Hírvilág

Tudatosabban táplálkozni, többet mozogni

2015. SZEPTEMBER 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

A szakemberek szerint mérföldkő a közétkeztetési rendelet szeptember 1-jei bevezetése, hiszen az egészséges életmód egyik alapkövét jelenti a megfelelő táplálkozás - hangzott el a Közétkeztetés - központban az egészség című konferencia előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón. Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója arról beszélt, hogy az egészségtelen táplálkozás számos betegség forrása, és a gyermekkori elhízás mellett káros kihatással lehet a fiatalok mentális egészségére is. Úgy vélte, Magyarország jó úton jár, hiszen több olyan kezdeményezés született az elmúlt években, amelyekben az egészség és a népegészségügy kapott kiemelt szerepelt, utalt a népegészségügyi termékadó vagy a transzzsírsavrendelet bevezetésére. Beneda Attila egészségügyért felelős helyettes államtitkár azt emelte ki, hogy az egészségmegőrzés elsősorban a megelőzésről szól, amelynek egyik fontos eleme a közétkeztetés. Ha egészségesebben akarunk élni, akkor változtatni kell, sokkal több zöldséget, gyümölcsöt kell enni, és kevesebb cukrot, sót, zsiradékot kell fogyasztani - mondta, hozzátéve, a gyerekek 30-40 százaléka túlsúlyos, és általában az, aki gyermekként túlsúlyos, felnőtt korában is az lesz. Figyelni kell az étkezésre is, hogy a "szörnyű népegészségügyi mutatók megváltozzanak" - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Fűrész Tünde család- és népesedésügyért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy szemléletformálás kell a közétkeztetésben, amihez a közétkeztetők, a pedagógusok, a szülők és a gyerekek pozitív hozzáállására is szükség van. Úgy látja, a kezdeti tapasztalatok biztatóak ezen a téren. Paller Judit országos tisztifőorvos elmondta, az egészségünket leginkább az életmód befolyásolja, ezen belül is a táplálkozás és a mozgás, az állam feladata pedig biztosítani azokat a körülményeket, jogszabályokat, amelyek mentén befolyásolni tudja a táplálkozási környezetet. Jelezte, volt idő felkészülni a rendeletre, hiszen az csak most, hároméves türelmi idő után lépett hatályba. Martos Éva, az OGYÉI főigazgató-helyettese arról beszélt, számos korábbi felmérés azt igazolta, hogy reformra szorul a közétkeztetés. A szakember szerint is szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy az új ízeket, ételeket kipróbálják mind a szülők, mind a gyerekek. Szeptember 1-jétől kötelező alkalmazni a közétkeztetési rendeletet, amely részletesen szabályozza a bölcsődékben, óvodákban, iskolai menzákon, kórházakban adható ételek összetételét és elkészítésének szabályait. A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, valamint a magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználása. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót, és előírták, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét. A jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait is, például azt, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tejhez nem adható cukor, és a tea is csak meghatározott mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék az étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz lehet. Az átalakuló közétkeztetésről számos tájékoztató kiadvány, oktatófilm is készül, de roadshow keretében is igyekeznek a szakemberek elmondani és megértetni azt, miért fontos tudatosabban táplálkozni, többet mozogni az egészség megőrzése érdekében. MTI 2015. szeptember 23., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Hogyan csökkenthető a szegények stroke-halálozása?

Világviszonylatban a stroke a harmadik vezető halálozási és rokkantsági ok. Korábbi vizsgálatok szerint az alacsony társadalmi-gazdasági státusz (TGS) – függetlenül attól, hogy azt országok között vagy országokon belül mérik – összefüggésbe hozható a stroke fokozott kockázatával, a súlyosabb stroke-kal és a rossz kimenetellel, beleértve a magasabb halálozást és a súlyosabb rokkantságot.

Idegtudományok

Az ételzaj elcsendesítése az agyban

SZEMLE eLitMed

A fogyókúrás szerként egyre népszerűbb GLP-1-receptoragonisták révén az agykutatók egyre többet tudnak arról, hogyan működik az étvágy, az élvezet vagy az addikció.

Hírvilág

A szívelégtelenség világszerte 64 millió embert érint

A szívelégtelenség több embert érint, mint a tüdőgyulladás és a szívroham együttvéve. Világszerte legalább 64 millió, Magyarországon 250-300 ezer embert érint. Éves szinten 30-35 ezer főre tehető az újonnan diagnosztizáltak száma. Bár gyógymód egyelőre nem létezik, vannak kezelési lehetőségek, amelyek segíthetnek lassítani a betegség előrehaladását.

Hírvilág

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Ahhoz képest, mennyire gyakori betegség a szívelégtelenség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.