Kommentár Buda Béla „Tények és értelmezések az agykutatás terén” című irásához. A közelmúltban az a gondolat foglalkoztatott, hogy vitát kezdeményezzek „miért nem beszélnek egymással a neurológusok és pszichiáterek” címmel. Aztán elment a kedvem az egésztől, mert nem nagyon találtam partnereket (talán rossz helyen kereskedtem). Most Buda Béla „Tények és értelmezések az agykutatás terén” című írása mégis arra késztet, hogy válaszoljak (hiszen könyvrecenzióm kapcsán meg is szólított), hátha mások is csatlakoznak. Egyébként is azt hiszem, vissza kellene térnünk az érdemi kérdések megbeszéléséhez, és nem kellene belevesznünk a territoriális, protokolláris ügyekbe, amelyek úgyis elveszik az orvoslástól az egészségügyben dolgozók idejét, energiáját és éket vernek a két szakma közé. Buda Béla munkássága régóta csodálatom tárgya. Annak idején azok közé tartoztam, akik az ő írásai, az általa közvetített tudásanyag és eligazító értelmezés nyomán kaptam képet a pszichológia és szociológia eszmeáramlatairól. Több nemzedék nevelkedett ezeken az írásokon, és azt hiszem, az orvosok, pszichológusok, pszichiáterek társadalma sokat köszönhet az ő ismeretterjesztő munkásságának. Most is ő szólalt meg új könyvével, hogy áttekintse a pszichiátria válságát és segítsen eligazodni a kialakult zűrzavarban. Ebben a kis írásban sok fontos dolog keveredik, fonódik össze és én csak egy, a test és lélek összefüggése szempontjából kulcsfontosságú dologra szeretnék reflektálni. A felvetett vitakérdés, hogy vajon megváltozik-e agyunk különböző behatásokra. Pszichés élmények, környezeti behatások, kémiai szerek stb. vajon képesek-e átmenetileg vagy tartósan megváltoztatni az agyműködés egyes jellemzőit, és ha igen, a változások képesek-e általunk a jelen módszerekkel kimutatható akár morfológiai (strukturális) változásokat létrehozni? Az, hogy pszichés élmények szomatikus reakciókat váltanak ki, ma már közhely. A funkcionális képalkotó módszerekkel azt is látjuk és megfelelő kísérleti paradigmákkal világosan kimutatható, hogy különböző érzelmi állapotok (pld. félelem, szorongás) idején különböző agyi struktúrákban (pld. az amygdalában) aktivitásfokozódás következik be. Vannak már kimutatott tartós hatások is a kérdéses taxisofőr-kísérleten túlmenően. Például a korai stresszek a mellékvese-funkciók mobilizálása révén hippocampalis volumencsökkenést eredményeznek. Ismerjük, hogy egyes genetikai tényezők hajlamosíthatnak, mások meg kivédhetik a korai kedvezőtlen behatásokat követő emocionális reakciókat és a következményes késői kedvezőtlen pszichés fejlődést. Az információ idegimpulzusokon keresztül a szinapszisok műkődésének fokozódását hozhatja létre, bizonyos szekvenciák és egybeesések esetén (Hebb-törvény) és így a neuronális funkciókban mérhető változásokat eredményez. Így az információ valóban anyagi tényezővé transzformálódik. Az újabban megismert, felnőttkorban is fennmaradó plaszticitásának (változóképességének) az általam referált könyv nagyon szép példatárát nyújtja. Ezen keresztül világossá válhat, hogy az agy alapvető funkciója a környezeti behatásokra (legyenek anyagi vagy pszichés természetüek) bekövetkező módosulása. Az egyik legújabb területe ennek az alváskutatás jelenlegi rendkívül érdekes eredményeivel példázható. Már régebben tudtuk, hogy az alvást jellemző lassú (delta) és infra-lassú (delta alatti) EEG-tevékenység az alvásmélység homeosztatikus szabályozásának mérőszáma. Minél több időt töltöttünk alvás nélkül, annál mélyebb lesz a következő alvás, és annál nagyobb az alvás alatti delta-teljesítmény. Később kiderült, hogy ez a lassú tevékenység nemcsak globálisan az ébrenlét, hanem az ébrenlét alatti tevékenység során az agyban keletkező szinaptikus aktivitás mértékével is összefügg, és lokális különbségeket mutat az igénybevételtől függően. Például ha a jobb karunkat erős vibrációnak tesszük ki, a következő éjszaka az ellenoldali félteke szomato-szenzoros areájában lokálisan fokozódik a lassú tevékenység. Kísérletesen egyre jobban bizonyítják, hogy ez az alvás alatti lassú válasz a leginkább a kognitív funkciókkal kapcsolatos (ezért is frontális túlsúlyú) és ha bekövetkezik, javítja ugyanazt a funkciót, aminek a hatására létrejött. Amennyiben például zajjal megfosztjuk az alvót a lassú tevékenységtől, csökken a tanulási képesség. Vagyis, az alvás (mégpedig a NREM alvás) segítségével az agy egyik napról a másikra folyamatos változékonysággal adaptálja magát a funkciói végzéséhez („the brain changes itself”, ahogy a referált könyv címe mondja). Tudjuk, hogy a szenzoros input akadályozása állatok korai fejlődési szakaszában a funkciónak (pld. látás) megfelelő terület lokális alvásbeli delta-aktivitását csökkenti és így csökkenti az adott terület és funkció plaszticitási kapacitását is. Itt tehát valóban hosszú távú maradandó funkcionális (egyelőre nem kimutatható strukturális hátterű) változások következnek be a működés bizonyos kulcsszerepet játszó fejlődési ablakában történt beavatkozás során. Mondhatjuk, hogy ezek fejlődéstani példák, de épen a pszichés működések esetében látjuk, és a pszichológia rég tanítja ezt, hogy a korai behatások későbbi következményekkel járnak. Meggyőződésem, hogy a pszichiátria ma is enigmatikus nagy kórképei (pld. szkizofrénia, autizmus) leginkább olyan komplex szemléletet igényelnek, amit talán leginkább genetikai és fejlődés-pszichofiziológiai megközelítésként nevezhetnénk. Ma már nincsenek egyértelmű határok a korábban „funkcionális”-ként és „organikus”(strukturális) -ként elkülönített jelenségek között, és egyre inkább el kell fogadnunk a test és lélek oda-vissza kölcsönhatását az „interakcionalizmus”-t, ahogy Karl Popper nevezte. Véleményem szerint ma már a „neuro”- és „pszicho”- tudományokban és a klinikai gyakorlatukban is számos fontos átfedést és átjárhatóságot kel(lene) hangsúlyoznunk és nem a különböző irányzatokat önmagukba záró, elválasztó és egymás ellen fordító, megosztó gyakorlatot. Halász Péter neurológus professzor 2011 augusztus 13. Kapcsolódó anyagok: Az alvásdinamika és delta-homeosztázis szerepe a kognitív funkciókban Az agy, amely megváltoztatja önmagát - Norman Doidge Tények és értelmezések az agykutatás terén Neurománia - videoelőadás