Ideggyógyászati Szemle - 2018;71(11-12)

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

Neuropszichológiai rehabilitáció szerzett agysérülést követően

TAMÁS Viktória, KOVÁCS Noémi, TASNÁDI Emese

A neuropszichológiai rehabilitáció vagy rehabilitációs neuropszichológia az alkalmazott neuropszichológia egyik ága. Szemléletmódjában eltér a klinikai és funkcionális neuropszichológiától, habár teljességgel nem különíthető el azoktól. Egyediségét komplexitásán túl individuális, folyamatvezérelt és rendszerszemléletű jellege adja. Magyarországon a neurokognitív rehabilitációt igénylő rehabilitációs intézmények és osztályok száma egyre növekszik ugyan, de számuk még mindig kevésnek mondható, így hazánkban ez a fajta „rehabilitációs megközelítés” viszonylag kevéssé ismert. A szerzők az agysérülést szerzett egyének rehabilitációját és életminőségük javítását hangsúlyozó összefoglaló tanulmányukban a téma rendkívüli fontosságára, az ezzel kapcsolatos elméleti és gyakorlati vonatkozású ismeretekre, valamint a szemléletmódbeli változtatások, feladatok szükségességére kívánják felhívni a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

A Parkinson-kór stádiumbeosztása és az előrehaladott stádium kezelésének néhány aktuális problémája

KLIVÉNYI Péter, VÉCSEI László

A Parkinson-kór kezelése eltérő lehet a beteg aktuális állapota, illetve a betegség stádiuma alapján. Az irodalmi adatokat áttekintve többféle szempontrendszer szerint próbálták meghatározni a betegségfázisokat, azonban ezek legtöbbször nem felelnek meg a klinikai gyakorlatnak. Ebben az összefoglalóban áttekintettük a különböző beosztásokat, azok jelenlegi elfogadottságát és mindennapi gyakorlati használhatóságát. Jelenleg az eszközös terápiák miatt fontos az előrehaladott kórforma minél korábbi felismerése, ezért az itt alkalmazható kezelési lehetőségeket is számba vettük.

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

[Pszichoform és szomatoform disszociatív zavar migrénben: kapcsolat a fájdalom-percepcióval és a migrén következtében kialakuló fizikai korlátozottsággal]

SENGUL Yildizhan, SENGUL Serdar Hakan, TUNC Abdulkadir

[Célkitűzés - A migrén gyakori és rendszerint testi gyöngeséggel járó megbetegedés. Habár régóta ismert a migrén és egyes pszichológiai jellemzők közötti kapcsolat, nem rendelkezünk elég adattal a migrénben szenvedő betegek disszociatív élményeivel kapcsolatban. A vizsgálat célja az volt, hogy aurával nem rendelkező migrénbetegek körében felmérjük a pszichoform és szomatoform élmények jelentkezését, és megvizsgáljuk azok kapcsolatát a fájdalompercepcióval és a fizikai korlátozottsággal. Módszerek - A vizsgálatba 110 ambuláns migrénbeteget [diagnózisuk az International Classification of Headache Disorders-III (ICHD-III) alapján történt] és 70 egészséges kontrollszemélyt vontunk be. Rögzítettük a vizsgálati alanyok szociodemográfiai adatait, valamint a Szomatoform Disszociatív Kérdőívre (Somatoform Dissociation Questionnaire, SDQ), a Disszociatív Élmény Skálára (Dissociative Experience Scale, DES), a Beck-féle Depressziós Kérdőívre (Beck Depression Inventory, BDI) és a Beck-féle Szorongás Kérdőívre (Beck Anxiety Scale, BAS) adott válaszaikat. A vizsgálati alanyok kitöltötték a Migrén Korlátozottsági Kérdőívet (Migraine Impairment Disability Assessment Scale/MIDAS) és meghatároztuk Vizuál-analóg Skála (VAS) -pontszámukat is. Eredmények - Az SDQ- és a DES-pontszámok középértéke szignifikánsan magasabb volt a migrénbetegek körében (p < 0,001, p < 0,01). Az SDQ-pontszámok alapján szomatoform disszociációs zavar a migrénbetegek 29,4%-a esetében jelentkezett, míg nem specifikus disszociációs zavar 18,3%-uk, disszociatív személyiségzavar 10,1%-uk esetében. A DES-pontszámok alapján a betegek 20,9%-a esetében állhatott fenn pszichoform disszociáció. Szignifikáns pozitív korrelációt találtunk a DES- és SDQ-pontszámok, valamint a VAS- és MIDAS-pontszámok között. A kontrollszemélyekkel összehasonlítva, a migrénbetegek körében szignifikánsan ma­gasabb volt a depresszió és a szorongás szintje (p < 0,001). A magasabb SDQ- és DES-pontszámok megnövekedett fizikai korlátozottsággal és fokozottabb fájdalompercepcióval jártak együtt (p < 0,01). Következtetések - Eredményeink azt igazolják, hogy migrénbetegek körében megnövekszik a szomatoform és pszichoform disszociációs zavarok előfordulása. A szerzők szándéka további vizsgálatokat folytatni a migrénhez társuló disszociatív élmények megértése érdekében.]

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

A palliatív neurálterápia életminőségre gyakorolt hatása inoperábilis alsó végtagi obliteratív verőérbetegeknél

MOLNÁR István, DEÁK Botond Zsolt, HEGYI Gabriella, KOVÁCS Zoltán, KAPÓCS Gábor, SZŐKE Henrik

Célkitűzés - Validált objektív és szubjektív módszerekkel felmérni a lumbalis szimpatikus dúcok percutan neurolysisének fájdalomra gyakorolt hatásait és az ebből eredő életminőségi változásokat. Követni a beavatkozás mellékhatásait, szövődményeit. Anyag és módszer - Prospektív, nem randomizált, valós helyzetű, intervencionális, klinikai kohortvizsgálatunk időtartama hat hónap volt. A vizsgálatba bevont betegek érintett lábának terheléses ischaemiás fájdalmainak csökkentésére palliatív jellegű neurálterápiát végeztünk. A kezelés előtt, majd átlagosan 35 ± 2 nappal azt követően Vizuális Analóg Skála (VAS) alkalmazásával mértük az alsó végtagi fájdalmak intenzitásának változását és az ehhez köthető életminőségi változásokat 36-Item Short-Form Healthy Survey (SF-36) általános életminőséget meghatározó kérdőív segítségével követtük. Mértük a beteg végtag bőrhőmérsékletét és boka-kar indexét. A kezelés utáni eredményeket hasonlítottuk a kezelés előttiekhez. Összevetettük az objektív és a szubjektív mérések eredményeit. Követtük a fájdalomterápiás beavatkozás mellékhatásait és szövődményeit. A vizsgálatba bevont személyek mindegyikénél előre­- ha­ladott (Fontaine II/b stádiumú) alsó végtagi obliteratív verőérbetegség állt fenn, ami miatt a kezelés előtti ischaemiás fájdalmak VAS ≥ 7 erősségűek voltak és már semmilyen revascularisatiós intervenció nem volt kivitelezhető. Eredmények - Összesen 124 beteg (69 férfi, 55 nő) adata volt feldolgozható. A kezelés utáni időszakban a végtagi fájdalom intenzitása szignifikánsan csökkent (p = 0,001) és ebből adódóan az életminőségi mutatók is szignifikáns mértékű javulást igazoltak (p = 0,004). A neurálterápiás kezelés utáni ellenőrző vizsgálat során, a kezelés előtti értékekhez viszonyítva, mindegyik betegnél az érintett láb bőrhőmérséklete 27,6 °C-ról 31,2 °C-ig emelkedett (p ≤ 0,005), a boka-kar index átlagosan 0,67-ról 0,83-ra javult (p ≤ 0,005). Az objektív és szubjektív mérések változásai korreláltak egymással. A be­avatkozáshoz köthető állapotromlás, súlyos mellékhatás vagy szövődmény nem volt észlelhető. Következtetés - A lumbalis szimpatikus dúcok percutan kémiai denerválása minimálisan invazív módszer, a betegek számára jól tolerálható, érdemi mellékhatások és szövődmények nélkül kivitelezhető, járóbeteg-ellátás formájában alkalmazható. Palliatív jellege ellenére hyperaemizáló hatása és a láb fájdalmainak csökkentése által javíthat a beteg életminőségén.

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

A subthalamicus mag célkoordinátáinak összehasonlítása 1 és 3 Tesla MR-vizsgálattal mély agyi stimulációs műtétek tervezése során

JUHÁSZ Annamária, KOVÁCS Norbert, PERLAKI Gábor, BÜKI András, KOMOLY Sámuel, KÖVÉR Ferenc, BALÁS István

Célkitűzés - A mély agyi stimuláció a gyógyszeres kezeléssel nem befolyásolható mozgászavarok műtéti kezelésének rutinszerűen alkalmazott módszere. A műtétet a klinikai gyakorlatban elsősorban Parkinson-kór, essentialis tremorok, és dystoniák kezelésére alkalmazzuk. A célterületek többsége MR morfológiai vizsgálatokkal jól láthatóvá tehető. A mágneses erőterek növelésével azonban a képi információ torzulása következik be, ami oda vezethet, hogy az MR-képen látott anatómiai struktúrák a valóságban nem ugyanott helyezkednek el. Arra keres­tük a választ, hogy az 1 T, és 3 T mágneses erőterekben kijelölt célkoordinátákban, valamint az MR lokalizációs keret referenciapontjainak koordinátáiban (rodmarking accuracy) kimutatható-e eltérés. Anyag és módszer - Hat, Parkinson-kórban szenvedő beteg mély agyi stimulációs műtéti tervezése kapcsán a subthalamicus magokat jelöltük ki célpontként. A két különböző mágneses térben nyert koordinátaadatokat statisztikai módszerekkel hasonlítottuk össze. Eredmények - Az 1 T és a 3 T erőterekben végzett cél­koordináta összehasonlító eredményeink matematikailag ugyan mutattak eltérést, azonban ez nem volt szignifikáns (Mann-Whitney-próba, p > 0,05). Ugyanakkor az MR-lokalizáló keret referenciapont koordinátáinak (accuracy) összehasonlítása során szignifikáns (p < 0,01) különbséget találtunk. Ez az érték az erősebb mágneses térben nagyobb számadatot mutatott (3T accuracy átlag ± SD: 0,8 ± 0,3 mm), mint a gyengébb mágneses térben (1T accuracy átlag ± SD: 0,4 ± 0,2 mm). Következtetés - Előzetes eredményeink nem igazoltak matematikailag szignifikáns eltérést a célkoordinátákban az 1 T és 3 T erősségű mágneses terek összehasonlítása során.

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

[Gyulladásos biomarkerek benignus paroxysmalis pozicionális vertigóban: törökországi eset-kontroll vizsgálat ]

AYSEL Tekeşin, ABDULKADIR Tunç

[Cél - A benignus paroxysmalis pozicionális vertigo (BPPV) a visszatérő szédülés leggyakoribb oka. Feltételezhető, hogy BPPV esetén a gyulladás kóroki szerepet játszik. A vizsgálat célja az volt, hogy összehasonlítsa BPPV-betegek és egészséges személyek gyulladásos biomarkereinek szintjét. Anyagok és módszerek - A prospektív eset-kontroll vizsgálatban 114 újonnan diagnosztizált BPPV-beteg és 83, életkorban és nemben illesztett egészséges kontrollszemély vett részt. A következő laboratóriumi adatokat gyűjtöttük össze: szérumhemogram, teljes biokémiai profil, vitaminszintek, pajzsmirigyhormonszintek, nagy szenzitivitású C-reaktív protein (hsCRP), vörösvértest-süllyedés (erythrocyte sedimentation rate/ESR). Kiszámoltuk és összehasonlítottuk a neutrophil-lymphocyta arányt (NLR), a vérlemezke-lymphocyta arányt (PLR) és a monocyta-HDL-koleszterin arányt (MHR) is. Eredmények - A betegek átlagéletkora 39,1 ± 12,4, a kontrolloké 37,0 ± 11,9 év volt. A BPPV-betegek körében a B12-vitamin-, a hematokrit- (Hct-), a kreatinin-, a húgysav-, a szabad T4 (free/fT4-), a lymphocyta-, az összbilirubin-, a direkt és indirekt bilirubinszint szignifikánsan alacso­nyabb­nak bizonyult (p ˂ 0,05), míg a HDL-, SGOT- és ESR-értékek szignifikánsan magasabbak voltak. A kontrollszemélyekkel összehasonlítva, a BPPV-betegek körében szignifikánsan magasabb volt az átlagos NLR-, PLR- és vérlemezke-térfogat (MPV) is. A neutrophil-, vérlemezke-, monocyta-, MHR és CRP-értékek megegyeztek a két csoportban (p ˃ 0,05). Következtetés - Eredményeink alapján az NLR-, a PLR-, az MPV-, az ESR- és a bilirubinszintek a BPPV lehetséges biomarkerei. Mivel valamennyi alacsony költséggel meghatározható és széles körben elérhető, a klinikai gyakorlatban használhatók a BPPV előrejelzésére. Mindazonáltal, szükséges nagy esetszámú vizsgálatokban is megerősíteni az összefüggést.]

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

[Carpal tunnel szindrómás betegek tüneti súlyosságának, funkcionális státuszának és szorongásszintjének meghatározása elektrofiziológiás stádiumuk szerint ]

SEVINC Gürses Eftal, TEKESIN Aysel, TUNC Abdulkadir

[Cél - A vizsgálat célja az idiopathiás carpal tunnel szindrómában (CTS) szenvedő betegek elektrofiziológiás stádiuma, tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje közötti kapcsolat meghatározása volt. Anyagok és módszerek - A vizsgálatba olyan 25 és 79 éves kor közötti személyeket vontunk be (n = 130 fő), akiket elektromiográfiás (EMG) laboratóriumunkban klinikai és elektrofiziológiás kritériumok szerint idiopathiás CTS-betegnek diagnosztizáltunk. A fájdalomintenzitást vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel nyugalomban és mozgás közben. A tüneti súlyosságot és a funkcionális státuszt a Boston Carpal Tunnel Skálával (BCTS) mértük fel. A BCTS részeként külön értékeltük a Tüneti súlyosság skálát (SSS) és a Funkcionális kapacitás skálát (FCS). A szorongást Beck-féle szorongás-kérdőívvel (BAI) értékeltük. Eredmények - A prospektív vizsgálatban 130 beteg (105 nő és 25 férfi) vett részt, átlagéletkoruk 46,95 ± 10,57 év volt. Az elektrofiziológiás stádium növekedésével nőtt az SSS- és az FCS-pontszám (p < 0,001). Nem volt szignifikáns kapcsolat az elektrofiziológiás stádium, valamint a VAS- vagy a BAI-pontszámok között. Pozitív korreláció volt kimutatható a VAS-pontszámok, valamint az SSS-, FCS- és BAI-pontszámok között (p < 0,001). A tüneti súlyosság és a funkcionális státusz összefüggést mutatott a szorongáspontszámokkal (p < 0,001). A III-as és magasabb stádiumú betegek SSS- és FCS-pontszámai szignifikánsan magasabbak voltak, mint az I-es és II-es stá­diumú CTS-betegeké (p < 0,01). Következtetés - A vizsgálat szignifikáns összefüggést mutatott ki a CTS-betegek tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje között. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy romlik a súlyosabb tünetekkel rendelkezők mentális állapota. Másrészt a közepesen súlyos tünetekkel rendelkezők számára is fel kellene ajánlani a pszichés támogatást. Az elektrofiziológiás mérés nem elégséges a betegség hatásainak értékelésére.]

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

[A pulmonalis fizioterápia és az aerob edzésprogram javítja a kognitív funkciót és a fizikai terhelhetőséget ]

TEKESIN Aysel, TUNC Abdulkadir, GÜNGEN Dogan Belma, AVCI Nalan, BAKIS Muhammed, PERK Seyma

[Cél - Az elmúlt néhány évtizedben folyamatosan növekvő dementiaprevalencia számos társadalmi és gazdasági problémával társul. A fizikai aktivitás dementiaprevencióban játszott szerepét, továbbá az aspirációs pneumonia hatását a dementiával küzdő betegek morbiditására és mortalitására lehetetlen túlbecsülni. A vizsgálat célja az aerob nyújtó gyakorlatokkal kombinált pulmonalis rehabi­litáció hatásának felmérése a dementia korai stádiumában lévő, enyhe kognitív zavarban szenvedő betegek kognitív működésére, életminőségére, fizikai terhelhetőségére és depressziójuk mértékére. Módszerek - Hatvankilenc, enyhe kognitív zavarban szenvedő beteg esetében végeztük el az állapotfelmérő vizsgálatokat; az eredmények összesítéséből hat beteget zártunk ki, mivel nem jelentek meg az utánkövetésen. A maradék 63 beteg pulmonalis fizioterápiában (PPT) és a végtagokkal kapcsolatos edzésprogramban vett részt hat hónapon keresztül. Az edzésprogram előtt és után felvettük a betegek hatperces járástesztjét (6MWT), Nottingham Egészségprofilját (NHP), a Beck Depressziós Kérdőívet (BDI) és a Mini-Mentál tesztet (MMSE). Eredmények - A PPT és a végtagok edzése szignifikáns mértékben (p < 0,001) javította az MMSE-pontszámot és a 6MWT-eredményt (átlagosan 25 m javulás). A BDI- és az NHP-pontszámok változása nem volt szignifikáns. Következtetés - A PPT és az aerob gyakorlatok pozitívan befolyásolták az enyhe kognitív zavarban szenvedő betegek kognitív képességeit és javították járástesztjüket. Az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy már a dementia kezdeti stádiumában fontos a gyógyszeres kezelés és a fizikai rehabilitáció együttes alkalmazása, ami által sikerülhet a kifejlett betegség jelentette gazdasági terhet is csökkenteni. ]