Hivatásunk

A tánc elűzi a szorongást

LÓRÁNTH Ida

2017. DECEMBER 10.

Hivatásunk - 2017;12(04)

Dr. Szalai Márta, az Országos Onkológiai Intézet fej-nyak sebészetének főnővére annyi mindennel foglalkozik, a szakmájában olyan példaértékű sikerekkel büszkélkedhet, hogy szinte megmagyarázhatatlan, honnan van minderre ideje és főként energiája.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hivatásunk

Kiterjesztett kompetenciák: hiányzó szabályozás

TARCZA Orsolya

Alig egy év múlva, 2019-től a kiemelt kompetenciájú szakápolók a mindennapi betegellátásban is részt vesznek majd, képzésük három egyetemen már elindult. Többek között erről is szó esett a szeptemberben megrendezett járóbeteg-szakellátási konferencián, Balatonfüreden.

Hivatásunk

EESZT: Hosszú előfutam után nehézkes start

TARCZA Orsolya

A háziorvosi praxisoknak, valamint a közfinanszírozott fekvő- és járóbeteg- szakellátóknak szeptemberben kellett megkezdeniük a kötelező csatlakozást az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT). Kamaránk felelős alelnökeit kérdeztük a tapasztalatokról.

Hivatásunk

Demencia ellen agyfitnesz

LÓRÁNTH Ida

Aki ápolt már demenciában vagy Alzheimer-kórban szenvedő beteget, netán valamelyik hozzátartozója is érintett volt e súlyos, a benne szenvedőt éppen úgy, mint az ápolót megviselő állapotban, jól tudja, mekkora testi-lelki teher mindkettőjüknek. Szembesülve a tünetekkel, megfogadja, ő még fiatalon mindent megtesz majd azért, hogy ne kerüljön ilyen állapotba, vagy a lehető legtovább elodázza a tünetek megjelenését.

Hivatásunk

A szauna mint a sport kiegészítője

JAKUS-KRUCHIÓ Éva

Ha valaki eldöntötte, hogy életmódot vált, fogyni, formálódni szeretne, akkor mindent megtesz azért, hogy az eredmény minél hamarabb látványos legyen. Beleveti magát a sport, a helyes táplálkozás világába és keresi azokat a lehetőségeket, melyekkel még hatékonyabb lehet a változás. Ilyen sportot kiegészítő tevékenység lehet a szaunázás, mely méregtelenít, hozzájárul egészségünk megőrzéséhez, megfiatalítja bőrünket, illetve jó szolgálatot tesz a légúti betegségek megelőzésében is.

Hivatásunk

Bunkósbottól az epidurálásig

HIDEGKÚTI Alexa

A különféle betegségek vagy sérülések miatti fájdalmak csillapítása ősi törekvése az emberek gyógyításával, kezelésével foglalkozó személyeknek. Mindegyikük törekedett erre, attól függetlenül, hogy egyszerű törzsi varázslók, füvesemberek vagy udvari orvosok voltak. Napjainkra óriási fejlődésen ment keresztül a fájdalomcsillapítás és a műtéti érzéstelenítés, altatás is.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Miért pont én maradtam életben? Akut stresszreakció kezelése közúti balesetet követően

SZABÓ József, SIPOS Mária

BEVEZETÉS - A közlekedési balesetek túlélői, szemtanúi gyakran élnek át akut stresszreakciót. Az ezzel járó szubjektív szenvedés enyhítése és a későbbiek során potenciálisan kialakuló lélektani krízis, a poszttraumás stressz zavar vagy depresszió, és az ezekkel járó megnövekedett öngyilkossági kockázat megelőzése szempontjából komoly jelentősége van annak, hogy kapnak-e az érintettek azonnali, vagy legalább gyors lélektani segítséget. ESETISMERTETÉS - Egy 27 éves férfi beteg esetét mutatjuk be, aki közlekedési baleset elszenvedője, részben okozója volt. A balesetben édesanyját elvesztette, testvére megsérült, és a másik érintett gépjárműben utazók közt is volt halálos áldozat. A baleset után egy héttel jelentkezett pszichiátriai szakrendelésen, ahol álmatlanságot, étvágytalanságot, szomorúságot, erőtlenséget, szorongást panaszolt. Alacsony dózisú, szükség esetére javasolt anxiolyticus terápia mellett kezelését az első megjelenést követő napon az EMDR (eye movement desensitization and reprocessing) terápia akut stressz protokolljának (R-tep) útmutatása szerint elvégeztük. A háziorvosi visszajelzés és a három hét múlva megtörtént szakorvosi kontroll jelentős tüneti javulást igazolt. KÖVETKEZTETÉSEK - Az eltelt másfél év alatt a beteg kezelésre nem jelentkezett, a háziorvos visszajelzése szerint újabb pszichés problémák ez idő alatt nem merültek fel. Terápiánk a szenvedés azonnali enyhítése, valamint lélektani krízis és a PTSD (post-traumatic stress disorder, magyarul poszttraumás stressz zavar) megelőzése szempontjából sikeresnek mondható.

Ideggyógyászati Szemle

[Szorongás, depresszió és a házastársi kapcsolat minősége migrénbetegek körében]

DEMIR Fıgen Ulku, BOZKURT Oya

[Cél - A vizsgálat célja a migrénes betegek rohamfrekvenciájának és rohamkarakterisztikájának, továbbá a szoron­gásos vagy depresszív tünetek hatásának az értékelése, valamint a migrén és a házastársi kapcsolat minősége közötti kapcsolat feltárása volt. Módszer - Keresztmetszeti vizsgálatunkba harminc olyan migrénbeteget vontunk be, akiket 2018 júliusa és októ­bere között láttunk el kórházunk neurológiai ambulanciáján; a migrén diagnózist a Nemzetközi Fejfájástársaság 2013-as diagnosztikai kritériumai alapján állítottuk fel. Rögzítettük a betegek életkorát, nemét, fejfájásuk gyakoriságát és súlyosságát, depresszív jellegzetességeiket, szorongásos státuszukat és házasságukkal való elé­ge­dett­ségüket. A releváns paramétereket Beck-féle Depresszió Kérdőívvel (BDI), Spielberger-féle Szorongás Kérdőívvel (STAI), Maudsley-féle Házassági Kérdőívvel (MMQ) és vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel. Eredmények - A migrénsúlyosság VAS szerinti közép­értéke 6,93 ± 1,41 volt, a migrénrohamok átlagos száma pedig 4,50 ± 4,24. BDI: 12,66 ± 8,98; MMQ-M-pont­szám: 19,80 ± 12,52; MMQ-S-pontszám: 13,20 ± 9,53; STAI-S: 39,93 ± 10,87; STAI-T: 45,73 ± 8,96 (valamennyi középérték). Nem találtunk szignifikáns összefüggést az életkor, a migrénes rohamok száma, a rohamok időtar­tama, a fejfájás intenzitása, valamint a BDI-, STAI- és MMQ-pontszámok között (p > 0,05). Pozitív összefüggést találtunk az MMQ-S-, valamint a BDI- és STAI-S-pont­számok között (p < 0,05). Következtetés - A vizsgálatunkban szereplő migrénbetegek több mint fele szenvedett enyhe, közepes vagy súlyos fokú depressziótól. Pozitív összefüggést találtunk a szexuális élettel való elégedetlenség, valamint a dep­ressziót és szorongást mérő skálák pontszámai között.]

Ideggyógyászati Szemle

[Carpal tunnel szindrómás betegek tüneti súlyosságának, funkcionális státuszának és szorongásszintjének meghatározása elektrofiziológiás stádiumuk szerint ]

SEVINC Gürses Eftal, TEKESIN Aysel, TUNC Abdulkadir

[Cél - A vizsgálat célja az idiopathiás carpal tunnel szindrómában (CTS) szenvedő betegek elektrofiziológiás stádiuma, tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje közötti kapcsolat meghatározása volt. Anyagok és módszerek - A vizsgálatba olyan 25 és 79 éves kor közötti személyeket vontunk be (n = 130 fő), akiket elektromiográfiás (EMG) laboratóriumunkban klinikai és elektrofiziológiás kritériumok szerint idiopathiás CTS-betegnek diagnosztizáltunk. A fájdalomintenzitást vizuális analóg skálával (VAS) mértük fel nyugalomban és mozgás közben. A tüneti súlyosságot és a funkcionális státuszt a Boston Carpal Tunnel Skálával (BCTS) mértük fel. A BCTS részeként külön értékeltük a Tüneti súlyosság skálát (SSS) és a Funkcionális kapacitás skálát (FCS). A szorongást Beck-féle szorongás-kérdőívvel (BAI) értékeltük. Eredmények - A prospektív vizsgálatban 130 beteg (105 nő és 25 férfi) vett részt, átlagéletkoruk 46,95 ± 10,57 év volt. Az elektrofiziológiás stádium növekedésével nőtt az SSS- és az FCS-pontszám (p < 0,001). Nem volt szignifikáns kapcsolat az elektrofiziológiás stádium, valamint a VAS- vagy a BAI-pontszámok között. Pozitív korreláció volt kimutatható a VAS-pontszámok, valamint az SSS-, FCS- és BAI-pontszámok között (p < 0,001). A tüneti súlyosság és a funkcionális státusz összefüggést mutatott a szorongáspontszámokkal (p < 0,001). A III-as és magasabb stádiumú betegek SSS- és FCS-pontszámai szignifikánsan magasabbak voltak, mint az I-es és II-es stá­diumú CTS-betegeké (p < 0,01). Következtetés - A vizsgálat szignifikáns összefüggést mutatott ki a CTS-betegek tüneti súlyossága, funkcionális státusza és szorongásszintje között. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy romlik a súlyosabb tünetekkel rendelkezők mentális állapota. Másrészt a közepesen súlyos tünetekkel rendelkezők számára is fel kellene ajánlani a pszichés támogatást. Az elektrofiziológiás mérés nem elégséges a betegség hatásainak értékelésére.]

Ideggyógyászati Szemle

[Mi a pregabalin valódi hatása diabeteses neuropathiás fájdalom esetén? (Kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom?)]

CAGDAS Erdogan, NEDIM Ongun, SELIM Tümkaya, HAKAN Alkan, NEŞE Öztürk

[Célkitűzés - A krónikus betegségben, így például diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedők esetén gyakori a depresszió és a szorongás. A fájdalom erősebbnek tűnik azoknál a betegeknél, akiknél a fájdalomhoz depresszív tünetek csatlakoznak. Vizsgálatok szerint a pregabalin enyhíti a szorongást és a depressziót. Mindez felveti a kérdést: a pregabalin fájdalomcsillapító hatását analgetikus vagy hangulatjavító hatása eredményezi? A vizsgálat azt a célt tűzte ki, hogy kiderítse, a pregabalin diabeteses neuropathiás fájdalomban kifejtett pozitív hatása egyedül fájdalomcsillapító hatásának köszönhető-e, azaz kevesebb fájdalommal küzdenek a betegek vagy kevésbé zavarja őket a fájdalom? Módszerek - A retrospektív vizsgálatban 46, olyan diabeteses neuropathiás fájdalomban szenvedő beteg pregabalinkezelés előtti és utáni NRS-pontszámait hasonlítottuk össze, akik HADS-pontszámai nem változtak a kezelés alatt. Eredmények - A pregabalinkezelés csökkentette az NRS-pontszámokat. Következtetés - A pregabalinkezelés során bekövetkező fájdalomcsökkenés független a pregabalin depresszióra és szorongásra gyakorolt hatásától.]

Lege Artis Medicinae

A humanisztikus pszichológia és orvoslás amerikai-magyar előfutárai: Angyal András és Mittelmann Béla

KELEMEN Gábor

Az a tény, hogy a humanisztikus pszichoterápiának két jelentős magyar úttörője van, mindmáig ismeretlen a hazai tudományos közélet előtt. A Magyarországot 1920-ban végleg elhagyó, előbb Európában helyet kereső, majd Amerikában letelepedett, s ott sikeres karriert befutott Angyal András és Mittelmann Béla pályáját reprezentatívnak tartó szerző igyekszik orvosolni ezt a hiányt. A tanulmány végigköveti életútjukat, be­mutatja főbb eredményeiket, különös te­kin­tettel arra, ami napjainkban is inspiráló. Angyal legfontosabb teljesítménye a Mas­low-ra is befolyást gyakorló holisztikus-organizmikus személyiségelmélet. Mittel­mann esetében egyrészt a „coaching” gyakorlata, másrészt a tánc- és testterápia alkalmazása a rehabilitációban napjainkban is aktuális eredmény.