Klinikum

Kedves Kollégák!

ORBÁN Ilonka

2015. MÁJUS 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

Hosszabb szünet után szeretnék néhány újdonságot ismételten megosztani Veletek. Ezúttal szakmai anyagként, főleg azoknak akik nem tudtak részt venni múlt évi Tudományos Ülésünkön Debrecenben, egy -egy elhangzott előadás diasorozatát tesszük közkinccsé. Érdekes, jó hangulatú Tudományos Ülésünk volt, ezúttal is köszönjük a szervezőknek. Idei Ülésünket, több kollégánk kérésére a Magyar Immunológiai Társaság Gyermekimmunológiai Munkacsoportjával közösen, a gyermekreumatológiai és gyermekimmunológiai ,,testvérbetegségek,, témakörében, két egymásutáni napon, de szétválasztva, Budapesten tervezzük. 2015. október 16 -án inkább gyermekreumatológiai, 17 -én gyermekimmunológiai témák kerülnek napirendre. Időpont tehát: 2015. október16-17, helyszín: Budapest, a pontosabb információkat a későbbiekben közzétesszük. Szeretném felhívni figyelmeteket az idei Rómában tartandó EULAR (2015 junius 10-13)-on megrendezendő PReS Kongresszusra illetve a következő évi XXIII. PreS Kongresszusra, mely Genovában lesz 2016 szeptember 24-27 között. Szakmai hírek mellett szives figyelmetekbe ajánlom Professzor Dr.Gömör Béla Szegedi Szűts István - az elfeledett emigráns művész könyvét és recenzióját. A könyv Szegedi Szűts István művészeti pályafutását és emberi alkatát ábrázolja.Gondolatébresztő az emberi törekvés, sokoldalúság, a szerzői kutatás, az ismeretlen megismerése, megismertetése. Pihentető, üdítő és mégis komoly olvasmány a kikapcsolódni vágyóknak. Orbán Ilonka 2015. május 18.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Gondolat

Kétpetéjű ikrekből egypetéjű ikrek – Elcserélt fivérek Kolumbiában

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.