PharmaPraxis

Minősített háziorvosok

2015. JÚLIUS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

A gyógyszerészek és a háziorvosok szakmai együttműködését erősítené a csütörtökön megalakult Magán Egészségügyi Szövetség. Az egyesülést három, régóta működő civil szervezet, a háziorvosokat tömörítő Magyarországi Praktizáló Orvosok Szövetsége (MAPOSZ), a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ), valamint Magánorvosok Országos Szövetsége (MAOOSZ) hozta létre. Egészségügyi Minőségirányítási Rendszert is kínálnak a háziorvosoknak, amely az orvos-beteg, orvos gyógyszerész kapcsolat javításán keresztül a compliance-ben is pozitív változásokat hozhat. Az oszd meg és uralkodj elvét valamennyi ciklusban előszeretettel alkalmazta a mindenkori kormány, ennek megtörésére, valamint a páciensek és a felnövekvő nemzedékek védelmében hozták létre a szövetséget – foglalta össze a MESZ alapító szándéknyilatkozatának aláírását megelőző sajtótájékoztatón dr. Kollai Balázs, a MAPOSZ elnöke. Úgy vélte, az ország gazdasági teljesítőképességének javulása nincs hatással az egészségügyre, amelynek GDP arányos részesedése egyre csökken, így a szövetség egy páciens központú minőségirányítási rendszerben látja a szolgáltatások színvonalának javíthatóságát. Egyre erősödnek az ellátási szintek közötti disszonanciák dr. Mikola Bálint, a MOSZ elnöke szerint. Míg a fekvőbeteg-ellátás kapacitásait központilag igyekeznek szűkíteni, az alapellátás az elöregedő háziorvosi kar és az utánpótlás hiánya miatt egyre nehézkesebben működik. A járóbeteg-szakellátókra zúduló betegtömeg nagy terhet jelent, amelyet a definitív háziorvosi ellátás enyhíthetne, ám az alapellátókban egyelőre csekély az igény a befejezett gyógyításra. A szorosabbra fűzött orvos-gyógyszerész kapcsolat támogathatná ezt, hiszen a rendelőkben és a patikákban több mint százmillió találkozás történik évente, a két szakma együttműködése nagyobb egészségnyereséget hozhatna. Hozzátette azt is, hogy nem hálapénz formájában, hanem legális csatornákon keresztül kellene elkölteni azokat a jelentős összegeket, amelyeket a magyar háztartások az egészségükre fordítanak. A legnagyobb egészségügyi magánszektort a háziorvosi praxisok és a patikák alkotják, ezért is indokolt összefogniuk az egészségügyi ellátásért. Anyagi ráfordítás nélkül ezen csak a szellemi kapacitások kihasználásával lát esélyt a MESZ, amely az egészségügy racionális szervezésén dolgozna. Ehhez egy ISO alapú minőségbiztosítási rendszert kínálnak, amely indításként hat mérhető minőségi célt tartalmaz, azonban célja nem csupán a tanúsítvány kiadása. A minőségirányítási rendszer lehetővé teszi, hogy a patikus és az orvos „egy nyelven beszéljenek”, és javuljon a hazai gyógyszerkincs egészségnyereségi vonzata, amely jelenleg mindössze 50 százalékos – folytatta Mikola Bálint. Az OEP indikátorrendszere helyenként ellentmondásos, a háziorvosnak nehéz ezeknek megfelelni - vélte Kollai Balázs. Lapunk kérdésére válaszolva azt is hozzátette, az ISO alapú rendszer betegközpontú, a kölcsönösen előnyös partnerkapcsolatokra épít, és folyamatos fejlesztés alatt áll. A rendszer használatához nem kell önálló szoftvert megvásárolni, a háziorvosok 260 ezer forintért juthatnak hozzá, míg a szövetség tagjai ennek feléért vehetik meg. Mivel a magánerőforrások megjelenése az egészségügyi ellátó rendszerben elodázhatatlan, felértékelődik az egységes a minőségirányítási rendszerek szerepe, amelyek nélkül megfelelő kiegészítő- és üzleti biztosítási csomagok sem alakíthatóak ki. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2015-07-03

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A háziorvoshiány sokkal kiterjedtebben érinti a lakosság egészségét, mint gondolnánk

KUN J. Viktória

Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.

Egészségpolitika

„Az egészségügyi adatokkal való visszaélés bűncselekmény”

KUN J Viktória

Az egészségügyi adatok újabb szabályozását is tartalmazza a júniusban elfogadott salátatörvény. A változás az MI alkalmazását segíti, kérdés azonban, hogy a jövőben jobban kiszűrhetőek-e az emberi tényezők - például amiket az elmúlt hónapok politikai botrányainál láttunk.

PharmaPraxis

Mi a vásárlók véleménye az OTC-szerek hatékonyságáról és biztonságosságáról?

SZEMLE eLitMed

Kanadai kutatók vizsgálták a fogyasztók vélekedését a vény nélkül kapható készítmények biztonságosságáról és hatékonyságáról. Az eredmények alátámasztják a korábbi felméréseket.

Hírvilág

Mozgás receptre

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A Mozgás Receptre programban a fizikai aktivitást háziorvosok ajánlják és írják majd fel, mint gyógyító-megelőző eszközt, ami települési önkormányzatok és sportlétesítmények részvételével kerülhet megvalósításra.