Ideggyógyászati Szemle

A palliatív neurálterápia életminőségre gyakorolt hatása inoperábilis alsó végtagi obliteratív verőérbetegeknél

MOLNÁR István1, DEÁK Botond Zsolt1, HEGYI Gabriella2, KOVÁCS Zoltán3, KAPÓCS Gábor4, SZŐKE Henrik2

2018. NOVEMBER 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2018;71(11-12)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.71.0393

Célkitűzés - Validált objektív és szubjektív módszerekkel felmérni a lumbalis szimpatikus dúcok percutan neurolysisének fájdalomra gyakorolt hatásait és az ebből eredő életminőségi változásokat. Követni a beavatkozás mellékhatásait, szövődményeit. Anyag és módszer - Prospektív, nem randomizált, valós helyzetű, intervencionális, klinikai kohortvizsgálatunk időtartama hat hónap volt. A vizsgálatba bevont betegek érintett lábának terheléses ischaemiás fájdalmainak csökkentésére palliatív jellegű neurálterápiát végeztünk. A kezelés előtt, majd átlagosan 35 ± 2 nappal azt követően Vizuális Analóg Skála (VAS) alkalmazásával mértük az alsó végtagi fájdalmak intenzitásának változását és az ehhez köthető életminőségi változásokat 36-Item Short-Form Healthy Survey (SF-36) általános életminőséget meghatározó kérdőív segítségével követtük. Mértük a beteg végtag bőrhőmérsékletét és boka-kar indexét. A kezelés utáni eredményeket hasonlítottuk a kezelés előttiekhez. Összevetettük az objektív és a szubjektív mérések eredményeit. Követtük a fájdalomterápiás beavatkozás mellékhatásait és szövődményeit. A vizsgálatba bevont személyek mindegyikénél előre­- ha­ladott (Fontaine II/b stádiumú) alsó végtagi obliteratív verőérbetegség állt fenn, ami miatt a kezelés előtti ischaemiás fájdalmak VAS ≥ 7 erősségűek voltak és már semmilyen revascularisatiós intervenció nem volt kivitelezhető. Eredmények - Összesen 124 beteg (69 férfi, 55 nő) adata volt feldolgozható. A kezelés utáni időszakban a végtagi fájdalom intenzitása szignifikánsan csökkent (p = 0,001) és ebből adódóan az életminőségi mutatók is szignifikáns mértékű javulást igazoltak (p = 0,004). A neurálterápiás kezelés utáni ellenőrző vizsgálat során, a kezelés előtti értékekhez viszonyítva, mindegyik betegnél az érintett láb bőrhőmérséklete 27,6 °C-ról 31,2 °C-ig emelkedett (p ≤ 0,005), a boka-kar index átlagosan 0,67-ról 0,83-ra javult (p ≤ 0,005). Az objektív és szubjektív mérések változásai korreláltak egymással. A be­avatkozáshoz köthető állapotromlás, súlyos mellékhatás vagy szövődmény nem volt észlelhető. Következtetés - A lumbalis szimpatikus dúcok percutan kémiai denerválása minimálisan invazív módszer, a betegek számára jól tolerálható, érdemi mellékhatások és szövődmények nélkül kivitelezhető, járóbeteg-ellátás formájában alkalmazható. Palliatív jellege ellenére hyperaemizáló hatása és a láb fájdalmainak csökkentése által javíthat a beteg életminőségén.

AFFILIÁCIÓK

  1. Pándy Kálmán Kórház, Gyula és PTE, ETK, Doktori Iskola, Pécs
  2. PTE, ETK, Komplementer Medicina Tanszék, Pécs
  3. PTE, ETK, Doktori Iskola, Pécs
  4. Szent János Kórház, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A Parkinson-kór stádiumbeosztása és az előrehaladott stádium kezelésének néhány aktuális problémája

KLIVÉNYI Péter, VÉCSEI László

A Parkinson-kór kezelése eltérő lehet a beteg aktuális állapota, illetve a betegség stádiuma alapján. Az irodalmi adatokat áttekintve többféle szempontrendszer szerint próbálták meghatározni a betegségfázisokat, azonban ezek legtöbbször nem felelnek meg a klinikai gyakorlatnak. Ebben az összefoglalóban áttekintettük a különböző beosztásokat, azok jelenlegi elfogadottságát és mindennapi gyakorlati használhatóságát. Jelenleg az eszközös terápiák miatt fontos az előrehaladott kórforma minél korábbi felismerése, ezért az itt alkalmazható kezelési lehetőségeket is számba vettük.

Ideggyógyászati Szemle

[A pulmonalis fizioterápia és az aerob edzésprogram javítja a kognitív funkciót és a fizikai terhelhetőséget ]

TEKESIN Aysel, TUNC Abdulkadir, GÜNGEN Dogan Belma, AVCI Nalan, BAKIS Muhammed, PERK Seyma

[Cél - Az elmúlt néhány évtizedben folyamatosan növekvő dementiaprevalencia számos társadalmi és gazdasági problémával társul. A fizikai aktivitás dementiaprevencióban játszott szerepét, továbbá az aspirációs pneumonia hatását a dementiával küzdő betegek morbiditására és mortalitására lehetetlen túlbecsülni. A vizsgálat célja az aerob nyújtó gyakorlatokkal kombinált pulmonalis rehabi­litáció hatásának felmérése a dementia korai stádiumában lévő, enyhe kognitív zavarban szenvedő betegek kognitív működésére, életminőségére, fizikai terhelhetőségére és depressziójuk mértékére. Módszerek - Hatvankilenc, enyhe kognitív zavarban szenvedő beteg esetében végeztük el az állapotfelmérő vizsgálatokat; az eredmények összesítéséből hat beteget zártunk ki, mivel nem jelentek meg az utánkövetésen. A maradék 63 beteg pulmonalis fizioterápiában (PPT) és a végtagokkal kapcsolatos edzésprogramban vett részt hat hónapon keresztül. Az edzésprogram előtt és után felvettük a betegek hatperces járástesztjét (6MWT), Nottingham Egészségprofilját (NHP), a Beck Depressziós Kérdőívet (BDI) és a Mini-Mentál tesztet (MMSE). Eredmények - A PPT és a végtagok edzése szignifikáns mértékben (p < 0,001) javította az MMSE-pontszámot és a 6MWT-eredményt (átlagosan 25 m javulás). A BDI- és az NHP-pontszámok változása nem volt szignifikáns. Következtetés - A PPT és az aerob gyakorlatok pozitívan befolyásolták az enyhe kognitív zavarban szenvedő betegek kognitív képességeit és javították járástesztjüket. Az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy már a dementia kezdeti stádiumában fontos a gyógyszeres kezelés és a fizikai rehabilitáció együttes alkalmazása, ami által sikerülhet a kifejlett betegség jelentette gazdasági terhet is csökkenteni. ]

Ideggyógyászati Szemle

[Carpal tunnel szindrómás betegek tüneti súlyosságának, funkcionális státuszának és szorongásszintjének meghatározása elektrofiziológiás stádiumuk szerint ]

SEVINC Gürses Eftal, TEKESIN Aysel, TUNC Abdulkadir

[Cél - A vizsgálat célja az idiopathiás carpal tunnel szindrómában (CTS) szenvedő betegek elektrofiziológiás stádiuma, tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje közötti kapcsolat meghatározása volt. Anyagok és módszerek - A vizsgálatba olyan 25 és 79 éves kor közötti személyeket vontunk be (n = 130 fő), akiket elektromiográfiás (EMG) laboratóriumunkban klinikai és elektrofiziológiás kritériumok szerint idiopathiás CTS-betegnek diagnosztizáltunk. A fájdalomintenzitást vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel nyugalomban és mozgás közben. A tüneti súlyosságot és a funkcionális státuszt a Boston Carpal Tunnel Skálával (BCTS) mértük fel. A BCTS részeként külön értékeltük a Tüneti súlyosság skálát (SSS) és a Funkcionális kapacitás skálát (FCS). A szorongást Beck-féle szorongás-kérdőívvel (BAI) értékeltük. Eredmények - A prospektív vizsgálatban 130 beteg (105 nő és 25 férfi) vett részt, átlagéletkoruk 46,95 ± 10,57 év volt. Az elektrofiziológiás stádium növekedésével nőtt az SSS- és az FCS-pontszám (p < 0,001). Nem volt szignifikáns kapcsolat az elektrofiziológiás stádium, valamint a VAS- vagy a BAI-pontszámok között. Pozitív korreláció volt kimutatható a VAS-pontszámok, valamint az SSS-, FCS- és BAI-pontszámok között (p < 0,001). A tüneti súlyosság és a funkcionális státusz összefüggést mutatott a szorongáspontszámokkal (p < 0,001). A III-as és magasabb stádiumú betegek SSS- és FCS-pontszámai szignifikánsan magasabbak voltak, mint az I-es és II-es stá­diumú CTS-betegeké (p < 0,01). Következtetés - A vizsgálat szignifikáns összefüggést mutatott ki a CTS-betegek tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje között. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy romlik a súlyosabb tünetekkel rendelkezők mentális állapota. Másrészt a közepesen súlyos tünetekkel rendelkezők számára is fel kellene ajánlani a pszichés támogatást. Az elektrofiziológiás mérés nem elégséges a betegség hatásainak értékelésére.]

Ideggyógyászati Szemle

Neuropszichológiai rehabilitáció szerzett agysérülést követően

TAMÁS Viktória, KOVÁCS Noémi, TASNÁDI Emese

A neuropszichológiai rehabilitáció vagy rehabilitációs neuropszichológia az alkalmazott neuropszichológia egyik ága. Szemléletmódjában eltér a klinikai és funkcionális neuropszichológiától, habár teljességgel nem különíthető el azoktól. Egyediségét komplexitásán túl individuális, folyamatvezérelt és rendszerszemléletű jellege adja. Magyarországon a neurokognitív rehabilitációt igénylő rehabilitációs intézmények és osztályok száma egyre növekszik ugyan, de számuk még mindig kevésnek mondható, így hazánkban ez a fajta „rehabilitációs megközelítés” viszonylag kevéssé ismert. A szerzők az agysérülést szerzett egyének rehabilitációját és életminőségük javítását hangsúlyozó összefoglaló tanulmányukban a téma rendkívüli fontosságára, az ezzel kapcsolatos elméleti és gyakorlati vonatkozású ismeretekre, valamint a szemléletmódbeli változtatások, feladatok szükségességére kívánják felhívni a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

[Pszichoform és szomatoform disszociatív zavar migrénben: kapcsolat a fájdalom-percepcióval és a migrén következtében kialakuló fizikai korlátozottsággal]

SENGUL Yildizhan, SENGUL Serdar Hakan, TUNC Abdulkadir

[Célkitűzés - A migrén gyakori és rendszerint testi gyöngeséggel járó megbetegedés. Habár régóta ismert a migrén és egyes pszichológiai jellemzők közötti kapcsolat, nem rendelkezünk elég adattal a migrénben szenvedő betegek disszociatív élményeivel kapcsolatban. A vizsgálat célja az volt, hogy aurával nem rendelkező migrénbetegek körében felmérjük a pszichoform és szomatoform élmények jelentkezését, és megvizsgáljuk azok kapcsolatát a fájdalompercepcióval és a fizikai korlátozottsággal. Módszerek - A vizsgálatba 110 ambuláns migrénbeteget [diagnózisuk az International Classification of Headache Disorders-III (ICHD-III) alapján történt] és 70 egészséges kontrollszemélyt vontunk be. Rögzítettük a vizsgálati alanyok szociodemográfiai adatait, valamint a Szomatoform Disszociatív Kérdőívre (Somatoform Dissociation Questionnaire, SDQ), a Disszociatív Élmény Skálára (Dissociative Experience Scale, DES), a Beck-féle Depressziós Kérdőívre (Beck Depression Inventory, BDI) és a Beck-féle Szorongás Kérdőívre (Beck Anxiety Scale, BAS) adott válaszaikat. A vizsgálati alanyok kitöltötték a Migrén Korlátozottsági Kérdőívet (Migraine Impairment Disability Assessment Scale/MIDAS) és meghatároztuk Vizuál-analóg Skála (VAS) -pontszámukat is. Eredmények - Az SDQ- és a DES-pontszámok középértéke szignifikánsan magasabb volt a migrénbetegek körében (p < 0,001, p < 0,01). Az SDQ-pontszámok alapján szomatoform disszociációs zavar a migrénbetegek 29,4%-a esetében jelentkezett, míg nem specifikus disszociációs zavar 18,3%-uk, disszociatív személyiségzavar 10,1%-uk esetében. A DES-pontszámok alapján a betegek 20,9%-a esetében állhatott fenn pszichoform disszociáció. Szignifikáns pozitív korrelációt találtunk a DES- és SDQ-pontszámok, valamint a VAS- és MIDAS-pontszámok között. A kontrollszemélyekkel összehasonlítva, a migrénbetegek körében szignifikánsan ma­gasabb volt a depresszió és a szorongás szintje (p < 0,001). A magasabb SDQ- és DES-pontszámok megnövekedett fizikai korlátozottsággal és fokozottabb fájdalompercepcióval jártak együtt (p < 0,01). Következtetések - Eredményeink azt igazolják, hogy migrénbetegek körében megnövekszik a szomatoform és pszichoform disszociációs zavarok előfordulása. A szerzők szándéka további vizsgálatokat folytatni a migrénhez társuló disszociatív élmények megértése érdekében.]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Korábban és hatékonyabban: a mély agyi stimuláció szerepe a munkaképesség megőrzésében

DELI Gabriella, BALÁS István, KOMOLY Sámuel, DÓCZI Tamás, JANSZKY József, ASCHERMANN Zsuzsanna, NAGY Ferenc, BOSNYÁK Edit, KOVÁCS Norbert

Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a mûtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a mûtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékû következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.

Hypertonia és Nephrologia

Fizikai edzés dializált betegeknél

SCHNEIDER Károly

A krónikus vesebetegség minden stádiumára jellemző a csökkent fizikai aktivitás és az ezzel összefüggő fokozott szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata. A rendszeres testmozgás jótékonyan képes befolyásolni az idült vesebetegséggel, dializált állapottal, illetve mozgásszegény életmóddal összefüggésbe hozható metabolikus rizikót, gyulladásos állapotot, alacsony fizikai teljesítőképességet, izomsorvadást, javítva az életkilátásokat és életminőséget. Ennek megfelelően a nemzetközi és hazai szakmai ajánlások minimum heti 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást - minimum öt nap, 30 perc időtartamban - javasolnak. Dializált betegek részére konkrét ajánlások nem állnak rendelkezésre. A cikkben a teljesség igénye nélkül, részben saját tapasztalatainkat felhasználva, javaslatokat fogalmazunk meg a dializáltak testmozgás-lehetőségeiről.

Ideggyógyászati Szemle

Előrehaladott Parkinson-kór kezelési lehetőségei: az optimális terápia kiválasztásának szempontjai

KOVÁCS Norbert, ASCHERMANN Zsuzsanna, JUHÁSZ Annamária, HARMAT Márk, PINTÉR Dávid, JANSZKY József

Az előrehaladott Parkinson-kór kezelésére Magyarországon elérhető a mély agyi stimuláció és a levodopa/carbidopa intestinalis gél kezelés. Mind a két módszer alapvetően hasonló hatékonyságú, illetve az életminőséget és potenciálian az életkilátásokat is egyaránt javító eszközös lehetőség. A két módszer indikációja, illetve beválasztási és kizárási kritériumai eltérőek, így alapvetően más-más betegcsoportban alkal­mazhatók. Jelen összefoglaló közleményünkben az optimális kezelési lehetőség kiválasztásához kívánunk segítséget nyújtani.

Lege Artis Medicinae

A súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók testi és lelkiállapota

HEGEDÛS Katalin, RISKÓ Ágnes, MÉSZÁROS Eszter

BEVEZETÉS - A súlyos betegek kezelésére vagy gondozására vállalkozó egészségügyi szakemberek érzelmileg, intellektuálisan és fizikailag egyaránt túlterheltek. Ennek az állapotnak számos, olykor visszafordíthatatlan negatív következménye lehet, mint például a betegekkel, a hozzátartozókkal és a kollégákkal történő kommunikáció kifejezett nehézségei, a halmozódó, feldolgozatlan stressz szerteágazó ártalmai, a nagyon gyakori lelki kiégés súlyos testi és lelki tünetei, a magánélet kudarcai és nehézségei. Kutatásunkkal a hazai, klinikumban dolgozó szakemberek testi és lelkiállapotáról, életminőségéről kívántunk reális képet kapni, azért is, hogy a - már halaszthatatlannak tűnő - segítségnyújtás számukra hathatósabban valósuljon meg. MÓDSZEREK - A kutatás alapja a Hungarostudy kérdőív (2002) egészségügyi dolgozók számára módosított változata. Mintánkban 200, súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozó és kontrollcsoportként - a Hungarostudy vizsgálatból kiválasztott - 1356 nem egészségügyi dolgozó, valamint 227 egészségügyi dolgozó szerepel, összesen tehát 1783 fő. Mindhárom csoportban azonos a nemi, életkori és az iskolai végzettségi arány. Az eredményeket SPSS 10.0 statisztikai programmal elemeztük, az összefüggés- vizsgálatokat ANOVA teszttel végeztük. EREDMÉNYEK - A kérdőíves vizsgálatunkban résztvevők válaszainak elemzése - összevetve a más egészségügyi területen dolgozók, illetve a nem egészségügyiek kontrollcsoportjával - azt bizonyítja, hogy a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók körében kiugróan sok esetben, szignifikáns mértékben magasabb a kimerültség, a stresszfüggő testi és lelki tünetekkel való együttélés, rosszabb a káros szenvedélyek aránya és gyengébb a szociális háló. Az adatok az ápolók esetében még rosszabbak, mint az orvosok és egyéb diplomások esetében. KÖVETKEZTETÉS - A nehéz helyzetek kezelését speciális képzéssel tehetjük könnyebbé, s az ilyen jellegű kurzusokat a graduális és a posztgraduális képzésben egyaránt általánossá kell tenni.

Ideggyógyászati Szemle

[Korai stádiumú Parkinson-kóros betegek gondozóinak életminősége és a rájuk nehezedő teher]

YUKSEL Burcu, AK Dogan Pelin, SEN Aysu, SARIAHMETOGLU Hande, USLU Celiker Sibel, ATAKLI Dilek

[Cél - A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy hogyan alakul a korai stádiumú idiopathiás Parkinson-kórban (IPD) szenvedő betegek gondozóira nehezedő teher és a gondozók életminősége a betegség súlyosságával, időtartamával, a betegek rokkantsági fokával és pszichiátriai tüneteivel párhuzamosan. Módszerek - A vizsgálatban 30 IPD-beteg (15 nő, 15 férfi) és ezek 30 gondozója (18 nő, 12 férfi) vett részt. Hoehn- Yahr (H-Y) skálával mértük a betegség progresszióját, az Egységes Parkinson-kór Értékelő Skála (Unified Parkinson’s Disease Rating Scale, UPDRS) segítségével elemeztük a rok­kantság és az egészségromlás fokát. A Zarit és munkatársai által kidolgozott pontozási rendszert (Zarit Caregiver Burden Inventory, ZCBI) használtuk a gondozók által megélt distressz megállapítására. A betegek és gondozóik szorongását és depresszióját a Kórházi Szorongás és Depresszió Skála (Hospital Anxiety and Depression scale, HADS), valamint a Beck Depresszió Kérdőív (Beck Depression Inventory, BDI) segítségével mértük. A betegek pszichotikus tüneteinek elemzésére az UPDRS elmeállapotot, hangulatot és viselkedést felmérő első részét alkalmaztuk. Mini-Mental Teszttel (Mini-Mental State Examination, MMSE) értékeltük a dementia tüneteit, és SF-36 skálával az életminőséget. Eredmények - Szignifikáns összefüggést találtunk a gon­dozókra nehezedő teher és az általuk ápoltak betegség­súlyossága, valamint a betegségük időtartama között. Szignifikáns különbség volt a magas UPDRS-pontszámok és a gondozók szándéka között, hogy betegüket hosszú távú gondozást nyújtó intézménybe helyezzék. A BDI-értékek alapján magas depressziós kocká­zatúnak bizonyuló betegek egyben magas UPDRS-pontszámokkal is bírtak. Azon betegek esetében, akiknél off időszakok is jelent­keztek, magasabbak voltak az UPDRS- és alacsonyabbak az SF-36 skála általános egészségi állapotot, fizikai, emocionális és szociális funkciót mérő alskáláinak pontszámai. Következtetés - Az IPD krónikus, progresszív neurodege­neratív megbetegedés, ami jelentős terhet ró a betegekre, gondozóikra és családtagjaikra egyaránt. A betegség súlyossága, valamint fennállásának időtartama lényegesen befolyásolja a gondozókra nehezedő teher mértékét. A jó minőségű gondozás biztosítása érdekében szükség esetén támogató terápiákat kell a gondozóknak felajánlani.]