Ideggyógyászati Szemle - 1993;46(11-12)

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

In Memoriam Bekény György

HORVÁTH Sándor

Küzdelemben és sikerben gazdag élet, emberi méltósággal és fegyelmezettséggel viselt súlyos betegség után ragadta el a halál, hetvennyolc éves korában. Élete utolsó éveiben is, betegen, mégis fáradhatatlanul szolgálta tudásával hivatását: a gyógyítást és a tanítást; a betegeket és az érdeklődő tanítványokat; a Klinikát. Nem sokkal halála előtt fejezte be utolsó tudományos írását, a Magyar Neurológia Történetét.

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Az illogikus terápia

SZIRMAI Imre, SUREK György, KAMONDI Anita, MAGYAR Hedvig, JUHÁSZ Csaba

Az agyi ischaemiás betegségeket kiváltó kórélettani tényezők többsége az akut szakaszban nem ismerhető fel. Ez részint azzal magyarázható, hogy az agyi mikrokeringés biofizikája túlságosan bonyolult, és ebben a rendszerben a kiváltó tényezők súlya nem határozható meg. Az agyi keringészavarok klinikai diagnózisai az alapvető okokat tartalmazzák, a kiváltó tényezők többnyire hipotézisek, a terápia ezekre irányul. Az agyi mikrokeringés matematikai modellje nyitott, amelyben a perfúziós nyomás és a vér folyékonyságára ható fizikai és biológiai tényezők csak becsülhetők. A gyógyszeres kezelések effektusának mérését nem csak a modell hiánya, hanem a klinikai ismérvek határozatlansága, az individuális eltérések, és a betegségek spontán javulása teszik nehézzé. A gyógyszeres terápiák általános hatásúak. A nagy gyógyszervizsgálatok negatív tapasztalata, hogy a monoterápiák az agyi ischaemiás betegek kórlefolyását és életkilátásait nem változtatják meg. Az időtényező a kezelésben figyelmen kívül marad, mert az agyi ischaemiák akut szakasza és a „megelőző" gyógyszeres kezelés nem definiálható. Mindezek alapján az agyi ischaemiás betegek jelenlegi kezelése illogikus, tüneti és kísérleti jellegű. A célzott terápiák feltétele az agyi keringés modelljének kiegészítése, a kiváltó tényezők további kutatása és ezekre alapozott újabb diagnosztikai csoportok létrehozása.

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

A T-sejt receptor mulekuláris jellemzése experimentális allergiás encephalomyelitisben és sclerosis multiplexben - új terápiás megközelítések

KÁLMÁN Bernadett, LUBLIN D. Fred

A szerzők áttekintik az experimentális allergiás encephalomyelitis és sclerosis multiplex legújabb irodalmát, az immunválasz efferens agát helyezvén a fókuszba. Megkísérlik a myelinantigénekre specifikus T-sejt-receptor molekuláris jellemzőit leírni. A betegséget közvetítő sejtek legmegkülönböztetőbb tulajdonságainak meghatározása nemcsak kulcsot szolgáltathat az SM kórokához, hanem új utakat nyithat specifikus terápiás megközelítésekhez.

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Transcranialis doppler-vizsgálat extracranialis carotis interna stenosis során

NAGY Valéria, BEDŐ György

A szerzők vizsgálataikkal arra a kérdésre keresték a választ, hogy egyoldali extracranialis arteria carotis interna occlusio vagy szignifikáns stenosis esetében hogyan változik az arteria cerebri media és anterior áramlási középsebessége (V mean) és a pulzatilitási index (PI) értéke. A transcranialis Doppler-vizsgálat alkalmas módszer a kóros intracranialis áramlási viszonyok megítélésére, elsősorban akkor, ha egészségesek adataival hasonlítjuk összeg.

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

A lumbális kisízületi synovialis ciszták diagnosztikája képalkotó eljárások segítségével

PATAY Zoltán, TOURNADE Alain, BALÉRIAUX Danielle, TAJAHMADY Taghy, BERKY Mihály

A lumbális kisízületi synovialis ciszták a komplex módon manifesztálódó kisízületi degeneratív kórfolyamat egyik viszonylag ritka, de igen jellegzetes formájának számítanak. A lumbális mozgási szegmentum különböző részei érző beidegzésének és a környező idegi képletek anatómiai viszonyainak ismerete érthetővé teszi, hogy a kisízületi kórfolyamatok klinikai megnyilvánulási formái sok esetben nem különböztethetők meg a porckorong eredetű tünetegyüttesektől. A manapság rendelkezésre álló korszerű képalkotó eljárásoknak köszönhetően azonban nemcsak a korábban sok nehézséget okozó klinikai, de a radiológiai elkülönítő diagnosztikai problémák is megoldódtak. A számítógépes rétegvizsgálat és a mágneses magrezonancia képalkotó eljárásként való alkalmazása által lehetővé vált a synovialis ciszták szemiológiai jellegzetességeinek pontos leírása, amelyek együttesen gyakorlatilag pathognomicus „radiológiai” tünetegyüttest képeznek.

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

[Nagydózisú dibromdulcit, valamint dibromdulcit és BCNU hatása supratentorialis malignus gliomák posztoperatív kezelésében (pilot study)]

ÁFRA Dénes, MAYER Árpád, SÍPOS László

[A szerzők úgynevezett pilot study formájában vizsgálták nagydózisú Dibromdulcit (DBD), valamint DBD és BCNU kombináció hatását supratentorialis, anaplasztikus astrocytoma és glioblastoma posztoperatív kezelésében. Minden esetben a daganat kiterjedt eltávolítása történt. A műtét utáni besugárzás alatt 27 beteg kapott a korábbinál nagyobb adagban DBD-t, heti egyszeri 700 mg/m2 dózisban. Ezt követően 9 beteg részesült nagydózisú DBD monoterápiában, havonta egyszer 1400 mg/m-, míg további 13 beteg DBD (1000 mg/m2) és BCNU (150 mg/m^) kezelést kapott két egymást követő napon, ismételve 6-8 hetenként. Mindkét kemoterápiás kezelést jól tolerálták a betegek, toxicus szövődmény következtében egyikük sem halt meg. Egy beteg vérképzőrendszere szenvedett olyan súlyos károsodást az első DBD és BCNU dózis után, hogy a kezelést végleg meg kellett szüntetni, de a beteg állapota ezután teljesen rendeződött. A nagydózisú DBD monoterápia feltűnően aktívnak bizonyult glioblastomával szemben, míg nagyobb adagban adoh DBD és BCNU inkább az anaplasztikus astrocytomak kezelésében mutatott kifejezettebb hatást. Az eredmények egészében biztatóak, így indokoltnak tűnik további, kiterjedtebb vizsgálatok végzése további részletes információk nyerése céljából. ]

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Könyvismertetés

GARZULY Ferenc

Barakonyi István, Szántó József, Nikl János: Liquor-citodiagnosztika a klinikai gyakorlatban című könyv ismertetése

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága

TAKÁTS Annamária

Az Ifjú Neurológusok IX. Fórumának összefoglalója

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Magyar Idegsebészek Társasága

Dr. Pásztor Emil egyetemi tanár 1993. évi OLIVECRONA előadásának összefoglalása

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Ideggyógyászati Szemle

1993. NOVEMBER 20.

Magyar Gerinc Társaság

PENTELÉNYI Tamás

A Magyar Gerinc Társaság 1993. évi Tudományos Konferenciájának összefoglalója.