Hírvilág

Visszaszorult Magyarországon a tébécé

2013. MÁRCIUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Magyarországon sikerült a tuberkulózisos (tbc) megbetegedések számát csökkenteni, az európai régióban azonban évente 78 ezer ember betegszik meg gyógyszerrezisztens tbc-ben, amely betegség ellenáll a leginkább hatásos tbc elleni gyógyszereknek - ismertette az adatokat Masoud Dara, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője egy a témában rendezett konferencián szerdán Budapesten. Elmondta, hogy 2011-ben a regisztrált betegek 6,2 százaléka egyben HIV-pozitív is volt, és az európai régió az egyetlen, ahol emelkedik a HIV-betegek száma. Masoud Dara kiemelte, a régión belül Magyarországon viszonylag kevés az új tbc-s megbetegedés, a problémát inkább az jelenti, hogy nehéz azokat megtalálni, akik a leginkább érintettek lehetnek ebben a betegségben. A regionális vezető utalt a múlt évi WHO-jelentésre, amely kitért többi között a megelőzésre és a kezelésre fordított pénzügyi források jobb csoportosítására, továbbá arra, hogy javítani kell a tbc-s betegek ambuláns ellátását, és át kell alakítani a laboratóriumi hálózatot. Véleménye szerint nem az egész lakosságot, hanem a rizikócsoportba tartozókat kell célzottan szűrni. Kissné Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikai főosztályvezetője előadásában utalt arra, hogy éppen a WHO múlt évi jelentése alapján alakítják át a tüdőszűrés rendszerét. A tervek szerint megszűnik a lakosság kötelező, területalapú szűrése, helyette célzott vizsgálatokat végeznek majd, és a kötelező szűrést jobban kiterjesztik a fertőzöttek környezetére is. Kovács Gábor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium tüdőgyógyász tagozatának vezetője előadásában szintén kitért arra, hogy célszerűbb lenne csak azokat szűrni, akiknél feltételezhető a betegség, így hatékonyabbá lehet tenni a szűrővizsgálatokat. Elmondta, hogy Magyarországon a legnagyobb mértékű szűrés az 1970-es években volt, akkor hétmillióan vettek részt a szűréseken, tavaly 2,1 millióan. A csökkenést az indokolja, hogy jelentősen visszaesett a betegek száma, így nem kellett elrendelni kötelező szűrést. Jelenleg 115 tüdőszűrő állomás működik az országban, közülük 54 a legkorszerűbb diagnosztikai eszközt használja, de még mindig fellelhető húsz- és negyvenéves röntgengép is. Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának vezetője a konferencián azt mondta, az AIDS után még mindig a tbc szedi a legtöbb áldozatot világon. Évente 1,4 millióan halnak meg ebben a fertőző betegségben, Európában pedig naponta körülbelül ezer ember betegszik meg. A betegség leküzdéséért nagy erőfeszítéseket tesznek, hiszen sajnálatosan növekszik azoknak a száma, akiknek a szervezetében a baktérium már nem reagál a gyógyszeres kezelésre. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár is utalt a konferencián a jövő évi jogszabályváltozásra, amely átalakítja a tüdőszűrés eddigi rendszerét. Mint fogalmazott, bízik abban, hogy meglesz az eredménye annak az erőfeszítésnek, amelyet a népegészségügyben tesznek: ezek között említette a méhnyakrák-, a vastagbélrák-szűréseket és a nemdohányzók védelmében tett intézkedéseket. A budapesti konferenciát a tbc március 24-i világnapja alkalmából rendezték. A WHO kezdeményezésére 1996 óta tartják a világnapot; Robert Koch 1882. március 24-én ismertette, hogy felfedezte azt a baktériumot, amely a tbc-megbetegedést okozza. MTI 2013. március 28., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni…”

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.

Helyünk a világban

Egy közepes városnyi ember halálát lehetett volna megakadályozni

STATISZTIKA eLitMed

Az EUROSTAT április végén közzétett legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2021-ben valamivel több mint 60 ezer ember halála lett volna elkerülhető megfelelő gyógykezeléssel vagy prevencióval. Ez Tatabánya lakosságszáma.

Hírvilág

Lipoprotein(a) – Az észrevétlen veszély

Magyarországon és világszinten is kiemelkedő a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma: a magyar lakosság körében csaknem minden második esetben szív- és érrendszeri megbetegedés a halálok .

Egészségpolitika

Életek múlnak azon, hol élsz

INVESTIGATE EUROPE eLitMed

Az Investigate Europe tényfeltáró cikkéből kiderül, számos uniós országban nem lehet közvetlenül hozzáférni létfontosságú terápiához. Magyarországon 32 gyógyszerből 25 nem elérhető a betegeknek.

Hírvilág

Március 15 - Az alvás világnapja

Az alvás nemzetközi világnapja 2024-ben március 15-e. Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március 13-án került sor az eseményre, tudományos nemzetközi konferencia keretében, a Magyar Tudományos Akadémián.