A gyógyszerek csak akkor működnek, ha beveszik őket, ehhez pedig krónikus betegek esetén folyamatos adherencianövelő programokra van szükség, állapítja meg a BMJ Quality & Safety tanulmánya.

Az adherencia mértéke azt mutatja meg, hogy a beteg mennyire tartja be azokat a kezelési javaslatokat, amelyekben az orvossal megállapodtak, írja a BMJ Quality & Safety tanulmánya (Effectiveness of a medication adherence management intervention in a community pharmacy setting: a cluster randomised controlled trial) mellett megjelent szerkesztőségi közlemény (Learning from successes: designing medication adherence intervention research so that we can learn what works and why). A szerkesztők – bár hiányosságokat is felsorolnak – nagyon sikeresnek ítélik Andrea Torres-Robles és munkatársai tanulmányát. Mint hozzáteszik: nagyon sokat tanulhatunk a vizsgálatból arról, hogy mi és miért működik az adherencianövelő programokban.

A becslések szerint a krónikus betegek 30-50 százaléka nem adherens, ami adverz kimeneteket, megnövekedett hospitalizációt, romló mortalitást és elszálló költségeket okoz. Emellett az adherencianövelő programok rosszul tervezettek és alacsony hatásfokúak, és még azt sem tudjuk, hogy a valamennyire működő programok mely elemei hatásosak. Torres-Robles és munkatársai további rémisztő adatokat is sorolnak: a krónikus betegek 40 százaléka egy év elteltével már nem szedi a gyógyszerét, négy százalékuk sosem kezdi el szedni a számára rendelt medikációt, és aki szedi, annál folyamatosan romlik a dozírozási fegyelem. Az adherenciával kapcsolatos problémák különösen kifejezettek az iparilag fejlett országokra leginkább jellemző nem fertőző betegségek – a hipertenzió, az asztma és krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) – esetén, amelyek prevalenciája ráadásul folyamatos növekedést mutat.

A spanyol szerzők ezért egy olyan adherencianövelő programot fejlesztettek ki, amelyben a betegekkel leginkább kapcsolatot tartó szakemberek, a közforgalmú gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek dolgozhatnak e három kórkép valamelyikében szenvedő felnőtt betegekkel. Az intervenciós program hatékonyságát – a medikációs adherencia növekedését és a klinikai kimenetek javulását – a szokásos gyógyszerészi ellátás hatékonyságával vetették össze.

A klaszteres, véletlen besorolásos, kontrollált vizsgálatot a spanyol közforgalmú gyógyszertárak hét százalékának bevonásával végezték (89 patika). A bevonás feltétele volt többek között, hogy a gyógyszertár rendelkezzen tanácsadásra alkalmas helyiséggel, és a patikusok elvégezzék az adherencianövelő program megtanulását biztosító tanfolyamot. A betegeket a részt vevő patikák verbuválták (n = 1038 beteg), és az intervenciós csoportba randomizált páciensek havonta egy, összesen hat személyes viziten vettek részt a patikában. A hat alkalom során komplex, viselkedésmódosító keretrendszert, motivációs interjúalapelveket és edukációs komponenseket alkalmazó, személyre szabott intervencióban részesültek, amelynek során a gyógyszerész felmérte az adherenciát, azonosította a nonadherencia típusát (szándékos, nem szándékos, kombinált) és az adherencia útjában álló akadályokat (például ismerethiány, a beteg téves hiedelmei, mellékhatástól való félelem), majd ezek alapján személyre szabott viselkedésmódosító stratégiákat javasolt a betegnek, és ezek eredményességét havonta ellenőrizte.

A COPD-s betegek esetén már három hónap, míg hipertenzió és asztma esetén öt hónap elteltével szignifikánsan jobb volt (p<0,05) az intervenciós csoport medikációs adherenciája és klinikai állapota, mint a kontrollcsoport adatai. (Összességében a kezdeti 40 százalék körüli értékhez képest az intervenciós csoportban 52 százalékkal, míg a kontrollcsoportban 22 százalékkal nőtt az adherens betegek aránya. Asztma esetén például hasonló kiindulási arány után az intervenciós csoportban 72 százalékra, míg a kontrollcsoportban csak 58 százalékra nőtt a kontrollált betegek aránya.) A kontrollcsoport adherenciája az utánkövetés hat hónapja alatt folyamatosan 70 százalék alatt maradt, míg az intervenciós csoporté folyamatosan növekedett, és a vizsgálat végére elérte a 90 százalékot. A szerzők kifejtik: a medikációs adherencia menedzselésében fontos a folyamatos utánkövetés, a rendszeres személyre szabott intervenció, amelynek addig kell tartania, amíg a kezelésre szükség van.

A szerkesztőségi közlemény kritikaként megjegyzi: a szerzők az intervenció hat hónapja után sajnos már nem folytattak utánkövetést, így nem tudjuk, hogy az eredmény fennmaradt-e, mindenesetre korábbi kutatásokból tudjuk: egyes krónikus betegek esetében folyamatos intervencióra van szükség az adherencia fenntartásához. Azt is további vizsgálatoknak kell kideríteniük, hogy mely tényezők javítják hatékonyabban az adherenciát, mivel e vizsgálat nem értékelte külön a viselkedésmódosító technikák, a személyes vizitek során kapott figyelem, illetve a gyógyszerészek személyes képességeinek, tudásának és motivációjának hatását.

Szemlézte:

Kazai Anita dr.

Eredeti közlemény:

Andrea Torres-Robles, Shalom I Benrimoj, Miguel Angel Gastelurrutia, Fernando Martinez-Martinez, Tamara Peiro, Beatriz Perez-Escamilla, Kris Rogers, Isabel Valverde-Merino, Raquel Varas-Doval, Victoria Garcia-Cardenas: Effectiveness of a medication adherence management intervention in a community pharmacy setting: a cluster randomised controlled trial BMJ Qual Saf. 2022 Feb;31(2):105-115. 

és

Sara Garfield, Gaby Judah: Learning from successes: designing medication adherence intervention research so that we can learn what works and why BMJ Qual Saf. 2022 Feb;31(2):83-85.