Klinikum

H1N1 - oltási körkép

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ha beoltatjuk magunkat, nagyobb eséllyel kaphatunk az H1N1-influenzánál súlyosabb betegséget. A hatóságok viszont azt javasolják, oltassuk be magunkat. Magyarországon a jövő héttől kérhető a védőoltás. Kinek van igaza? Gyorsan készült, emiatt nem végeztek el minden szükséges tesztet, olyan adalékanyagokat tartalmaz, amelyek idegrendszeri károsodást okozhatnak, néhány korábbi védőoltásokról már kiderült, hogy súlyos megbetegedést okozhat, az egész csak a gyógyszergyártók érdeke - így érvelnek a H1N1-influenza elleni védőoltás ellenzői. Az egészségügyi hatóságok szerint ez azonban nem más, mint pánikkeltés. Az USA-ban komoly felvilágosító kampánnyal próbálják meg eloszlatni a lakosság kételyeit - még a vakcina bevezetése előtt. Az amerikai hatóságok a Flu.gov honlapon és minden más, tömegesen használt internetes csatornán keresztül igyekeznek biztosítani a lakosság minden részletre kiterjedő tájékoztatását. Az egyetlen bizonyosság, hogy semmit sem vehetünk biztosra - mondja az Obama-kormányzat járványtani központjának igazgatója. Az USA-ban jövő héttől oltanak Az azonban már biztos, hogy a szövetségi szervek a jövő héten kezdik meg az új védőoltás elosztását az ország mintegy kilencvenezer pontján. Hetente húszmillió adag készülhet el, tehát december elejéig 195 millió adag áll majd rendelkezésre. Egy vasárnapi tévéinterjúban Obama elmondta, hogy ő és családja is sorba áll majd a védőoltásért, és minden megelőző intézkedést megtesznek, amit az egészségügyi hatóságok javasolnak. Angliában már vége a pániknak Októberben kezdik el az H1N1-influenza elleni védőoltást. A vakcina a szigetországban is vegyes fogadtatásra talált. A sertésinfluenza-járvány eddig kevesebb gondot okozott, mint várták, amennyiben kevesebben betegedtek meg, és a betegség a vártnál jóval enyhébb lefolyású volt. Most viszont emelkedőben van a megbetegedések száma, és azzal számolnak, hogy a már nyáron megjósolt második, őszi hullám súlyosabb kimenetelű lesz. Jövő hónapra 11 millió oltásra elegendő szérum áll rendelkezésre, mindenekelőtt gyermekek és terhes anyák, valamint krónikus betegségekben szenvedők számára. Ugyanakkor sokan tartanak az oltástól, mert korábban híre kelt, hogy alkalmazása egy korábbi sertés influenzajárvány idején sok esetben végzetes betegséget okozott az Egyesült Államokban. Az egészségügyi hatóságok nem osztoznak az aggodalomban és rámutatnak, hogy az influenza minden válfaja okozhat végzetes szövődményt kardiovaszkuláris betegségben szenvedőknek. Az ellenzők éppen a védőoltások mellékhatásaira helyezik a hangsúlyt. Azt állítják, hogy több mint 30 évvel ezelőtt már volt egy sertésinfluenza-oltóanyag kampány, ám a vakcina sokakat megbénított. Más szérumokat pedig a gyermekparalízissel és az autizmussal hoznak összefüggésbe. Romániában más miatt kételkednek Romániában egy korábbi védőoltás-botrány miatt nőtt meg a kétkedők száma. Székelyföldön a lakosság nagy része nem tart az új típusú influenzától. Itt még egyetlen esetet sem diagnosztizáltak. Romániában összesen 326 esetben állapították meg a vírus jelenlétét. Az egészségügyi minisztérium előírásai ellenére a tanév eleji rutinellenőrzéskor sem kapott nagy hangsúlyt a H1N1 vírus. Időben megkaptuk a tanfelügyelőségtől a felszólítást, hogy intézkedjünk, hogy milyen módon, de nem kellett megerőltetnünk magunkat, mert az ápolónő minden reggel minden gyereknek a torkát megnézi - közölte Tótharsányi Éva, székelyudvarhelyi óvodaigazgató. A román kutatóintézet decemberre ígéri a vakcina előállítását, ekkorra időzíti az egészségügyi minisztérium az oltási kampányt. A tervek szerint előbb a tanárokat, aztán a diákokat, majd a várandós anyákat oltják be. Sok szülő jobban tart az oltástól, mint a vírustól. Részletes tájékoztatást követelnek Nincs kellő információnk az oltás mellékhatásairól, nem tudjuk, hogy mi vár ránk. Nem tudom, hogy ezt a vírust nem kellene ugyanúgy legyőzni, mint egy egyszerű náthát - mondta Szabó Orsolya szülő. Sokan emlékeznek még a méhnyakrák elleni oltás keltette botrányra, amikor előzetes tájékoztatás nélkül, néhol a szülők beleegyezését mellőzve kapták meg a vakcinát a negyedik osztályos lányok. A Szülők Országos Föderációja ezúttal átlátható, részletes tájékoztató kampányt követel az új influenza elleni oltás előtt, és kéri a vakcina tesztelését, amellyel bizonyítják az oltás hatékonyságát és felfedik esetleges mellékhatásait. Kínában nincs vita A kormány erőteljes kampányba kezdett. Az első napon százezer pekingi diákot oltottak be az H1N1-influenza ellen. Előnyt élveznek azok, akik részt vesznek az október elsejei Nemzeti Napon. Akkor ünneplik a kommunista hatalomátvétel 60. évfordulóját. Mindenekelőtt azokat a diákokat és felnőtteket oltjuk be, akik részt vesznek a Nemzeti Napi Parádén - nyilatkozta Zhao Thao, a pekingi járványügyi osztály vezetője. Azt ígérik, hogy az év végéig a kínai lakosság legveszélyeztetettebb 5 %-a megkapja a szérumot. Magyarországon szeptember 29-én kezdik el kiszállítani a vakcinát. Az ingyenes védőoltást a háziorvosoktól lehet kérni. Az országos tisztifőorvos azt javasolja, mindenki oltassa be magát. Forrás: CNN, Reuters, OP

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Kapcsolódó anyagok

Járványügy

Megfigyelt/várt-arány és negatív szövődmények Covid után

SZEMLE eLitMed

Két nagy vizsgálat eredménye látott napvilágot az elmúlt hetekben a Covid-ellenes oltások kívánatos és nemkívánatos mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine tanulmánya 99 millió beoltott személy, míg a Heart cikke 10 millió beoltott és ugyanannyi nem beoltott, megbetegedett személy adatain alapul.

Járványügy

A WHO globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította az afrikai mpox-járványt

LAPSZEMLE eLitMed

A WHO és az afrikai CDC globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az mpox járvány miatt, miközben az európai hatóságok több mint 175 000 vakcinát terveznek a régióba küldeni.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: Útmutató a haldokláshoz kezdőknek

LAPSZEMLE eLitMed

Torokrákban szenvedő férfi útmutatót írt a haldokláshoz; a lakhatási bizonytalanság hatása a fiatalok egészségére; 2024 táplálkozási trendjei; ne higgyünk minden tudományosnak látszó szövegnek. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.