Idegtudományok

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Alvás Világnapja, melyet hat éve indítottak az Amerikai Egyesült Államokból, ma már számos országban az alváskultúra kiemelkedő eseménye. A World Association of Sleep Medicine, az alvástudomány és alvásgyógyítás legrangosabb nemzetközi szervezete a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző pénteket jelölte meg arra az alkalomra, hogy felhívják a figyelmet a pihentető alvás fontosságára. Ezen a napon a világ számos országában kormányzatok, egészségügyi intézmények, civil szervezetek, orvosok és gyógyítók, a nyomtatott és az elektronikus sajtó munkatársai szentelik figyelmüket az alvás szerepére életünkben. Az ismeretek bővülésével számos új ága jelent, jelenik meg az orvoslásnak. Ilyen az alvásmedicina is, mely az alvászavarok, az alvás-ébrenléti ciklus megváltozásainak vizsgálatával és gyógyításával foglalkozó diszciplína. Hazánkban rövid múltra (10-15 év) tekint vissza, s jelenleg néhány alváslaboratórium köré szerveződve művelik. A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság eddigi rendezvényei során mindig is az alvásmedicina ismeretanyagával és eredményeivel foglalkozott. Kereste a „klasszikus” szakmákkal a kapcsolódási pontokat, rávilágítva az egyes alvászavarok és a kardiológia, a hipertonológia és a pszichiátriai zavarok összefüggéseire. Kiemelt figyelmet fordítottunk a stroke és az alvás kapcsolatára és munkaalkalmassági következményekre. A munkahelyi balesetek hátterében gyakran az alvásdepriváció és az alvásfragmentáció áll. A cirkadián ritmus igen erősen hat a munkavégzésre és a teljesítményre. Az alvásmedicina eredményeinek mindennapi gyakorlati alkalmazása mellett szükséges az alvásfragmentálódással járó kórképek szűrése és kezelése. Az Alvás világnapján is kiemelt jelentőségűnek tartjuk az orvosi munkát alapjaiban meghatározó és segítő technikai asszisztensek képzését. Reméljük, hogy a rendszeressé váló technikusi, asszisztensi képzés rendszeressé tételével emelni tudjuk kollegáink munkájának minőségét a jövőben is. Dr. Szakács Zoltán A Magyar Alvástársaság Elnöke

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Klinikai döntéshozatal MOG antitest-asszociált betegségben

A szenzitív és specifikus sejtalapú esszék kifejlesztésével a humán myelin-oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellenes IgG-antitestek kimutatása lehetővé tette az anti-MOG antitest-asszociált betegség (anti-MOG antibody-associated disease, MOGAD) és az egyéb demyelinisatiós betegségek elkülönítését. A MOGAD, az aquaporin-4-asszociált neuromyelitis optica spektrum betegség (AQP4-NMOSD) és a sclerosis multiplex (SM) megkülönböztetését a betegségek különböző kórélettani háttere, klinikuma, terápiás és prognosztikus következményei egyaránt indokolják.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Október közepén ünnepeltük a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapját

Az Európa Tanács által kezdeményezett Európai Donációs Nap első alkalommal 1996-ban, Genfben került megrendezésre. 2005-ben a WHO világnappá nyilvánította október második szombatját.

Hírvilág

Február 29.: a ritka betegségek világnapja

Idén huszonkilenc napos a február, ami csak minden negyedik évben fordul elő, ezért választották a szakemberek február utolsó napját a Ritka Betegségek Világnapjának, mert így négyévente – egy valóban ritka napon – lehet felhívni a figyelmet ezekre a szindrómákra, és a ritka betegségekkel élők problémáira.

Hírvilág

Szeptember 29. – A szív világnapja

A szív világnapja tökéletes alkalom arra, hogy elkezdjünk törődni a szívünkkel, és megóvása érdekében néhány fogadalmat tegyünk magunknak. A szívünknek is szüksége van a törődésre. Ezért ugyanúgy, ahogy családtagjainkról, gyermekeinkről, szerelmünkről és barátainkról gondoskodunk, szervezetünk motorjának, a szívünknek is jár az odafigyelés. Hogy járulhatunk hozzá szívünk egészségének megőrzéséhez?

Hírvilág

Gyakori betegség ritka szövődménye – célzott vizsgálattal lerövidíthető a betegút

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Május 5. a pulmonalis hypertonia világnapja. A pontos diagnózis felállítása akár évekbe is telhet, célzott szívultrahang vizsgálattal azonban lerövidíthető ez az időszak, a kezelés pedig sokkal jobb életminőséget biztosíthat.