Hírvilág

Víz-világtalálkozó

2013. OKTÓBER 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

Diplomáciai sikerként értékelte Áder János köztársasági elnök a napokban Budapesten megrendezett víz-világtalálkozót, amely szerinte elérte célját és még inkább rávilágította a figyelmet a víz problémakörére. Az államfő erről az M1-en vasárnap este elhangzott interjúban beszélt, hangsúlyozva, az elmúlt napokban egyedülálló módon vízügyi szakemberek, tudósok, politikusok és civilek tudták ütköztetni a témában álláspontjukat. Megjegyezte, a csúcstalálkozó tovább javította Magyarország vízügyi tudásának megítélését, ráadásul szerinte az ország a szokásosnál is nagyobb dicséretet kapott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól. Áder János szerint a találkozó részvevőinek legfontosabb megállapításai közé tartozik, hogy szemléletváltásra van szükség a tudatosabb vízhasználat érdekében. Elmondása szerint ez éppúgy vonatkozik a lakosságra, mint a különböző vállalatokra, elsősorban a rendkívül vízigényes mezőgazdaság területén. "A lényeg, mindig, ahova eljutunk, az a pénz" - fogalmazott, rámutatva arra, hogy a politikusok és a világ kormányai is komoly lemaradásban vannak és még nem ismerték fel, hogy csak nemzetközi összefogással képesek fizetni a számlát és megoldani a víz problémáját. Áder János ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy a következő években a világban további súlyos egészségügyi, szociális, gazdasági és ezáltal politikai gondokat okozhat az egészséges ivóvíz hiánya, ami a jövőben háborúk kiváltó oka is lehet. Az államfő kitért arra is, hogy Magyarország a felszíni vízkészletét tekintve rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen ezen vizek 95 százaléka valamelyik külföldi országból érkezik. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a magyar vízügyi szakemberek zseniális találmányokat készítettek a víztisztítás területén az elmúlt években, ezeket szerinte terjeszteni kell, kihasználva az azokban rejlő üzleti lehetőségeket is. MTI 2013. október 13., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ember és környezet

Antibiotikumokkal próbáljuk betömni a gondoskodás és a higiénia tátongó réseit

Korunk egyik nagy kihívása az antibiotikum-rezisztencia problémája. Az antibiotikumok túlhasználatát jellemzően úgy keretezik, mintha pusztán viselkedésváltozási kérdés lenne: a szereket felíró szakemberek és a páciensek tudásán, attitűdjén kellene változtatni. Ezt a megközelítést azonban meg kell haladnunk, ha érdemi választ akarunk adni a problémára – állítja egy, a BMJ Global Health szaklapban megjelent tanulmány.

Ember és környezet

Sokat tanulnak a gyerekek a növényekről és az állatokról, de alig van kapcsolatuk a természettel

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Ha a gyerekek nem tapasztalják meg első éveikben, milyen jól érezni magunkat a természetben, később sokkal nehezebben tudnak kapcsolatba kerülni a természettel.

Hírvilág

Az 5 legfontosabb dolog, amit érdemes tudni a krónikus vesebetegségről

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A krónikus vesebetegség mára már népbetegségnek számít, amely a világ lakosságának mintegy 10%-át, azaz több mint 800 millió embert érint. Legnagyobb kockázatnak a cukorbetegek és a magas vérnyomásban szenvedők vannak kitéve.

Ember és környezet

A Párizsban tapasztalt hirtelen vízromlás itthon is bármikor bekövetkezhet

HUN-REN MKH eLitMed

A természetes vízben sportolók könnyebben betegedhetnek meg az átlagos fürdőzőknél, noha a vízminőséget befolyásoló határértékek mindenkire egyformán vonatkoznak.

Klinikum

Táplálásterápia szerepe az idős betegek onkológiai kezelésében

FEKETE Márta

A helyes táplálás, táplálkozás megközelítésére két speciális aspektusból kerül sor jelen írásban. Az időskor és a daganatos megbetegedés egyaránt olyan egyedi körülmény, amely a tápanyagszükségletre, annak összetételére, a bevitel módjára hatással van. Áttekintésre kerül a tápláltsági állapot szubjektív és objektív leírása.