Bármely területen dolgozó orvos számára jelentős feladat a pácienssel és hozzátartozóival való kommunikáció, történjék az sebészeten, belgyógyászaton, vagy a háziorvosi ellátásban. A terápiás hatású orvos-beteg kapcsolat kialakításának alapfeltétele az orvos empátiás képessége. A korszerű felfogás szerint a beleérző képesség két komponensből, egy affektív és egy kognitív összetevőből áll. Mercer és Reynolds (2002) leggyakrabban hivatkozott multidimenzionális készség-alapú integratív megközelítésében az orvosi empátia négy összetevőjét írja le: 1. Érzelmi komponens: az a képesség, hogy szubjektív tapasztalásunk útján vegyünk részt, osztozzunk a másik személy pszichológiai állapotában, érzéseiben; 2. Morális komponens: belső altruista erőforrás, mely az empátia gyakorlását elősegíti; 3. Kognitív komponens: a segítő intellektuális képessége, hogy a másik érzéseit és nézőpontját egy objektív álláspontról azonosítsa és értse meg; 4. Viselkedéses komponens: a segítő azon képessége, hogy a másik személy nézőpontjának megértését hordozó választ kommunikálni is tudja. A definíció használatával a szerzők szándékosan eltávolodnak az empátia-megnevezéshez gyakran társuló érzelmi színezettől. Ugyanakkor jelentését elhatárolják a „szimpátia ” kifejezéstől is, mely erős érzelmi részvételt jelent a páciens szükségleteiben és melyre ezért gyakran úgy tekintenek, mintha az az egészségügyi személyzet számára potenciális veszélyforrás. Mercer és Reynolds az empátiát inkább tanulható, professzionális kommunikációs készségnek tekinti, és nem egyszerű szubjektív emocionális tapasztalatnak, vagy veleszületett és megváltoztathatatlan személyiségvonásnak. Különösen fontos, hogy tudatában legyünk az empátia kognitív és viselkedéses aspektusainak a klinikai területeken. Az, hogy a páciens nézőpontjából tekintünk az észleléseire, belépünk hiedelmei és tapasztalatai világába, nem jelenti érzéseinek pontos átvételét, hiszen ez a pácienssel való túlzott azonosuláshoz és a foglalkozási határok átlépéséhez vezetne. A tárgyalt komponensek csakis abban az esetben hatnak, ha az orvos egyértelműen kifejezésre tudja juttatni páciense számára, hogy megérti, amit a beteg átél, és egyszersmind visszajelzést kér tőle, hogy megfelelően értette-e meg őt. Az empátiát olyan képességként határozzák meg, mely során az orvos a páciens verbális és nonverbális közlései alapján megérti annak helyzetét, nézőpontját és érzéseit és az ezekhez kapcsolódó szubjektív jelentéseket; kommunikálja ezt a megértést és ellenőrzi ennek pontosságát; továbbá ezen megértés alapján segítő, terápiás módon cselekszik. Számos tanulmány szerint az empátiásan kommunikáló orvos páciensei többet fednek föl tüneteikből, ennek következtében a kezelő pontosabb diagnózishoz és eredményesebb terápiához juthat. A páciens több betegség-specifikus információt kap, tájékozottabb és gyógyulásában aktívabb szerepet vállal; jobban együttműködik az orvossal és elégedettebb lesz; csökken depresszív beállítottsága és javul az életminősége. Egy vizsgálat közönséges meghűléssel kínlódó betegek körében az orvosi empátia szintje és a betegség súlyossága, lefolyásának időtartama és az immunrendszer változásai között összefüggést talált. Az orvos empátiás készségének a páciens becslése alapján történő mérésére széles körben használják Mercer és mtsai által kifejlesztett CARE tesztet (Consultation and Relational Empathy, 2004). Ez egy tíztételes, öt fokozatú Likert-skála alapú módszer, melyet az orvosok saját empátiás készségükre vonatkozóan is kitölthetnek egyrészt a konzultációt követően, másrészt pedig azt megelőzően, a páciens preferenciáinak feltérképezése céljából. Alapvető jelentősége miatt az orvosi empátia számos országban tantárgyként szerepel az orvosképzésben. Németországban mindössze egy tanulmány számol be elsőéves orvostanhallgatók körében végzett vizsgálatról , mely szerint az alsóéves egyetemisták az orvos kompetenciáját és figyelemteli odafordulását (attentiveness) fontosabbnak tekintették empátiás készségüknél. A szerzők e tanulmány nyomdokain haladva próba-vizsgálatot folytattak két másik önkitöltős becslőskála alkalmazásával. A JSPE-S-t (Jefferson Scale for Physician Empathy –Student Version) 25 nyelvre -többek között magyarra is- lefordították. Ez a 20 tételből álló 7 fokozatú Likert-skála speciálisan az orvosképzésre adaptált és annak vizsgálatára tervezett spekulatív pszichometriai módszer, az orvos-beteg kapcsolat során észlelt empátia fontosságának megítélését vizsgálja hallgatók körében, melynek alkalmazásával számos tanulmány született. A másik mérőeszköz az IRI (Interpersonal Reaktivity Index) az empátiára való képességet méri (magyarul: Kulcsár Zs, 2002). 28 állítást tartalmaz, melyeket ötfokú skálán kell pontozni. Az alskálák: 1. Perspektívafelvétel-skála: az a képesség, hogy egy helyzetet a másik szemszögéből lássunk; 2. Fantázia skála: az a képesség, hogy azonosulni tudjunk egy regény, film, színdarab szereplőjének helyzetével; 3. Empátiás törődés skála: a személy hajlandósága arra, hogy mások érzéseivel és szükségleteivel törődjön; 4. Személyes distressz skála: a személy hajlandósága arra, hogy összetett társas helyzetekben kényelmetlen, stresszteli érzéseket éljen át. Számos tanulmányban általában magasabbnak találták az önbecslésen alapuló empátia szintjét orvostanhallgatóknál, mint egyéb egyetemistáknál; számottevő csökkenést találtak ugyanakkor az oktatás során mind a felsőbb évfolyamokon, mind a rezidensek körében, a klinikai gyakorlat időszakában és abban az esetben is, ha nem közvetlenül a betegellátással kapcsolódó szakirányt gyakoroltak; valamint az orvostanhallgatók és rezidensek stresszteliségének mértéke negatív hatással bírt az - önmaga által becsült - empátia szintjére. Mivel ilyen jellegű vizsgálatokat korábban nem végeztek Németországban, a szerzők 44 orvostanhallgatót és 63 egyéb egyetemi oktatásban résztvevő (pedagógushallgató, gazdasági és természettudományi, valamint jogi egyetemre járó) másod és harmadéves egyetemistát vontak be a vizsgálatba. Elővizsgálatukban a JSPE-S alapján az orvostanhallgatók tendenciaszerűen magasabb empátia-értéket értek el az összpontszámot tekintve, és jelentősen magasabb pontszámot mutattak 3 itemben. Az IRI szerint az orvostanhallgatók és a kontrollcsoport között nem volt különbség, ugyanakkor gender-specifikus eltéréseket találtak, mivel a nők szignifikánsan magasabb pontszámmal jellemezték magukat a Fantázia és a Személyes distressz alskálán, illetve kisebb mértékben az Empátiás törődés alskálán az orvostanhallgatók és a kontrollcsoport-mintában egyaránt. Eredeti közlemény: Melanie Neumann, Christian Scheffer, Diethard Tauschel, Gabriele Lutz, Markus Wirtz, Friedrich Edelhauser: Az orvosi empátia: definíció, következmény és mérés a páciensek ellátása és az orvosképzés során / Physician empathy: Definition, outcome-relevance and its measurement in patient care and medical education. GMS Zeitschrift für Medizinische Ausbildung 2012, Vol.29 (1) :Doc 11. A referáló megjegyzése: A tanulmány nagyon friss, 69 szakirodalmi hivatkozással alátámasztott, a tájékozott magyar olvasó számára azonban nem sok újdonsággal szolgál. Az orvosi empátia definíciójának és hátterének megvilágítása érdekében hivatkozott irodalmak listáját a magunk ismeretei alapján bővítenünk lehetne. Buda Béla többször kiadott klasszikusa (Az empátia, 1978) után ajánlható Kulcsár Zsuzsanna Egészségpszichológia tankönyve (ELTE Eötvös Kiadó, 1998), benne pl. az IRI magyar fordításával; Daniel N. Stern A jelen pillanat című könyvével (Animula Kiadó, 2004) a személyközi mezőben történő találkozás-pillanat jelentőségéről a terapeuta-páciens kapcsolatban. Tremkó Mariann eLitMed.hu 2012.06.27