Ujj Zsuzsi, a csodálatos
2013. MÁJUS 30.
2013. MÁJUS 30.
Szöveg nagyítása:
Ujj Zsuzsi költő, énekes 1985 és 1991 között készült fekete-fehér perfomanszfotóit, köztük a londoni Tate Modern múzeumban nemrég kiállított Trónusos című alkotását mutatják be azon az összefoglaló tárlaton, amely Ujj Zsuzsi 5. címmel péntektől látható a Budapesti Történeti Múzeum Budapest Galéria Kiállítóházban. Ujj Zsuzsi kiállításán olyan eredeti fekete-fehér performanszfotók és az azokból készült lambdaprintek lesznek láthatók, amelyen a művész saját magát örökítette meg. A tárlaton az 1986-ban készült Trónusos című felvétel mellett bemutatja többek között a Körös, a Tojásos, a Szülés, a Távoli öles, a Seprűs és a Tükrös című sorozatot. "A Körös-sorozatban a körbenjárást vagy az egyhelyben járást, a bolyongást jelenítem meg" - mondta Ujj Zsuzsi, hozzátéve, hogy a képek hosszú expozícióval készültek, ezért ugyanaz az alak többször jelenik meg rajtuk. Felidézte: nem fényképezett állandóan, hiszen egy darabig felszerelése sem volt, csupán ötleteit jegyezte fel. Üres tereket hozott létre, fekete-fehér temperával festette be testét és legtöbbször önkioldós fényképezőgéppel rögzítette a képeket. Ujj Zsuzsi kiemelte, hogy 1985 előtt képzőművészettel és fotóval sem foglalkozott. A nyolcvanas évek elején ismerte meg Halas István fotóművészt és Várnagy Tibort, a Liget Galéria vezetőjét és ebben az időszakban találkozott többek között Hajas Tibor életművével is, ami meghatározó volt számára. "Azok a művészek, akiket akkoriban megismertem, hatással voltak rám, de teljesen személyes okokból vettem kezembe a fényképezőgépet" - hangsúlyozta a művész, hozzátéve, hogy főként a férfi és a nő kapcsolatát, a "privát kínjait", "belső problémáit" fogalmazta meg a képeken, a fotózást pedig a Körös című sorozatával 1991-ben fejezte be. "Nem éreztem úgy, hogy tudnám tovább folytatni, más irányba mentem. 1992-ben megalakult a Csókolom zenekar, aminek egyik alapító tagja voltam. A zenekarban saját verseimet, dalaimat énekeltem, ami tartalmilag ugyanazt jelentette számomra, mint a fotózás" - tette hozzá. A kiállítással egy időben jelenik meg az Ujj Zsuzsi munkásságáról szóló katalógus Oltai Kata és Várnagy Tibor tanulmányával. Az összefoglaló tárlat július 7-ig tart nyitva. 2013. május 29., szerda
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.
Céline Dion csodálatos visszatérése; kapcsolat az ultrafeldolgozott élelmiszerek és a demencia között; terápiás áttörés a rákkutatásban; a meddőségi klinikák államosításának csődje. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Formálhatja-e a művészet a rákkezelésről alkotott szemléletünket?
Ujjak teremtése
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás