Hírvilág

Új módszer a bélrák korai felfedezéséhez

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Kutatók felfedezték a DNS-teszthez szükséges molekuláris alapokat, melynek segítségével a bélrák jelei korán felismerhetőek. Két meghatározott gén azonosítása révén megkülönböztethetőek a rákos növekmények a polipoktól- utóbbiak olyan jóindulatú szöveti kitüremkedések a bélen, melyek rosszindulatúvá fajulhatnak. Nem minden polip rákosodik el, de minden bélrák polipból alakul ki. A Cambridge tanulmányban, mely részletei a BMJ Gut folyóiratban olvashatók, 261 jóindulatú polipos illetve bélrákos beteg mintáit elemezték. A DNS metilációját vizsgálták, mely a sejtfejlődés egyik kulcslépése. A Cambridge-i Egyetem és a Cancer UK szervezet kutatóintézetének munkatársai szerint a DNS metiláció elengedhetetlen az élethez. „Első lépésként azonosítottuk a bélrákot jelző molekulákat. Ez a későbbiekben olyan egyszerű DNS teszt kifejlesztését eredményezheti, melyet a megbetegedés korai stádiumában el lehet majd végezni” - nyilatkozta Dr Ashraf Ibrahim kutató. Egészséges sejtek esetén egy metinilcsoportnak nevezett gyök kötődik a DNS-hez, ami megakadályozza bizonyos gének aktiválódását, így a génszakaszról nem tudnak fehérjék termelődni. Ez a folyamat károsodhat a rákosan elfajult sejtekben. A DNS metiláció a védő hatású gének blokkolása révén hozzájárulhat a rák kialakulásához és terjedéséhez. Ezen molekuláris változások tanulmányozása egyszerűsítheti majd a diagnosztikát. „Azok a jelzőfolyamatok károsodhatnak a rákossá vált sejtekben, melyek szabályozzák, hogy a génekről termelődjenek-e fehérjék vagy sem. Több helyet is azonosítottunk, ahol ezek a jelzések sérülnek és bizonyítottuk ezek összefüggését a bélrák kialakulásával. A bélrákok többsége polypusokból alakul át, kutatásunk fő célja, hogy megértsük ennek molekuláris hátterét” - mondták el a kutatók. Dr Lesley Walker szerint, aki a Cancer Research UK szervezet vezetője, a kutatás segíthet olyan korai stádiumban felismerni a bélrákos eseteket, amikor azok még könnyen gyógyíthatóak. „Régóta folynak a kutatások, hogy szűrőmódszereinket fejlesszük, és kezeléseinket javítani tudjuk, azonban még sokat kell tenni. Az ilyen jellegű kutatások igen fontosak, hogy a legjobb módszert megtaláljuk, mely segít a betegség követésében, kezelésében, aminek révén a betegeket túlélése meghosszabbodik.” A kérdés jelentőségét emeli, hogy Angliában évente több mint 38 ezer új megbetegedést ismernek fel. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A telomérák hossza befolyásolja a vastagbélrák kialakulásának esélyét

A kis dózisú aszirin csökkenti a proximalis vastagbélrák valószínűségét

Késői rákdiagnosztika

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2009; 19(03) A vasatgbél papillaris struktúrájú, áttéti rákja

A szűrési kolonoszkópia optimális időzítése

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2005; 15(3) A colorectalis daganatok korszerű kezelése

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2008; 18(1) Molekulárisan célzott biológiai terápia a szolid tumoork kezelésében

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.