Hírvilág

Veszélyes anyag a fogyókúraszerben

2013. MÁRCIUS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

- Tiltott összetevőt tartalmazó étrend-kiegészítő készítményre hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ); az egyik, gyors fogyást ígérő készítmény összetevői között megtalálható Hoodia gordonii növényi komponens az Európai Unióban új élelmiszernek tekintendő, közösségi szintű engedélyezés hiányában a fogyasztók egészségét veszélyeztetheti, emiatt nem forgalmazható. Az eljuttatott közlemény szerint a növényből készített étrend-kiegészítőt a forgalmazó bejelentette az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézethez (OÉTI), azonban a dokumentáció vizsgálata során kiderült, hogy az egyik összetevőt tilos felhasználni az Európai Unió területén. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban több olyan lakossági panasz is érkezett, melyekben egyes étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos problémákat jeleztek a vásárlók. A termékek közös jellemzője, hogy azokat külföldön bejegyzett honlapokról lehet megrendelni, forgalmazásukat - a hazai szabályokat megkerülve - nem jelentették be. Előfordul az is, hogy egy-egy termék olyan összetevőt tartalmaz, amelyet nem lehet felhasználni az unióban - olvasható a közleményben. Magyarországon - igazodva az uniós szabályokhoz - az étrend-kiegészítő készítményeket legkésőbb a termék első forgalomba hozatalakor kötelező bejelenteni az OÉTI-nél. A bejelentést követően az intézet a készítményt nyilvántartásba veszi, valamint a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg a bejelentő által rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján az adott készítmény tudományos értékelését is elvégzi. Fontos kiemelni, hogy nincs szó engedélyezésről, engedély kiadásáról. Az OÉTI az adott termék legfontosabb azonosító adatait, és úgynevezett notifikációs számát feltüntető igazolást állít ki, amelyet a bejelentő részére továbbít, valamint a bejelentett készítményekről a honlapján listát vezet. A bejelentett étrend-kiegészítő készítmények hatósági ellenőrzését a megyei/fővárosi kormányhivatalok járási/kerületi intézetei végzik, ugyanakkor az egészségügyi hatóságnak nincs jogszabályi lehetősége arra, hogy külföldi honlapokról megrendelhető termékekkel kapcsolatban eljárjon. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a nem ellenőrzött forrásból beszerzett, ismeretlen eredetű és összetételű "csodaszerek"" közegészségügyi kockázatát nem lehet megítélni, így azok veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét. A készítményeket gyakran olyan weblapokon hirdetik, ahol a forgalmazóra vonatkozó információkat nem tüntetik fel, a weblap üzemeltetője sokszor egy harmadik országban van bejegyezve, ezért hatáskör és illetékesség hiányában az egészségügyi hatóságnak nem áll módjában eljárást lefolytatni a forgalmazóval szemben. A tisztiorvosi szolgálat szerint gyanús lehet, ha a weboldalon hirdetett készítmény előállítóját, illetve magyarországi forgalmazóját, bejelentőjét nem lehet nyomon követni, ha a hirdető neve, székhelye, a kapcsolattartásra, elérhetőségre vonatkozó adatok egyértelműen nem azonosíthatók. Továbbá fontos, hogy legyen a termékhez magyar nyelvű tájékoztató. Közölték azt is, hogy a szakigazgatási szervek folyamatosan figyelemmel kísérik a forgalomba kerülő étrend-kiegészítő készítményeket, illetve különleges táplálkozási célú élelmiszereket, s gyanú esetén megteszik a szükséges intézkedéseket. Az idén kiemelten ellenőrzik ezt a területet. MTI 2013. március 25., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

PharmaPraxis

A gyógyszerészek szerepe az oszteoartritiszes betegek fájdalmának csökkentésében

Az osteoarthritis az egyik legelterjedtebb krónikus betegség világszerte – minden hatodik-hetedik ember érintett és a rokkantság egyik vezető oka. A kórképre a porc fokozatos pusztulása jellemző, amit fájdalom, mozgásképtelenség, izomgyengeség és a mindennapi életvitel tevékenységeinek csökkent képessége kísér.

Ember és környezet

Nem városi legenda: tényleg hat a beltartalomra a növénytermesztés módja

Régóta vita tárgya, hogy van-e érdemi különbség a konvencionális (nagyüzemi, kémiailag intenzív mezőgazdaság útján előállított) és a biogazdálkodásból származó termények beltartalmi értékében.