Ideggyógyászati Szemle Proceedings

A neuromyelitis optica elektrofiziológiai jellegzetességei

JÁNOSSY Ágnes1

2021. SZEPTEMBER 15.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings - 2021;6(2)

Célkitűzés: A neuromyelitis optica (NMO) a központi idegrendszert érintő autoimmun, demyelinisatiós kórkép. A labor- és a képalkotó diagnosztika fejlődésével egyre több helyen el tudják különíteni a sclerosis multiplexben (SM) és a neuromyelitis opticában szenvedő betegeket. A két kórkép patomechanizmusa és terápiája eltérő. Bemutatjuk, hogy a hozzánk beküldött betegek esetében milyen segítséget nyújtanak az elektrofiziológiai vizsgálatok a két kórkép elkülönítésében és a kórlefolyás követésében. Betegek és módszerek: 2015 és 2021 között klinikánkon 56 beteget vizsgáltunk, életkoruk 24–61 év volt. Az NMO-diagnózis alapja főleg a nyaki gerincvelői és az agytörzsi MRI-felvételeken kimutatott demyelinisatiós góc, illetve a liquorvizsgálat volt. Az elektrofiziológiai vizsgálatokat a nemzetközi standard szerint végeztük, a betegek hozzájárulását és az etikai követelményeket figyelembe véve. Eredmények: A leggyakoribb eltérés a látókérgi kiváltott válaszban az N135 hullámkomponens kifejezett megnyúlása, valamint szabálytalan hullámforma jelentkezése volt, ami mindkét szemet érintette. Súlyos fokú PERG-eltérést az esetek 50%-ában láttunk. Összefoglalás: A szemészeti elektrofiziológiai vizsgálatok (VEP és PERG) eredménye az esetek nagy részében SM és NMO esetén különbözik. A VEP speciális eltérései mellett a laboratóriumunkban rutinszerűen, minden páciensnél elvégzett PERG-vizsgálatok is hozzásegíthetnek a két típusú demyelinisatiós kórkép korai elkülönítéséhez.

AFFILIÁCIÓK

  1. Szegedi Tudományegyetem, Szemészeti Klinika, Szeged

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Az életkor jelentősége SM-ben

MAGYARI Melinda

A sclerosis multiplex (SM) elsősorban a fiatalabb felnőttkor betegsége, bár újabb tudományos adatok arra utalnak, hogy az incidencia, a prevalencia és a betegségkezdeti átlagéletkor emelkedik. A későn, 50 éves kor után kezdődő SM ritka jelenség, publikált adatok alapján prevalenciája 4–10% között mozog. A későn induló SM-ben túlsúlyban van a progresszív fenotípus, és magasabb arányban érintett a gerincvelő. A későn induló SM-ben szenvedők klinikai jellemzői eltérnek fiatalabb társaikétól, beleértve a rokkantsági mérföldkövek elérésének gyakoribb arányát. Az életkor független tényező az Expanded Disability Status Scale (EDSS) által mért fogyatékosság romlásához és a progresszív fázis jelentkezéséhez. Az öregedés során az immunsejtek mennyiségi és funkcionális elváltozásai következnek be, ezeket „immunosenescence- nek” nevezik. Míg a legtöbb egyénnél a hatodik évtized után jelentkeznek klinikailag releváns immunosenescence-jellemzők, a korai immunoszcencia felléphet bizonyos immunterápiák alatt, és nem kizárt, hogy a terápia időtartama, valamint a szekvenciális gyógyszeres terápiák befolyásolják a korai immunoszcencia kialakulását, ami a fertőző szövődmények kockázati tényező formájában jelenik meg. Jelentős előrelépés történt az SM kezelésében, de az idősebb betegeknél a terápiás döntés különösen nagy kihívást jelent. A legtöbb randomizált klinikai gyógyszervizsgálatból kizárták az 55 évesnél idősebbeket, ezért az erre a korosztályra vonatkozó hatékonysági és biztonsági adatok a klinikai vizsgálatok alcsoportos vagy post-hoc elemzésén alapulnak, vagyis az időskorúak kezelésével kapcsolatos ismereteink nem elegendőek. Az idősebb SM-betegek terápiájának megválasztásánál nagyobb mértékben kell figyelembe venni a kezeléssel összefüggő nemkívánatos események, köztük a súlyos fertőzések nagyobb kockázatát, a társuló betegségeket és ezek gyógyszeres kezelését.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Egy történelmi eset 1909-ből: Tegnap és ma (kvíz)

ILLÉS Zsolt, MEZEI Zsolt

A kvízben szereplő eset egy 1909-ben publikált közleményből származik, ami 3 beteg kórtörténetét ismerteti. Az első eset egy 11 éves fiú története. Családjában asthmán és tüdőbetegségen kívül egyéb nem fordult elő. Első életéveiben bélhurut, fejfájás, orrvérzés szerepelt. Négy hónappal kórházi felvétele előtt fáradékony és gyenge lett: lefeküdt, amikor az iskolából hazaért, és nem játszott. Majd mivel váratlanul – a közlemény szerint „egy szép napon” – körülbelül egy teáskanálnyi vért hányt, kórházi felvételre került. Vizsgálatakor hallgatózással kórosat nem észleltek: nem köhögött, az orrban, székletben vér nem volt, hereditaer luesre gyanú nem merült fel. A vizeletben albumint, cukrot nem találtak. A közel 4 hónapos kórházi kivizsgálás alatt fokozatos hőemelkedés és mérsékelt láz jelentkezett, ami egy alkalommal 39 fokig emelkedett. Az első hőmérséklet-emelkedéssel egy időben először a bal, majd rövidesen a jobb oldalon is iridocyclitis és „neuritis optica” alakult ki. A papillaoedemával és exsudatummal jellemzett gyulladásos tünetek 2 hónapig változatlanok voltak, de elbocsátáskor a visus már 6/6 volt. Három héttel a felvétel után előbb a jobb, majd a bal oldalon fájdalommal kísért parotisduzzanat jelentkezett, ami több hónap után fokozatosan szűnt meg.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Neuroimmunológiai univerzumok: Történelmi eset, kvíz – 1927

CSÉPÁNY Tünde, RAB-BÁBEL Krisztina Szonja

Interaktív esetbemutatásunk keretében egy 23 éves férfi esetét ismertetjük, akinek betegsége eleinte motoros aphasiával és agraphiával kezdődött, majd a jobb oldali nervus facialis alsó ágának gyöngesége, mindkét oldali cremaster-reflex, illetve a jobb oldali hasfali reflexek kiesése következett be. A betegség előrehaladtával jobb oldali hemiplegia, incontinentia urinae et alvi lépett fel, és beszélni egyáltalában nem tudott. A vég felé jobb karjában és lábában tónusos görcsök mutatkoztak, trismusa jelentkezett, és sensoriuma érintetté vált. A jobb patella- és Achilles-ínreflex fokozódott, és jobb oldali Babinski-tünet volt észlelhető. Szemfenéki képe eleinte épnek mutatkozott. A beteg subfebrilis volt, Wassermann-tesztje negatív eredményű volt. Laborvizsgálat során leukocytosis volt észlelhető, a lumbalpunctatum vizsgálata minden irányban negatív eredményt adott. Milyen lokalizációra, illetve milyen kórkép lehetőségére gondolhattak a múlt század orvosai, és mire gondolhatunk ma az eset kapcsán? A modern orvostudomány milyen új utakat nyitott meg előttünk? Az eset elemzése végén összefoglaljuk, hogy megváltoztatta-e a diagnosztika fejlődése a kórképről alkotott szemléletünket.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Myasthenia gravis miatt gondozott betegeinkkel szerzett tapasztalataink rituximabkezelés során

RÓZSA Csilla, PAVLEKOVICS Márk, SZABÓ Enikő

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Neurológiai Osztályán 2017-ben kezdtük meg a terápiarefrakter myasthenia gravisban (MG) szenvedő betegek rituximabkezelését. A rituximab egy egér-humán kiméra monoklonális antitest, ami a CD20 pozitív B-lymphocytákhoz kötődik, és azok depletióját okozza. Az utóbbi évek klinikai kutatásai új terápiás lehetőségként kimutatták, hogy terápiarefrakter anti- AchR myasthenia gravisban, illetve nem csak refrakter anti-Musk myasthenia gravisban a rituximabterápia hosszú távon hatékony kezelési lehetőség. Jelenleg Magyarországon indikáción túli („off-label”) készítményként lehet igényelni és alkalmazni, így fontosnak tartjuk az összegyűlt adatok összegzését. Központunkban az eltelt időben tapasztalatot szereztünk mind az AchR EA-pozitív refrakter, mind a MuSK EA-pozitív betegekkel. Összefoglalónk során bemutatjuk a beteganyagunkban megfigyelt klinikai hatékonyságot, a betegség aktivitásának változását, az együtt alkalmazott immunmoduláló terápiák dózisának módosulását, valamint a rituximab mellékhatásprofilját. Előadásunk végén a klinikai tapasztalatokat egy szemléletes eseten keresztül prezentáljuk.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Neuropszichiátriai lupus (NPSLE) bemutatása egy fiatal nő esete kapcsán

VÉCSEI László, RAJDA Cecília, PUKOLI Dániel, HERNÁDI Miklós, KISS Zsófia

Bevezetés: Szisztémás lupus erythematosusban (SLE) az esetek 60%-ában észlelhetők idegrendszeri tünetek, melyek akár megelőzhetik, illetve kísérhetik vagy követhetik is a betegség diagnózisának felállítását. Az SLE-ben egyidejűleg jelentkező centrális és perifériás idegrendszeri tünetek differenciáldiagnosztikai kihívást jelenthetnek. Egy 23 éves nőbeteg kórtörténetén keresztül szeretnénk ismertetni a betegségben megjelenő neuropszichiátriai szövődményeket (NPSLE). Esetismertetés: Betegünk több hónapja fennálló, időnként jelentkező, 2-3 napig tartó fejfájás és enyhe kognitív zavar miatt jelentkezett neurológiai szakrendelésünkön. Felvételét megelőzően körülbelül 1 hónappal belgyógyászati osztályon kezelték mélyvénás thrombosis miatt, ekkor orális antikoaguláns terápia került beállításra. Az akutan elvégzett koponya-CT-vizsgálat (venográfia) panaszait magyarázó eltérést nem igazolt. Kezdetben migrénre gyanakodtunk, azonban a koponya-MRI-n látott elváltozások (microangiopathia, kisérvasculitisre utaló jelek) szisztémás autoimmun betegség lehetőségét vetették fel, ezért a beteget immunológiai centrumba utaltuk. Az ott elvégzett vizsgálatok – az érvényben lévő kritériumrendszer alapján – egyértelműen igazolták az SLE-t. A hetente 4 alkalommal alkalmazott chloroquinkezelés mellett a beteg állapota stabilizálódott, fejfájása, kognitív zavara megszűnt. Következtetés: Az általunk ismertetett – az ARC-kritériumok alapján is definitíven igazolt –, lupusban szen- vedő betegünk esete jól szemlélteti az SLE-ben elsőként megjelenő neuropszichiátriai tüneteket, és jó példa arra, hogy egy szisztémás autoimmun betegség szervi manifesztációjának tünetei akár meg is előzhetik a betegség diagnózisának felállítását.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A neurográfia alapjai és diagnosztikai jelentősége

KISS Gábor

Az idegvezetési vizsgálatok jelentik az egyik pillérét a neuromuscularis betegségek kivizsgálására alkalmazott neurofiziológiai módszereknek. A vizsgálat funkcionális jellegű adatokat szolgáltat a perifériás idegekről. A klinikusnak ismernie kell a vizsgálat biológiai és technikai alapjait ahhoz, hogy tisztában legyen a vezetési sebesség mérésének helyével a diagnosztikában. Az idegrostok egyik jellegzetes tulajdonsága az elektromos vezetőképességük. Ez a vezetőképesség kóros esetben megváltozik, ezért neuromuscularis betegség gyanúja esetén fontosak lehetnek a beteg idegvezetési adatai. Az idegrostok mentén terjedő elektromos aktivitás speciális technikával és készülékekkel regisztrálható. A vizsgálathoz szükség van egy elektromos ingerlőre, egy kiváló minőségű erősítőre, egy számítógépre és különböző kiegészítőkre. A vizsgálatok általában felületi ingerlő- és regisztrálóelektródokkal történnek. Szupramaximális erősségű ingerrel ingerületbe kerül valamennyi, a perifériás ideget alkotó idegrost, és a szummációs válasz egy bipoláris felületi elektród segítségével regisztrálásra kerül. Technikai okok miatt a mozgató- és az érzőideg vezetési sebességének mérése bizonyos mértékig különbözik, de az alapok hasonlóak. Értékelni kell a kiváltott válaszok számos paraméterét, latenciáját, amplitúdóját, területét, alakját. Ezeket az adatokat számos biológiai (kor, nem, testmagasság stb.), fizikai (például végtaghőmérséklet) és technikai tényező befolyásolja. A kapott adatokat normálértékekkel kell összevetni. A vezetési sebesség mérésének eredménye segít megkülönböztetni a normális és a kóros idegműködést. Alapjában véve két patológiás eltérés lehetséges: az axonalis károsodás és a demyelinisatio. Az axonalis károsodást a viszonylag megtartott vezetési sebesség és a normálisnál alacsonyabb amplitúdójú potenciálok jellemzik. Ennek szinte ellentéte a demyelinisatio, amelyre a megnyúlt latenciák, a meglassult vezetési sebességek és a viszonylag megtartott méretű potenciálok a jellemzőek. A módszer segít a két forma elkülönítésében. A vezetési sebesség mérése során észlelt eltérések bizonyos fokig alkalmasak a betegség súlyosságának megítélésére. Az ismételt vizsgálatok lehetővé teszik a kórképek kvantitatív követését. Az alábbiakban az anatómiai, az élettani, a patológiai és a technikai részletek kerülnek ismertetésre. A szerző összefoglalja az egyes kórképek neurográfiás jellegzetességeit.

Ideggyógyászati Szemle

A levopoda hatásának vizsgálata Parkinson-kórban

MECHLER Ferenc, DIÓSZEGHY Péter, GLAUB Theodóra, HIDASI Eszter, JOSE Rosa

A szerzők 21 Parkinson-kórban szenvedó betegen vizsgálták a carbidopa/levodopa klinikai tünetekre és laboratóriumi paraméterekre gyakorolt hatását, 7-12 hónapos követési idő alatt. A klinikai tünetek változását a Columbia- és Webster-értékskála pontszámaival mérték. Már a kezelés első hónapjában egyértelmű volt a tünetek javulása, és ez a megfigyelési időszak alatt még kifejezettebbé vált. A gyógyszerelés nem befolyásolta a laboratóriumi értékeket. Mellékhatások (szédülés, fejfájás, hányinger, látászavar, szívdobogás) csak a betegek egy részénél és csak enyhe formában jelentkeztek, ezek miatt a gyógyszerelést nem kellett megváltoztatni. A gyógyszerhatás okozta változásokat elektrofiziológiai módszerekkel is analizálták. A vizuális kiváltott válsz egyes csúcsainak amplitúdója és a válaszgörbe alatti terület szignifikánsan nőtt a kezelés alatt, a látópálya működésének facilitációjára utalva. A motoros rendszer transcranialis és spinalis mágneses ingerlésekor a levodopa kezelést követően a motoros latenciák és a gátlásai periódus tartamának normalizálódását észlelték.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Cuprizonnal kiváltott demyelinisatio: Nem minden (auto)immunitás, és nem mindegy, hogy mi van abban, amit megeszünk...

KOMOLY Sámuel

A diétában adott cuprizon (biscyclohexanon-oxaldihydrazon) egy rézkelátor, ami egerekben az oligodendrogliák (OG) mitochondriumainak ismeretlen mechanizmussal történő szeletív károsítását okozza. Ennek következtében OG-apoptózis, következményes, több agyi régióban kialakuló, „plakkszerű” demyelinisatio alakul ki. A tartós cuprizonexpozíció axonkárosodást is okoz. A cuprizon indukálta demyelinisatiós folyamat során nem figyelhetők meg sem aktivált T-, B-lymphocyták, sem vér-agy gát zavar. A celluláris immunrendszert („csupán”) a károsodott myelint eltakarító macrophagok képviselik. A cuprizon kihagyását követően remyelinisatio alakul ki. A cuprizonmodellben látható morfológiai elváltozások hasonlóak a III–IV-es típusú SM-ben leírtakhoz (Lucchinetti, et al. Ann Neurol 2000), illetve a cuprizonmodellben látható morfológiai eltérések számos analógiát mutatnak n = 12, shub után rövid idővel elhunyt SM-beteg agyának neuropatológiai feldolgozása során leírtakkal (Barnett & Prineas. (Ann Neurol 2004). A cuprizon egy környezeti ártalom (tudniillik az állatok tápjába keverjük), ami genetikailag fogékony állatokban, azok „serdülőkorában” (ez egerekben az anyatejes táplálás megszűnésének időszaka) alkalmazva okoz multifokális központi idegrendszeri demyelinisatiót, axonkárosodást. Az SM kialakulásában szerepet játszó környezeti tényezők között a táplálkozást fontos tényezőnek tartják (Altowaijri G, et al. 2017). Érdekes lenne annak tisztázása, hogy a cuprizon intakt molekulaként váltja-e ki toxikus hatásait vagy „prodrug”-ként, azaz metabolizálódik-e és a metabolitjai a toxikusak. Az SM szempontjából is érdekes lehet az említett kérdések tisztázása, mert ez hipotetikusan lehetőséget nyitna „cuprizonszerű” vagy „cuprizonmetabolit(ok)-szerű” anyagok felkutatására. Ezen felvetéstől függetlenül is indokolható kutatási program lehetne a potenciálisan mitochondriumfunkciót károsító adalékok (például színezők, ízfokozók, tartósítók stb.) felkutatása az ipari méretekben előállított élelmiszerekben.

Ideggyógyászati Szemle

Uraemiás polyneuropathia - klinikai és elektrofiziológiai elemzés

NAGY Ferenc, PFUND Zoltán, CZOPF József

Az uraemiás polyneuropathia a krónikus veseelégtelenség következménye és az uraemiás szindróma része. Etiológiája ismeretlen, patológiájában számos neurotoxikus faktor szerepel. A neuropathia kialakulásában mind az axonalis mind a demyelinisatiós típusú károsodás szerepet játszik. A szerzők a Pécsi Orvostudományi Egyetem Neurológiai Klinikáján 1978 és 1988 között 66 elektrofiziológiai mérést végeztek el 57 uraemiás betegen. A vizsgálatok célja a klinikai és elektrofiziológiai leletek közötti összefüggések feltárása volt. Az 57 beteg közül 50 betegnek volt klinikai vagy neuronográfiás és miográfiás kórjele. Az elektrofiziológiai kórjelek száma párhuzamosan változott az uraemiás neuropathia súlyosságával. A csökkent plazmakalciumszint valamint az emelkedett plazmafoszfátszint és a polyneuropathia súlyossága közötti összefüggések szignifikánsnak bizonyultak. Az elektrofiziológiai kórjelek sokkal gyakoribbak voltak a rapidan progresszív neuropathia eseteiben. A perifériás idegkárosodás patológiájában a szegmentális demyelinisatio és az axonalis degeneráció kombinálódott.

Ideggyógyászati Szemle

Primer oligodendrocyta-károsítással létrehozott kísérletes demyelinisatio (angol nyelven) A demyelinisatio regionális eloszlása egéragyban

KOMOLY Sámuel

Elõzmények és célkitűzés - Neuropatológiai vizsgálatokkal a közelmúltban a sclerosis multiplex heterogenitását mutatták ki: a T-sejt mediálta, valamint a T-sejt- és antitestmediált autoimmun mechanizmus mellett (I-II. típus) még további két típust írtak le; a III-IV. típusra elsõdleges oligodendrocyta-károsodás a jellemzõ. Az utóbbi típusok jobban emlékeztetnek a vírusokkal vagy toxinokkal kiváltható demyelinisatiókra, mint az autoimmun mechanizmussal magyarázhatókra. Több mint 30 éve ismerjük, hogy egy rézkelátornak, a cuprizonnak diétában történõ alkalmazása elsõdlegesen oligodendrocyta-károsodást okozva vezet demyelinisatióhoz. A jelenlegi tanulmány célja a cuprizon okozta oligodendrocyta-károsodás és -demyelinisatio idegrendszeri eloszlásának vizsgálata volt egérben. Anyag és módszer - A demyelinisatiót tápba kevert, 0,6%-os cuprizonnal hoztuk létre választási korú, hím Swiss-Webster-egerekben. Az állatokat a kezelés 3., 7., 14., 27., 35., 56. napján áldoztuk fel. Mintákat a corpus callosumból, a commissura anteriorból, a nervus opticusokból, az agytörzsbõl a brachium conjuctivumok szintjében, valamint a nyaki gerincvelõbõl és a nervus ischiadicusokból vettünk. A mintákat a klasszikus neuropatológiai festések mellett immunohisztokémiai, in situ hibridizációs módszerekkel és elektronmikroszkóppal vizsgáltuk. Eredmények - Az oligodendrocyta-károsodás és az azt követõ demyelinisatio jellegzetes sztereotip eloszlást mutatott. Jelentõs myelinveszteség alakult ki a brachium conjunctivumokban, a commissura anteriorban, a corpus callosumban, míg a nervus opticusokban és a gerincvelõben nem volt érdemi myelinkárosodás. A nervus ischiadicusokban károsodást nem találtunk. Lymphocytainfiltrációt, vér-agy gát károsodására utaló jelet nem észleltünk. Következtetések - A cuprizon okozta oligodendrocytakárosodás és az azt követõ demyelinisatio jellegzetes regionális eloszlású az egér központi idegrendszerében. A cuprizonnal kiváltott demyelinisatio a primer oligodendrocyta- károsodással magyarázható emberi demyelinisatiós megbetegedések egyik állatmodellje lehet.

1.

Lege Artis Medicinae

Októberi Szám Melléklete
OKT 15.

2.

Lege Artis Medicinae

Novemberi Szám Melléklete
OKT 15.

3.

Lege Artis Medicinae

Március Szám Melléklete
OKT 15.

4.

Lege Artis Medicinae

Júniusi Szám Melléklete
OKT 15.

5.

Lege Artis Medicinae

Júliusi Szám Melléklete
OKT 15.