Az elmúlt években egyre szélesebb körben került elő az Egy Egészség (One Health) koncepció, amely a nem emberi élőlények, ökológiai rendszerek és emberek egészségének egységét hangsúlyozza. Az integratív törekvésekben egyre többen alkalmazzák a társadalmi-ökológiai rendszerek megközelítést, azonban egy, a Frontiers in Public Health folyóiratban megjelent tanulmány rámutat: egy kulcsfogalom, a reziliencia keretezésének problémája komoly akadályt jelent mind a kutatók, mind a gyakorlatban érintettek számára, amikor az alkalmazásról van szó. A “Health in” and “Health of” Social-Ecological Systems: A Practical Framework for the Management of Healthy and Resilient Agricultural and Natural Ecosystems című publikáció megkülönbözteti a társadalmi-ökológiai rendszereken belüli egységeknek, valamint maguknak a rendszereknek az egészségét. A szerzők bemutatnak egy részvételiségre alapuló, az egészség kérdésének összetettségére reflektáló keretrendszert, amely segítheti az ideálisabb beavatkozások megvalósítását, amikor felmerül egy probléma.

A „Health within”, azaz a társadalmi-ökológiai rendszereken belüli egészség az e rendszerekbe ágyazott dolgok (élőlények, például növények, emberek) egészségére fókuszál, szem előtt tartva ezek társadalmi és ökológiai kontextusát. A „Health of” kérdéskörnél fontos kiindulópont a társadalmi és ökológiai rendszerek összekapcsoltsága. Ezen egységet alkotó rendszerek egészségét a rezilienciával, vagyis a rugalmas ellenálló képességgel hozzák összefüggésbe. Az előzőnél holisztikusabb megközelítésről van szó, nagyobb idő- és térléptékekkel is foglalkozik, valamint az érintettek szélesebb körével dolgozik, mindehhez pedig elengedhetetlen a transzdiszciplinaritás. Bár az egyes konkrét koncepciók között akadnak olyanok, amelyek mindkét kategóriába illenek (például az Ecosystem Health), hasznos ez a különbségtétel.

A szerzők kiemelik, hogy az egészség egy társadalmi konstrukció, tehát nem egy olyan valami, amit szakértők pusztán objektíven, számszerűsíthető indikátorok alapján elértnek nyilváníthatnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a társadalmi részvétel rendkívül fontos, amikor az érintett csoportok számára releváns problémák azonosításáról és a megfelelő megoldások kereséséről van szó. Hogy ez milyen módon valósulhat meg, arra felvázolnak egy hat lépésből álló folyamatot, majd konkrét, délkelet-ázsiai állattartási rendszerekkel kapcsolatos példákon keresztül is bemutatják ezt.

Az első lépés egy konkrét beavatkozás (például egy új mezőgazdasági gyakorlat vagy egy oltás bevezetése) azonosítása. A második a releváns társadalmi-ökológiai rendszer határainak megállapítása és az érintettek feltérképezése. Harmadikként a társadalmi-ökológiai rendszer egészségmodelljének közös, részvételi kialakítása következik. Ezek után a negyedik a megfelelő indikátorok megvitatása, illetve annak a meghatározása, hogy mi az az intervallum, amin belül még elfogadható az eredmény. Az ötödik lépés a beavatkozás megvalósítása és figyelemmel kísérése, az utolsó pedig a felülvizsgálat és az esetleges újabb beavatkozás felvetése. Külön kiemelendő az indikátorok kérdése: kvantitatív és kvalitatív indikátorokra egyaránt szükség van.

A tanulmány egyik meghatározó vonása, hogy az egészség fogalmát nem magától értetődően létező dolognak, hanem társadalmi konstrukciónak tekinti: valami olyannak, ami mélyen az adott társadalmi csoport kultúrájában, történelmében és normáiban gyökerezik, és amelyet az ökoszisztémák alakítanak. Az egészséges ökoszisztémák meghatározása így egy helyhez kötött folyamat, amelyben valószínűleg transzdiszciplináris módon tudományterületek szakértői (például orvosok, állatorvosok, ökológusok), döntéshozók, helyi közösségek és érintettek egyaránt részt vesznek. Egy ilyen részvételi meghatározás számításba veszi és megérti a helyi emberi, környezeti és spirituális aspektusokat, amelyeket jellemzően figyelmen kívül hagynak az egészség értékelésének bevett, standard folyamataiban. Így az alternatív megközelítésnek köszönhetően erősebb konszenzusra épülhet az egészséges ökoszisztémák meghatározása, és egyúttal arra ösztönözheti a szereplőket, hogy vegyenek részt az egészségük és környezetük alakításában, kezelésében. Mindemellett az egészséget és a környezetet érintő problémák tipikusan összetett kapcsolatrendszerbe ágyazódnak, és gyakran olyan bonyolult, makacs problémák (wicked/messy problems), amelyekben magasak a tétek és nagy a bizonytalanság, ráadásul nincsenek abszolút megoldásaik. Számítanak a hatalmi viszonyok és egyenlőtlenségek, a politika és a tényekhez való viszonyulás is. Az egészség kérdése tehát messze túlmutat az egyes szakértők hatáskörén.

Szemlézte: 

Pribéli Levente

Eredeti közlemény:

De Garine-Wichatitsky, M., Binot, A., Ward, J., Caron, A., Perrotton, A., Ross, H., ... & Echaubard, P. (2021). “Health in” and “Health of” social-ecological systems: A practical framework for the management of healthy and resilient agricultural and natural ecosystems. Frontiers in Public Health, 8, 616328.