Hírvilág

Többet tud majd a patikus a betegről

2012. NOVEMBER 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egyhangúan döntött a Parlament egészségügyi bizottsága arról, hogy az egészségügyi salátatörvény a Ház elé kerüljön, igaz, a szocialista képviselők nem vettek részt a grémium kedd délelőtti ülésén. Az előterjesztést az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) készítette, a törvényjavaslatról Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, és helyettese, Cserháti Péter számolt be a szakbizottság előtt. Az egészségügyi kormányzat szakít a korábbi kártyabiznisszel, a cél az, hogy az ellátást bármilyen azonosító okmánnyal igénybe vehessék az állampolgárok – mondta Szócska Miklós hosszú távú terveiket is érintve az ülésen annak kapcsán, hogy a salátatörvény elfogadásával lehetővé válik, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) is kezelje a TAJ-számokat. Ez az államtitkár szerint forradalmi áttörést hozhat a minőségellenőrzésben és fejlesztésben, a betegútszervezésben és az ellátás biztonságában. Többet tudhat majd a betegről a patikus, aki a jövőben a gyógyszerfogyasztási szokásokat figyelemmel kísérheti a recept kiváltásakor. Míg volt képviselő, aki aggódott amiatt, hogy ezzel orvosi kompetenciákat kapnak a gyógyszerészek, addig Kiss Sándor (Jobbik), aki egyébként maga is patikus, úgy vélte, a gyógyszerész az, aki tisztában van a készítmények hatásaival és költségvonzatával is, így autentikusan, személyre szabottan adhat tanácsokat a patikában. Adatvédelmi aggályokat fogalmazott meg ezzel kapcsolatban Iván László (Fidesz), aki azt firtatta, megfelelően szabályozott-e az egészségügyben dolgozó nem orvosok titoktartási kötelezettség. A kompetenciákat nem nyakló nélkül adjuk meg – mondta válaszként Szócska Miklós, hozzátéve, óriási lépéseket tettek az elmúlt időszakban az ágazatot érintő elektronikus fejlesztésekben, amelyek lehetővé teszik például, hogy a háziorvos hozzáférjen betege röntgenjéhez. Az e-Health rendszer további kiépítése hamarosan több területen forradalmasíthatja az ellátást. „A nagy mű apró korrekcióiról van csupán szó” – fogalmazott Szilágyi László, a bizottság LMP-s tagja, aki ugyanúgy szívesen támogatta az általános vitára bocsátást, ahogyan a Jobbik. A Lehet Más a Politika képviselője inkább a centralizációval kapcsolatosan fogalmazta meg aggodalmait, ami szerinte már az „egyetemi klinikákat is bekebelezi”, amelyek így szakmai autonómiájukat is elveszítik. Csak a gyógyító tevékenységbe szólunk bele – válaszolt a felvetésre Cserháti Péter, aki szerint a szakmai, kutatási, fejlesztési és költségvetési feladatok összehangolása hosszabb időt vesz majd igénybe. Nem jelenti a klinikák kiválását az egyetemek kötelékéből a módosítás, az csupán a fenntartói feladatok egységesítését célozza – erősítette meg helyettese szavait Szócska Miklós. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a központosítás mellett már most vannak decentralizációs törekvések, például a betegútszervezésben, vagy egyes közbeszerzésekben. Mint mondta: „lesznek helyi jogosítványok, de egyszer végre rendet kell tenni”, hiszen sok problémáról eddig tudomásuk sem volt, mert azokat eddig az önkormányzatok helyben kezelték. A salátatörvény részletes vitájára november 20-án, kedden a délutáni órákban kerül sor a Parlamentben. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-11-13

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.