Hivatásunk - 2013;8(04)

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Az Év Fiatal Arca 2013

„Az Év Fiatal Arca” pályázatot és címet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Literatura Medica Kiadó - mint a Hivatásunk c. magazin kiadója - együttesen hozta létre 2013 nyarán.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Schlett Péter, az Az Év Fiatal Arca 2013 pályázat nyertese

SÓFALVI Luca

Mélyvízbe dobták Schlett Pétert áprilisban. Új Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) nyitotta meg kapuit akkoriban Győrben, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban (PAMOK), egykapus beléptetéssel, közvetlen mentésirányítással.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

A szakdolgozók X-faktora

TARCZA Orsolya

Benevezett a Merész Sebész Team, versenybe szállt vele a Mester 3-as. Ott voltak ellenfélként a Szívinyók, de nem hagyták magukat az Intenzív Muskétásai sem.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Új utakon az ápolásban

SÓFALVI Luca

Szorosan illeszkedtek az ápolók mindennapi szakmai tevékenységhez, és munkájukban kamatoztatható tudást kínáltak az előadások a MESZK Országos Felnőtt Ápolás Szakmai Tagozatának Ápolás Innováció II. Országos Tudományos Konferenciáján, amelynek október 31-én a budapesti Lurdy Ház adott otthont.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Kamarák a Felsőházban

SÓFALVI Luca

Tíz év után második alkalommal tartott konferenciát a Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége (MSZKSZ), amelynek tizenöt köztestület a tagja, köztük a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Szívem csücske a radiológia - Róka Tímea, a Képalkotó Diagnosztikai Szakmai Tagozat vezetője

TARCZA Orsolya

A technika gyors fejlődése, a képalkotó diagnosztikai géppark bővülése egyre szélesebb körű ismereteket kíván a radiológia területén dolgozóktól; ennek megfelelően kellene átalakítani a képzést, és a kompetenciák meghatározására is égető szükség lenne.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Az õrült majom ámokfutása - Szent-Györgyi Albert a háborúról

NAGY Zsuzsanna

Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas és Kossuthdíjas magyar orvos és biokémikus, a C-vitamin felfedezõje, 1964-ben, Amerikában hanglemezre mondta Békehimnuszát.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Gyógyító és botrányhős - Ki volt Paracelsus?

NEMESI Zsuzsanna

Paracelsus, a XV. század Svájcban született polihisztora mindig azt hirdette, hogy gyógyítónak lenni, e hivatást gyakorolni egyike a legmagasabb rendű dolgoknak.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Nyitottság a végtelenre - Beszélgetés Pál Ferenc atyával

HARKAI Péter

Egy címzetes prima primissima pop-prédikátor: lényegében így is meghatározható az egyik legtöbbet hallgatott és rendhagyó stílusú igehirdető: Pál Ferenc. Pontosabban: „a pálferi” - pap és mentálhigiénés szakember. Az idén Prima Primissima-díjra jelölt angyalföldi segédlelkész különösebb felhajtás nélkül az egyik legnépszerűbb egyházi előadóként járja az országot, sőt, annak határait is feszegeti. Előadásai, illetve ahogyan ő nevezi, alkalmai gyakorlatilag évek óta teltházasak. Pedig nem térít,... tovább »

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

A szenvedés filozófussá tesz

NAGY Zsuzsanna

„A szenvedés része az életünknek - ugyanúgy, mint a ránk mért sorsunk és a halál. Csak az elszenvedett szükség és a halál által válik az emberi lét teljessé” - írja Viktor Frankl.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

A babáknak is fáj!

LIPTÁK Judit

Az elmúlt század uralkodó felfogása volt az a tévhit, hogy az újszülöttek alig, a koraszülöttek pedig egyáltalán nem éreznek fájdalmat, hiszen idegrendszeri struktúráik nem kellő mértékben fejlettek. Három évtizeddel ezelőtt még az újszülötteken és 18 hónaposnál fiatalabb csecsemőkön rutinszerűen, fájdalomcsillapítás nélkül végeztek kisebb-nagyobb sebészeti beavatkozásokat. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet. Számos körültekintő vizsgálatban foglalkoztak az újszülött fájdalomélményével a... tovább »

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Hogyan fér össze a várandósság és a sport? - Kismamatorna

KRUCHIÓ Éva

Sokáig azt tartották, hogy a terhes nőnek kilenc hónapot az ágyban, párnák közt kell töltenie, ám ma már tudjuk: ez tévhit. Egy tanulmány során, amelyet ötszáz terhes nőn végeztek, kimutatták, hogy azoknak a nőknek, akik tornáztak a szülést megelőzően, egészségesebb, erősebb szívű babáik születtek. Ugyanezeknél a nőknél a szülőszobán eltöltött idő egyharmaddal rövidebb volt: 65 százalékuknál kevesebb, mint négy óra.

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

„Mit lehet tenni a tél ellen? Várni a tavaszt!”

KRUCHIÓ Éva

Jókai Mór fenti bölcs tanácsával egyetértünk, de addig is jobb, ha beletörődünk: odakint korán sötétedik, köd van, fúj a szél, esik, havazik. Kinek van kedve ilyenkor kimozdulni vagy egyáltalán megmozdulni?

Hivatásunk

2013. OKTÓBER 20.

Rostok - mindig, mindenkinek, mindenhogy jók?

MEZEI Zsuzsanna

Dr. Denis Burkitt angol orvos már 1972-ben kijelentette az élelmi rostok kapcsán, hogy hiányuk a legfőbb oka a székrekedésnek, ami a vastagbél kóros kiboltosulásához (diverticulosis) és annak gyulladásához vezet idővel, sőt, még vastagbélrák előidézője is lehet.