Hypertonia és Nephrologia

Az orvosszakmai minőség és a betegbiztonság menedzselése egy nemzetközi dialízishálózatban

TÖRÖK Marietta, OROSZ Attila, CHARLOTTA Wollheim, JÖRGEN Hegbrant

2013. DECEMBER 10.

Hypertonia és Nephrologia - 2013;17(05-06)

Dialízissel foglalkozó nemzetközi cég fő feladata, hogy a dialízist kiváló minőségben biztosítsa úgy, hogy a hálózaton belül ne legyenek jelentős szakmai eltérések és nagy hangsúlyt fektessen a betegbiztonságra. Ebben a cikkben összefoglaljuk a minőségbiztosítás vonatkozó komponenseit és a Diaverum Renal Services Group biztonsággal kapcsolatos programját. Bemutatjuk az orvosszakmai minőség menedzselésének kulcsfontosságú összetevőit, mint a kezelési célok kitűzése, bizonyítékokon alapuló útmutatók és klinikai protokollok bevezetése, illetve felülvizsgálata megbízható tudományos evidenciák alapján. Módszerünk az adatok konzisztens, folyamatos, prospektív, pontos gyűjtése a hálózat összes állomásáról, azok feldolgozása és időben történő visszajelzés. A betegbiztonság biztosítása érdekében folytatott fő tevékenységek közül kiemeljük az egységes oktatási programot, ideértve az elméleti ismeretek és a klinikai kompetenciák egységesítését, valamint klinikai irányelvek és eljárásmódok bevezetését az eltérések és a klinikai gyakorlatban elkövetett potenciális hibák csökkentése érdekében. Nagy hangsúlyt fektetünk a klinikai gyakorlat rendszeres auditjára. Ez a standardizált, szisztematikus, folyamatos minőségjavításra irányuló szemlélet tette lehetővé, hogy a Diaverum fokozatosan javítsa az orvosi eredményeket és biztosítsa a betegek kezelésének biztonságát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Vesetranszplantáció utáni korai hisztopatológiai változások az újonnan kialakult diabetes mellitusban

IBRAHIM Munir Yasmin, BORDA Bernadett, LENGYEL Csaba, VÁRKONYI Tamás, KEMÉNY Éva, SZABÓ Viktor, KUBIK András, LÁZÁR György

Bevezetés: A vesetranszplantáció után az egyik leggyakoribb szövődmény az újonnan kialakult diabetes mellitus (NODAT), melyet gyakran későn vagy egyáltalán nem ismernek fel, így a beültetett veseallograftot károsítja. Betegek és módszer: A betegek véletlen besorolás alapján cyclosporin-A- és tacrolimusalapú immunszuppressziót kaptak. A transzplantáció után egy évvel éhomi és orális glükózterheléses vizsgálatot végeztünk, mely alapján a betegeket három csoportba soroltuk normál, károsodott éhomi vércukorszint/károsodott glükóztolerancia (IFG/IGT), NODAT. Vizsgáltuk az életkort, a laboratóriumi eredményeket, a vesefunkciót, a morfológiai eltéréseket és a Banff-pontszám változásait. Eredmények: A cyclosporin-A-alapú immunszuppresszióban részesültek körében 14%, a tacrolimust szedőknél 26% volt az NODAT előfordulási gyakorisága (p=0,0002). Az albumin nem, de a húgysavszint (p=0,002), valamint a recipiens életkora (p=0,003) szignifikánsan eltért a diabeteses és a normál betegcsoportok között. A vesefunkciót vizsgálva a szérumkreatinin, eGFR és az urea nem különböztek szignifikánsan. A szövettani mintákat vizsgálva a NODAT-csoportban az ACR és az IF/TA szignifikánsan különbözött. A Banff-pontszám-változásokat nézve a tubulitis („t”) és az interstitialis gyulladás („i”) szignifikánsan különbözött (p=0,05). Megbeszélés: A vesetranszplantáció után újonnan kialakult diabetes kóros hatása hamarabb mutatkozik meg a veseallograft morfológiájában, mielőtt az funkcionális romlásban megmutatkozna.

Hypertonia és Nephrologia

Nem gyógyszeres, nem életmód-változtatáson alapuló kezelések hypertoniában

LÉGRÁDY Péter, BAJCSI Dóra, FEJES Imola, ÁBRAHÁM György

A gyógyszeres lehetőségek széles választéka mellett is a hypertoniás betegek jelentős részében nem lehet a kitűzött célvérnyomást elérni. Ezért egyre több figyelem fordul a nem gyógyszeres, nem életmód-változtatáson alapuló terápiás lehetőségek felé. Ezek az új, eszközalapú, intervenciós kezelési technológiák reményt jelenthetnek a rezisztens hypertoniás betegek számára. Ugyanakkor ezek még nagyon költséges beavatkozások, és egyelőre viszonylag kis betegszámú vizsgálatok eredményeire támaszkodhatunk a hatékonyság és biztonságosság vonatkozásában. A következő, nagyon fontos kérdések még nyitottak ezekkel a technológiákkal kapcsolatban: kinek, mikor ajánljuk és ki dönt végül is magáról a beavatkozásról.

Hypertonia és Nephrologia

Edzés hypertoniával és ellene

APOR Péter

Az egyszeri fizikai terhelés fél-egy napra mérsékli a vérnyomást, a rendszeres edzés során az emberek többségénél javulnak a vérnyomásértékek. A terhelésre szokatlanul magasra emelkedő vérnyomás minden bizonnyal a hypertoniabetegség kifejlődését jelzi. A nyugalmi paraméterek ennek eldöntésében egyelőre nem segítenek. A rendszeres testmozgás egyéb hatásai a kardiometabolikus rendszerekre a vérnyomásra gyakorolt hatástól függetlenül érvényesülnek.

Hypertonia és Nephrologia

Az adipokinek kapcsolata a vérnyomás diurnalis változásával

KOVÁCS Imre, TARJÁN Jenő, HEGEDŰS Zoltán, VÉGH Tibor, HORVÁTH Judit, KERN András, KOVÁCS Nóra, KOLLER Ákos

Az obesitas és a hypertonia klinikai jelentőségét a mortalitási, morbiditási adatokkal fennálló szoros kapcsolata, valamint gyakorisága adja. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy 30 és 45 év közötti obes, kezeletlen, primer hypertoniás férfiak esetében milyen nagyságú a nondipperek aránya normál testtömegindexű, hypertoniás csoporthoz viszonyítva, továbbá, hogy van-e kapcsolat a hypertonia diurnalis ingadozása, az antropometriai adatok és az adipokinek között. Betegek és módszer: A vizsgálatba 52 fiatal (átlagéletkor 41,2±2,7 év), primer, kezelésben nem részesülő hypertoniás, obes (HO, BMI 36,11±2,34 ttkg/m2) férfit vontunk be, akiknél az obesitason kívül egyéb cardiovascularis kockázati tényező nem volt kimutatható. A kontrollcsoportot 27 (H, átlagéletkor 40,9±1,8 év), normál testsúlyú, primer hypertoniás férfi beteg képezte. A 24 órás ambuláns vérnyomásmérést követően mindkét csoport tagjait két-két alcsoportra osztottuk: dipper hypertoniás és nondipper hypertoniás betegcsoportokra. Valamennyi betegnél történt ABPM, echokardiográfia, adiponektin-, leptin-, rezisztin-, tumornekrózis-faktor- α- (TNF-α-), interleukin-1α- (IL-1α-), C-reaktív protein- (CRP-) meghatározás és részletes laboratóriumi vizsgálat. Eredmények: A H-csoporton belül hat (22%) esetben találtunk nondipper és 21 esetben dipper vérnyomástípust. A HO-csoporton belül 32 (61,5%) betegnél észleltünk nondipper és 20 beteg esetében dipper típusú ABPM-értéket. A két fő betegcsoport (H vs. HO) között az adiponektin- (p<0,01), a leptin- (p<0,01), a TNF- α- (p<0,01), az IL-1α- (p<0,01), a triglicerid- (p<0,05) szintek vonatkozásban volt szignifikáns különbség. A H-csoport két alcsoportja között a TNF-α mutatott magasabb értéket a nondipper alcsoportban. A HO két alcsoportja között, a nondipper alcsoportban szignifikánsan (p<0,05) magasabb leptin-, TNF-α-, IL-1α-, CRP-értékeket, balkamra-tömegindexet (LVMI), W/H arányt, és szignifikánsan alacsonyabb adiponektin- (p<0,01) szintet mértünk. Az alvás alatti szisztolés vérnyomáscsökkenés százalékos mértéke pozitív korrelációt mutatott az adiponektinszinttel, negatív korrelációt a TNF-α-, IL-1α-szintekkel és a LVMI-vel. Következtetés: Primer hypertoniás, visceralis obes betegekben a nondipper típusú hypertonia nagyobb arányban fordult elő, mint a normál testsúlyú hypertoniások között, ami összefügghet az obes hypertoniásokban megfigyelt inflammatorikus faktorok magasabb és az adiponektin alacsonyabb plazmaszintjeivel.

Hypertonia és Nephrologia

A RAMONA (Ramipril és Amlodipin fix kombináció hatásosságának MOnitorozása és beavatkozással Nem járó Adatgyűjtése) vizsgálat krónikus vesebeteg alcsoportjának elemzése

SIMONYI Gábor

A hypertonia és a krónikus vesebetegség önálló cardiovascularis kockázati tényezők. Az V. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia ajánlásai szerint a krónikus vesebetegség nagy cardiovascularis kockázattal járó állapot. Krónikus vesebetegségben az esetek legnagyobb részében hypertoniát is észlelünk. A vérnyomáscélérték az ESH/ESC legfrissebb ajánlása szerint <140/90 Hgmm, amennyiben nem kíséri proteinuria. Az antihipertenzív terápiát - a Magyar Hypertonia Társaság ajánlásai szerint - ekkor rögtön kombinált kezeléssel kell indítani. A vizsgálat célja: A ramipril és amlodipin fix kombináció különböző dózisait tartalmazó (Egiramlon®-) terápia hatékonyságának és biztonságosságának vizsgálata olyan kezelt krónikus vesebetegséggel szövődött hypertoniás betegek esetében, ahol a korábbi antihipertenzív terápia ellenére enyhe vagy középsúlyos vérnyomás kategóriákba tartozó értékeket mértek. Betegek és módszer: A RAMONA vizsgálatba bevont, ambuláns, 18 évesnél idősebb, a célvérnyomásértékeket a korábbi terápia során nem elérő, továbbá az enyhe, vagy közepesen súlyos hypertonia kategóriába tartozó és krónikus vesebetegségben is szenvedő betegek adatait elemeztük a nyílt, prospektív, IV. fázisú klinikai obszervációs vizsgálat eredményei alapján [TUKEB-engedély száma: 16927- 1/2012/EKU (294/PI/12.)]. A betegek a négyhónapos vizsgálat során három viziten vettek részt (1. nap, 1. hónap, 4. hónap), amikor a ramipril/amlodipin 5/5, 5/10, 10/5, 10/10 mg-os fix kombinációs gyógyszer különböző dózisait kapták - szükség esetén a dózisok emelésével - a kezelőorvos döntése alapján. A nem proteinuriás krónikus vesebetegek célvérnyomása az ESH/ESC 2013-as ajánlása szerint <140/90 Hgmm volt. Eredmények: A vizsgálatba bevont 9169 beteg mintegy 70,1%-a esetében volt teljes a vizsgálati protokoll. E 6423 beteg közül 194 szenvedett krónikus vesebetegségben. A krónikus vesebetegek életkora 68,52±11,84 (átlag±SD) év volt, 85 (43,8%) nő és 109 (56,2%) férfi. A vizsgálat 4. hónapjára a célvérnyomást a krónikus vesebetegek 52,1%-a érte el (elsődleges célkitűzés). A hypertoniás krónikus vesebetegek vérnyomása 158,04/90,46±9,97/8,30 Hgmm-ről (1. vizit) a 2. vizitre (1. hónap) 138,77/82,12±10,68/7,21 Hgmm-re, majd a 4. hónapra (3. vizit) 130,40/78,59±7,56/5,75 Hgmm-re, azaz 27,64/11,87 Hgmm-rel, szignifikánsan (p<0,0001) csökkent a kiindulási állapothoz képest. A vizsgálat másodlagos célkitűzése vonatkozásában az összkoleszterin- és a trigliceridszintek kismértékű, de szignifikáns csökkenését észleltük, míg a HDL-koleszterin- szint szignifikánsan emelkedett. Az eGFR-érték kismértékű, de szignifikáns növekedését láttuk a vizsgálat 4. hónapjára (46,3±16,49 ml/perc/1,73 m2-ről 49,0±19,58 ml/perc/1,73 m2-re nőtt). A krónikus vesebetegek a ramipril/amlodipin különböző fix dózisú kombinációit jól tolerálták, mivel a gyógyszerrel összefüggésbe hozható, a terápia megszakításához vezető mellékhatás nem jelentkezett

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Covid-19 és a vese

PATÓ Éva, DEÁK György

A Covid-19-pandémia a kínai Wuhanból indult 2019 decemberében. A fertőzés nemcsak a tüdőt, hanem más szerveket, így a vesét is megbetegíti. A Covid-19-fertőzés és a vese kapcsolata kétirányú. Egyfelől a Covid-19-fertőzés az esetek felében-háromnegyedében vesekárosodást okozhat, amelynek következményei proteinuria, haematuria és akut veseelégtelenség lehetnek. Az akut veseelégtelenség etiológiája multifaktoriális. Kiemelt szerepe van a vírus által okozott direkt proximális tubulussejt-károsodásnak, a szepszis által okozott hemodinamikai zavarnak, a citokinviharnak és a hypercoagulabilitásnak. A vírus a proximális tubulusok, illetve podocyták ACE-2-receptorához kötődve hatol be a sejtbe, majd a vírus a lysosomákban szaporodik, és károsítja a sejteket. A szövettani képet az akut tubularis necrosis és az akut interstitialis nephritis jellemzi. Kritikus állapotú betegekben az akut veseelégtelenség a mortalitás meghatározó prediktora. Másfelől a krónikus vesebetegek, külö nö sen a vesetranszplantált vagy dialíziske zelésben részesülők esetében, gyengült im munvédekezésük következtében, je lentősen fokozott mind a megfertőződés, mind a mortalitás rizikója. Hemo dia lizáltak ese té ben a kis csoportos mentőszállítás és a közös térben történő kezelés miatt a fertőzés futótűzként terjedhet. Vesepótló kezelésben részesülő, Covid-19-fertőzött betegek mortalitási rátája 20-35%-os. Elengedhetetlenek a preventív, korlátozó intézkedések és a fertő zöt tek (kohorsz) izolációja a tömeges in fekció elkerülése érdekében. Magyarországon min den fertőzött dializált vagy transzplantált beteget fel kell venni a kijelölt járványosztályra.

Hypertonia és Nephrologia

Rizikóbecslések előrehaladott krónikus vesebetegek és dializáltak esetén

KULCSÁR Imre, KULCSÁR Dalma

Az elmúlt évtizedben egyre több epidemiológiai tanulmány jelent meg a krónikus vesebetegségek progressziójával, illetve halálozásának kockázatával kapcsolatban. A téma jelentőségét mutatja, hogy világszerte foglalkoztatja a nefrológusokat (Kanadától Új-Zélandig) és olyan nagy nemzeti (REIN Study – French Registry) vagy nemzetközi vizsgálatoknak is fókuszába került, mint a KDIGO Controversies Conference, a DOPPS 1–5 vagy az európai AROII Study. Hasznos lehet mind a kezelőszemélyzet (alapellátás, társszakmák, nefrológia), mind a betegek számára azon rizikóbecslések ismerete, amelyek megjósolhatják a CKD 3–5. stádiumú betegek életkilátásait (vesepótló kezelés szükségének várható ideje, mortalitás kockázata), illetve dialízisbe kerülő páciensek rövid (vagy akár hosszabb) távú túlélési esélyeit. Kiemelnénk predializált betegeknél a Bansal-score, a kétféle (négy és nyolc variábilist tartalmazó) Kidney Failure Risk Equation (KFRE) egyenleteket, dialízisbe került betegeknél pedig a rövid távú mortalitást prognosztizáló REIN tanulmányt, illetve a Cohen-modellt – valamennyi könnyen számítható webkalkulátorok segítségével. A közleményben bemutatott validált vizsgálatokban a prognosztizált és az észlelt túlélési adatok különbsége csekély (2-7%). Ennek ellenére a predikció értékelését egyénre szabva kell végezni, hogy a beteg preferenciái szerint a számára legmegfelelőbb döntés szülessen a további kezelést illetően: konzervatív terápia vagy dialízis (esetleg transzplantáció).

Hypertonia és Nephrologia

A Magyarországi Vasculitis Regiszter első öt évének eredményei

HARIS Ágnes, TISLÉR András, ONDRIK Zoltán, FILE Ibolya, MÁTYUS János, ZSARGÓ Eszter, DEÁK György, AMBRUS Csaba

A Magyarországi Vasculitis Regiszter online adatgyűjtésének célja az ANCA-asszociált vasculitis alaposabb megismerése, a betegség hazai előfordulásának, kezelésének és kimenetelének meghatározása volt. A regiszteres adatgyűjtés az indulástól eltelt öt év óta dinamikusan fejlődik, jelenleg 278 beteg eredménye áll rendelkezésre. Betegeink 62%-a nő, átlagéletkoruk 58,2±14,5 év, 51%-uk c-ANCA-, 49%-uk p-ANCA pozitív vasculitis miatt került ellátásra. A diagnóziskor becsült vesefunkció 24,6±21,6 ml/min/1,73 m2, ekkor 29%-uk, a követési idő alatt összesen 39%-uk szorult dialízis - kezelésre, a művesekezelés 23%-uknál elhagyható volt. Fokális szövettani elváltozás, valamint felső légúti és bőrtünetek jelenléte esetén statisztikailag is jelentősen ritkábban volt szükség vesepótló kezelésre, amely a kórképek korai felismerésének fon tosságát jelzi. Az indukciós kezelés során a betegek 94%-a kapott szteroidot és 85%-a cyclophosphamidot, 59%-a részesült plazmaferézis-, 11%-uk rituximabterápiában. A fenn tartó kezelés a betegek 80%-ában szteroidot, 23%-ban per os és 22%-ban parenteralis cyclophosphamidot tartalmazott, illetve ennek részeként a betegek 40%-a kapott azathioprint, nyolc beteg mycofenolátot, hat beteg methotrexatot. A medián követési idő 30 hónap (IQR 6-78) volt, ez idő alatt a betegek 20%-a halt meg, 5%-uk részesült vesetranszplantációban, 5%-uk maradt el a gondozásból. A medián túlélési idő 14,8 év, az ötéves túlélés 85%, a tízéves 70% volt. C-ANCA-vasculitis esetén a hosszú távú túlélés valamivel jobbnak tűnt, mint a p-ANCA-pozitív esetekben, de az életkorra való korrekció után ez a különbség nem volt igazolható. A halálozás fő prediktora az életkor és a dialízist igénylő vesekárosodás volt. Relapsus a betegek 27%-ában jelentkezett, ezek 28%-a egy éven belül, 21%-uk öt év után következett be. A Magyarországi Vasculitis Regiszter adatbázisa nefrológiai közösségünk eredményes szakmai tevékenységét igazolja. Bár eredményeink nemzetközi összehasonlításban is sikeresnek mondhatók, ugyanakkor betegeink ellátása kapcsán számos olyan terület található, amelyek javítása előnyösen befolyásolhatja életminőségüket és túlélésüket.

Hypertonia és Nephrologia

Diabetológia a dialízisben

MÁCSAI Emília, HALMAI Richárd, NEMERE Éva, BRASNYÓ Pál, KISS István

Az epidemiológiai adatok szerint a dialízist igénylő diabeteses betegek száma növekvő tendenciát mutat. A kiégett diabetes, a krónikus dialíziskezelés mellett, és a transzplantáció után kialakuló diabetes a hagyományos felosztáshoz képest új diabetestípusokat jelentenek. Különösen fontos az oktatásra való alkalmasság megítélése, az életmódra vonatkozó változtatások jelentőségének elfogadása. Az orális antidiabetikumokkal és inzulinnal történő terápiára vonatkozóan egyértelmű irányelveket még nem dolgoztak ki, hiszen ez a betegcsoport a korábbi nagy felmérésekben nem vett részt. Az egyénre szabott terápiás javaslatok megfogalmazásához elengedhetetlenül fontos a rendszeres önellenőrzés végzése, amely a váratlan helyzetek megoldásának is alapköve. Mind a hemodialízisben, mind a peritonealis dialízisben speciális szempontok érvényesek a diabeteses betegcsoportra, az összefoglaló cikk ezeket a jelenleg rendelkezésre álló ismereteket tekinti át, vázolva a diabeteses szövődmények kérdéskörét is.

Hypertonia és Nephrologia

Hemodializált vesebetegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjének vizsgálata

VÁMOS Eszter Panna, CSÉPÁNYI Gábor, MOLNÁR Miklós Zsolt, RÉTHELYI János, KOVÁCS Ágnes, MARTON Adrienn, NÉMETH Zsófia, NOVÁK Márta, MUCSI István

Háttér: A krónikus vesebetegek kezeléssel kapcsolatos döntése alapvető fontosságú a transzplantáció felé vezető út szempontjából. Ezeket a döntéseket, egyéb tényezőkön kívül, a betegek vesebetegséggel és kezeléssel kapcsolatos ismeretei, véleménye, elvárásai és más szubjektív tényezők is befolyásolhatják. Vizsgáltuk a dializált betegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjét, valamint a betegek szociodemográfiai paramétereinek, ismereteinek, tapasztalatainak összefüggését az egészség percepciójával. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatunkban nyolc budapesti dialízisállomás valamenynyi betegével, akik legalább három hónapja kezelésben részesültek, munkacsoportunk által kifejlesztett kérdőívet töltettünk ki. Ebben a vizsgálatban 459, 70 évesnél fiatalabb beteg adatait elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 53±12 év, 54%-uk férfi, a diabetes gyakorisága 22% volt. A betegek, akik úgy nyilatkoztak, hogy szeretnének transzplantációt, fiatalabbak (51±11 vs. 58±11 év) és magasabb iskolai végzettségűek voltak, nagyobb eséllyel voltak foglalkoztatottak (11% vs. 4%) és volt korábbi transzplantációjuk (15% vs. 7%) betegtársaikhoz képest, akik nem szerettek volna transzplantációt (p<0,05 mindegyik elemzésre). A többváltozós elemzésben az életkoron kívül a betegek transzplantációval kapcsolatos negatív percepciója, műtéti beavatkozástól érzett félelem, a betegtársak körében látott rossz kimenetelű esetek összefüggést mutattak a transzplantáció mint lehetséges kezelési mód visszautasításával. Következtetések: Egységes, átfogó és bizonyítékokon alapuló betegtájékoztató rendszerek kidolgozása és alkalmazása elősegítené, hogy a betegek a megfelelő információ birtokában tudjanak döntést hozni a kezelésükkel kapcsolatban.