környezeti hatások (fertőzések, gyógyszerek) az epigenetikai információk megváltoztatásával befolyásolhatják az immunválasz időtartamát. Az utóbbi nagyon lényeges a vakcinák védőhatásának időtartamát illetően is.

Az ayahuasca az Amazonas vidékén őshonos kétkomponensű, pszichoaktív főzet, melynek hatóanyagai β-karbolin- és triptaminszármazékok. Forrásvidékén a főzet a mai napig számos gyógyító és rituális törzsi szertartás központi eleme. A szer az elmúlt évtizedek során laikus és tudományos körökben egyaránt ismertté vált, és mára Európa- szerte is terjed használata. Írásunkban az elmúlt évtizedek során végzett kutatási eredmények összefoglalásán keresztül mutatjuk be az ayahuasca legfontosabb jellemzőit, a használatával kapcsolatosan felmerülő legfontosabb kérdéseket, kockázati tényezőket és potenciális hasznokat. Egyre több kutatási eredmény tűnik alátámasztani az erős szerotoninaktivitást előidéző ayahuasca pszichoterápiás potenciálját, miközben az immunrendszeren kifejtett hatására irányuló vizsgálatok felvetik annak a lehetőségét is, hogy bizonyos etnomedikális megfigyelések tudományosan is igazolhatóak.

Célkitűzés - Felmérésünkben annak feltárását tűztük ki célul, hogy a pszichiátriai betegségben szenvedő erőszakos bűncselekményt elkövetők milyen arányban követtek el már korábban is kisebb bűncselekményeket, és kimutatható-e összefüggés a bírósági határozat alapján kényszergyógy­kezelésben részesült pszichiátriai beteg bűnelkövetők erőszakos bűncselekménye és korábbi bűnelkövetései között. Módszerek - Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI) 2000 és 2010 között elbocsátott valameny­nyi beteg dokumentációját áttanulmányoztuk. Az összegyűjtött adatok alapján összehasonlítottuk a korábban már kisebb bűncselekményeket elkövetőket (PPO) azokkal, akiknek a kényszergyógykezelést indokló erőszakos bűncselekmény előtti bűnelkövetéséről hivatalos adattal nem rendelkeztünk (PNO). Eredmények - A 10 év dokumentációs anyagának áttanulmányozását követően 86 (29%) beteget sorolhattunk a PPO-, 208 (71%) beteget pedig a PNO-csoportba. A PPO-csoportba tartozók közül szignifikánsan többen (p=0,038) részesültek már az erőszakos bűncselekmény elkövetését megelőzően valamilyen pszichiátriai kezelésben, és a csoport tagjai nagyobb valószínűséggel követték el erőszakos bűncselekményüket valamilyen pszichoaktív szer hatása alatt (p<0,001). Különös kegyetlenséget és más, a bűncselekményt súlyosabban minősítő tényezőket gyakoribbnak találtunk a PNO-csoportban (p=0,019). Következtetés - Vizsgálatunk alapján a pszichiátriai betegségben szenvedő erőszakos bűncselekményt elkövetők 29%-a követett el már korábban is kisebb bűncselekményeket. Ez az országos adatunk egybevág a nemzetközi irodalomban közöltekkel.

BEVEZETÉS - Célkitűzésünk volt az orvosegyetemi hallgatók stresszterhelésének és egészségkárosító magatartásának vizsgálata. MINTA ÉS MÓDSZER - A felmérésben 473 negyedéves hallgató vett részt, karok szerint 73,4% általános orvostudományi, 10,1% a fogorvos-tudományi és 16,5% a gyógyszerész-tudományi. A stresszterhelést az Anderson-féle validált kérdőívvel mértük, az érzelmi, fizikai és a munkastressz vonatkozásában. A pontrendszer alapján a magas stresszterhelést jelzőket soroltuk a rizikócsoportokba. A kockázati tényezőnek a dohányzást, az alkoholfogyasztást, drogok kipróbálását/fogyasztását és a pszichoaktív gyógyszerhasználatot tekintettük. EREDMÉNYEK - Lelki panaszokkal rizikócsoportba került a hallgatók 15,2%-a, testi panaszokkal 7,8%-a, munkastressz pedig 26,0%-ban jelentkezett. Az egészségkárosító magatartást vizsgálva a teljes mintában: 12,1% dohányzik, 36,2% fogyaszt alkoholt, 9,1% használ rendszeresen pszichoaktív gyógyszereket és 30,9% próbált ki drogokat. A három rizikócsoport és a gyógyszerhasználat között találtunk szignifikáns (p<0,001) kapcsolatot. KÖVETKEZTETÉS - A hallgatók körében igen alacsony a dohányosok aránya, viszont minden harmadik hallgató rendszeresen fogyaszt alkoholt és fogyaszt vagy kipróbált valamilyen kábítószert, de ez a jelenség nincs szignifikáns kapcsolatban a stresszterheléssel. Mindenképpen figyelmeztető jelnek kell tekintenünk, hogy a hallgatók elsősorban a gyógyszereket használják a stresszterhelésből keletkező problémáik kezelésére.

A szkizofrén betegek akár 80%-ánál - hosszú távú gyógyszeres kezelésük egy adott pontján - együttműködési zavarok léphetnek fel. A betegek terápiás együttműködése leggyakrabban részlegesnek mondható, vagyis a gyógyszerszedési utasításokat csak részben tartják be. A részleges compliance korai figyelmeztető jeleit az orvos az alkalmazott szerre adott rossz terápiás válasznak tulajdoníthatja, s ez a kezelés során egy másik, per os antipszichotikumra történő váltáshoz vezethet. Jelen tanulmány a részleges terápiás együttműködés kialakulásához hozzájáruló tényezőket tárgyalja: csökkent betegségbelátás, a gyógyszereléssel kapcsolatos negatív attitűd vagy szubjektív válasz, kognitív funkciózavar, kezeléssel kapcsolatos mellékhatások, pszichoaktív szer abúzusa, bonyolult gyógyszerszedési előírások. A részleges terápiás együttműködés a relapsusok és az emiatt történő kórházi újrafelvételek leggyakoribb okai között szerepel. A mellékhatás- incidencia (extrapyramidalis tünetek) atípusos antipszichotikumok szedése mellett észlelt csökkenése kedvező lehetőséget teremt a compliance javítására a szkizofrénia fenntartó kezelésében. A tartós hatású injekciós antipszichotikum alkalmazása bizonyítékul szolgál arra, hogy a beteg a szükséges gyógyszerelést megkapta. Az orvos számára elkülöníthetővé válik az eddig rejtve maradt hiányos terápiás együttműködés és a szerre adott kedvezőtlen terápiás válasz. A részleges terápiás együttműködést javító stratégiák között szerepel a tartós hatású, parenteralis bevitelű, atípusos antipszichotikum alkalmazása pszichoedukációval és kognitív-viselkedési intervenciókkal kombinációban.