Hírvilág

TASZ: "Gyerekkel vagyok!" javaslatcsomag kórházaknak

2015. JÚLIUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A gyermekgyógyító intézményekre vonatkozó egységes és nyitott látogatási protokoll megfogalmazását javasolja az egészségügyi államtitkárságnak a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A TASZ a "Gyerekkel vagyok!" elnevezésű kampánya keretében a szülészetet, illetve gyermekosztályt működtető intézmények körében, 64 közérdekű adatigénylés nyomán elvégzett felmérése alapján fogalmazta meg javaslatcsomagját - írták. A szervezet közleménye szerint az egységes látogatási rend kialakításáig arra kérik a házirendek kidolgozásáért felelős főigazgatókat, hogy tekintsenek iránymutatásként a látogatást korlátlanul biztosító kórházak gyakorlatára. Fontosnak tartják továbbá, hogy a szülészeti osztályok esetében, a szabályok kialakítása során az anya választása és az újszülött érdeke legyen a meghatározó, ne a megszokások - tették hozzá. A gyermekkorú betegek ellátásával összefüggésben a TASZ azt javasolja a kórházaknak: ha mindkét szülő szeretne jelen lenni a kezelések vagy a kórházi ápolás során, akkor ne akadályozzák azt. Ennek érdekében pedig kezdeményezzen jogszabály-módosítást a szakállamtitkárság. Ennek szerintük a többi között tartalmaznia kellene, hogy a benntartózkodásért vagy a higiéniai okból szükséges ruházat biztosításáért nem kérhető külön térítés, mert az a kapcsolattartás jogának korlátozását jelenti. Úgy vélik, utóbbit csak tényleges orvosi indok, illetve járvány esetén lehet korlátozni. A TASZ kezdeményezi, hogy az országos tisztifőorvos utasításban határozza meg, az intézmények vezetői milyen szempontrendszer alapján vizsgálják felül a házirendeket - közölte a jogvédő szervezet a kórházak mellett a szülők bevonásával is végzett felmérés eredményei alapján. MTI 2015. július 14., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.