WHO: a gyógyszerek felét nem helyesen írják fel
2012. NOVEMBER 21.
2012. NOVEMBER 21.
Szöveg nagyítása:
Európában évente mintegy négyszázezer ember megbetegedését és évente huszonötezer ember halálát okozzák azok a fertőzések, amelynek egyik fő okozója az antibiotikumok helytelen szedése - hívta fel a figyelmet az egészségügyi államtitkári kabinetfőnök kedden az Európai Antibiotikum Napon Budapesten. Beneda Attila az egészségügyi államtitkárság épületében tartott rendezvény megnyitóján elmondta, hogy sokan már egy banális torokgyulladásra is antibiotikumot kérnek. Ezért kiemelt fontosságú a jó orvos-beteg kapcsolatok kiépítése, hogy az orvos csak akkor írjon fel antibiotikumot, ha az valóban szükséges, s a betegek az orvosi előírásoknak megfelelően szedjék a készítményt. Kitért arra, hogy a különböző fertőzések megelőzésében a személyi és közösségi higiéné minél magasabb szintre való fejlesztése is elengedhetetlen. A kabinetfőnök fontosnak nevezte az egészséges életmódot, az egészségvédelmet is. Egy másik fontos védekezési forma a védőoltások alkalmazása - vélekedett. Az Európai Antibiotikum Nap egy európai egészségügyi kezdeményezés, melyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) koordinál és az Európai Bizottság, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodája támogat. A WHO közleménye szerint a szervezet egy globális felmérésében megállapította, hogy a gyógyszerek több mint felét - beleértve az antibiotikumokat is - nem megfelelően írják fel, készítik el, vagy értékesítik, míg a betegek fele nem helyesen veszi be a gyógyszereket. Ez megnöveli az antibiotikum rezisztenciát, és ezáltal csökkenti a hatékony antibiotikumok számát - fejtették ki. MTI 2012. november 20., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Változások, újdonságok a csecsemőgyógyászati nefrológiában – III. rész
A Verbális Epizodikus Memória Teszt
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás