Ideggyógyászati Szemle - 1967;20(02)

Ideggyógyászati Szemle

1967. FEBRUÁR 01.

[A gyermekneuropszichiátria jelentősége a gyermeknevelésben]

GERHARD Göllnitz

[A különböző genetikus eredetű és nevelési hibából származó gyermek neuro-psychiatriai problémák áttekintése után a szerző kiemeli a korai felismerés különlegesen fontos szerepét. A prophylaxis mellett a fejlődészavarok korai felismerése és a korán megkezdett therapia az egyetlen lehetőség a hatékony orvosi befolyásolás bizosításához. A szerző közöl a korai felismerésre vonatkozóan egy sémát, amelyet Rostockban dolgoztak ki. Ezt a sémát 6, 15 hónapos és 3 éves gyermekeknél kell alkalmazni. ]

ENG 1967;20(02)

Ideggyógyászati Szemle

1967. FEBRUÁR 01.

A vázizomzat sarcoidosisa

HORÁNYI Béla, MOLNÁR Sándor, STIPULA Magda

Klinikánk anyagából 2 izom-biopsiával igazolt izom-sarcoidosisos esetet ismertettünk, amelyikből az első típusos, ún. myopathiás formába sorolható be, a második asymptomatikus forma (általános sarcoidosis részjelenségeként találtunk). Eseteink kapcsán foglalkoztunk az izom-sarcoidosis klinikai, laboratóriumi, elektromyographiás és pathológiai vonatkozásaival.

HUN 1967;20(02)

Ideggyógyászati Szemle

1967. FEBRUÁR 01.

Az alkoholizmus mint szociálpsychiatriai és egészségpolitikai probléma

JUHÁSZ Pál

Magyarországon is emelkedőben van az alkoholfogyasztás, utolsó négy évben borból 3, sörből és égetett italokból 30%-kal emelkedett. A falunak a bor és sör elégtelen ellátása miatt az országos átlagnál magasabb a pálinka fogyasztása, egy főre jutó évi 3,8 helyett 5,9 liter. Az alkoholizmus nem azonos az alkohol fogyasztással. Az alkoholizmus társadalmi eredői: liberális szemlélet a mértéktelen alkohol fogyasztással szemben, elégtelen egészségügyi nevelő munka, gyakori neurotikus állapotok, cinikus — nihilista világszemlélet és ezzel járó társadalmi „subdepressio”, gyermeknevelés hiányosságai. A tanulmány rámutat arra egyes szempontok tárgyalása alapján, hogy csak szélesen szervezett egészségpolitika lehet eredményes az alkoholizmus elleni harcban.

HUN 1967;20(02)

Ideggyógyászati Szemle

1967. FEBRUÁR 01.

Agyi aneurysmák ruptúrája, illetve műtéte kapcsán létrejött angiospasmus és hypothalamus laesio

OROSZ Éva, PÁSZTOR Emil, JUHÁSZ János

Munkánk 190 vertificált carotis-rendszer aneurysmás beteg észlelése alapján készült. Vizsgálataink célja az aneurysma ruprurával kapcsolatos angiospasmusok és a hypothalamus károsodás tanulmányozása volt. Az angiospasmus vonatkozásában 144 beteg klinikai adatait és angiogrammjait dolgoztuk fel. Megállapíthattuk, hogy az aneurysma rupturához társuló vasospasmus a rupturát csak nem mindig kíséri, a vérzéstől eltelt idővel arányosan csökken és általában a spasmus foka,-bár nem minden esetben-párhuzamosan áll a klinikai képpel. Az angiographián észlelhető spasmus az esetek nagy részében nemcsak az aneurysmától proximalisan, körülírtan, ha nem gyakran kiterjedtebben, sőt az ellenoldali ereken is észlelhető. Spasmus jelenléte az operabilitás szempontjából súlyosbító tényezőként fogható fel. Intézetünkben műtét után vagy anélkül meghalt aneurysmás betegek halálokát elemezve azt találtuk, hogy 23 esetben a halál oka hypothalamus károsodás volt. Részletesen elemezzük az általunk akut hypothalamus károsodásnak nevezett sajátos klinikai képet, mely különbözik az irodalomból ismert chronikus hypothalamus laesio tüneteitől. Klinikai megfigyeléseinket pathológiai (jelen közleményünkben nem részletezve) anyaggal támasztjuk alá. Aneurysma ruptura után fellépő akut hypothalamus laesio klinikai képe az angiographián észlelhető spasmussal társulva, szinte kivétel nélkül lethalis prognosist jelent, akár megoperáljuk, akár konzervatív módon kezeljük a beteget.

HUN 1967;20(02)