Hírvilág

Tiszteletadás elődeimnek

2012. DECEMBER 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

Tiszteletadás elődeimnek és kortársaimnak a szabad és tiszta művészetért címmel mutatott be performanszt Bukta Imre képzőművész csütörtök este a Műcsarnokban, ezzel is kiállva Gulyás Gábor, az intézmény év végén távozó igazgatója mellett. Az épület teljesen megtelt apszisában bemutatott performansz előképe egy 1974-76-os művészeti akció volt, melynek során Bukta Imre egy falusi vallási ünnepet egyedi módon ült meg: a mezőszemerei méregraktár bejáratánál állt vigyázzban. Erről készült a Tiszteletadás elődeimnek Sarlós Boldogasszony napján 1-2. című képpár, amelynek kivetített változatából az előadás alatt eltűnt az akkori Bukta Imre alakja, a fehér sziluettbe pedig bárki beállhatott, miközben Claude Monet-től Borsos Lőrincig több száz véletlenszerűen kiválasztott képzőművész neve hangzott el. Bukta Imre a képek utóéletéről az előadás után elmondta: mikor azokat még a szocializmus idején nyomtatásban akarta megjelentetni, a gyanakodó cenzor részletesen kikérdezte a fotók minden apró részlete - például egy tetőn heverő tégla - jelentéséről, végül pedig azért nem engedte megjelenni a munkákat, mert véleménye szerint egy művész nem úgy néz ki, mint Bukta. "Ma szabadon alkothatok, de nem szabad, hogy olyan világ jöjjön el, amiben valaki ismét megkérdezhetné, mit jelent a fejem felett látható tégla" - vont párhuzamot a jelennel a képzőművész. Mint megjegyezte, performanszával a mai rossz közérzetre reagált, amelyben rossz képzőművésznek lenni is. Bukta Imre hangsúlyozta: nem ért egyet azzal, hogy a Műcsarnokot az állam 2013. január 1-jén átadja a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA), mert ezzel sérül az intézmény függetlensége. "Engem mint MMA-tagot nem kérdeztek meg, egyszer csak szembesültem a döntéssel" - idézte fel a művész, aki ennek ellenére az MMA-ból nem kíván kilépni, mert ezzel az aktussal állást foglalna az akadémia tagjai ellen is. A performansz ugyanakkor kiállás Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója - egyben az ott jelenleg látható nagyszabású Bukta-kiállítás kurátora - mellett is, aki az év végén az intézmény MMA-nak történő átadása miatt távozik pozíciójából - árulta el a képzőművész. Gulyás Gábor mellett több mint ötven művész és közéleti személyiség - köztük Bukta Imre - nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a Heti Válasz csütörtöki számában. 2012. december 13., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Szenzációs bronzkori leletre bukkantak

Négy és félezer éves települést tártak fel Budapesten