Hírvilág

Tapintható tárlatok, fogyatékkal élők

2012. OKTÓBER 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kiállításokkal, számos figyelemfelhívó és tájékoztató programmal várja a látássérült, vak és a látó közönséget a Vakok Állami Intézete, amelynek rendezvényeiről és a látássérültek elemi rehabilitációs szolgáltatásait továbbfejlesztő program részleteiről hétfőn, a fehér bot világnapján számolt be az intézmény vezetője. "Magyarországon mintegy 80 ezer látássérült ember él, kutatások szerint számuk évente 4-6 ezer fővel nő. Ma már a vakságot okozó betegségeknek mintegy 80 százaléka például szűrővizsgálatokkal megelőzhető lenne, a bekövetkező megbetegedéseknek pedig mind nagyobb része gyógyítható" - mondta el Szabóné Berta Irén, az intézmény igazgatója. A programsorozat már október elején megkezdődött és egészen a hónap végéig tart. A Vakok Állami Intézete az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 1,2 milliárd forintot nyert a látássérültek elemi rehabilitációs szolgáltatásainak továbbfejlesztésére, hogy a rászorulók az egész országban magas minőségű szolgáltatásokhoz juthassanak. A nyertes pályázat keretében lehetőség nyílik egyebek mellett a felnőtt korú látássérültek komplex állapotfelmérésére és látásvizsgálatára, rehabilitációt működtetnek olyan megyékben, ahol jelenleg nehezen elérhető a szolgáltatás, valamint a látássérültekkel foglalkozó szakembereket szakmailag támogatják, módszertani központot alakítanak ki és működtetnek. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tájékoztatón kiemelte: azért is fontosak ezek a napok, mert felhívják a társadalom figyelmét a fogyatékossággal élő emberekben rejlő értékekre, tehetségükre, különleges adottságaikra. Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a nyertes pályázat mellett kitért arra is, hogy a rehabilitációs szolgáltatás elérhetőségének javítása és további minőségi fejlesztés érdekében az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja 1,3 milliárd forintos támogatást nyújt egy új, bentlakásos rehabilitációs intézmény létrahozására egy Budapesten és Pest megyén kívüli térségben. Az új telephely létesítésével olyan új képzési központ is létrejön, amely lehetővé teszi a komplex rehabilitáció kiegészítését például nyelvi, informatikai és egyéb olyan képzési programokkal, amelyek hozzájárulhatnak a későbbi munkaerő-piaci integráció sikeréhez. A fehér bot világnapja alkalmából a Vakok Állami Intézetében több kiállítás is megtekinthető: a Mesehősök kerámiaképeken című tapintható tárlatot Jankovics Marcell filmrendező nyitotta meg. A 25 mesekép Flamann Ildikó fazekas-keramikus munkája. Az Ügyes kezek kiállítás betekintést nyújt a Vakok Állami Intézete kézműves szakköreinek munkáiba, láthatóvá, tapinthatóvá válik minden olyan alkotás, amelyet látássérült lakók a különböző foglalkozásokon és önállóan készítettek. A rendezvénysorozat ideje alatt az intézmény állandó kiállítása, az Arcmás kiállítás is megtekinthető, amelyen tapintható formában elkészített, gipsz alapú, speciális gumiszerű anyaggal bevont maszkok révén a látássérültek tájékozódhatnak a közszereplők arcáról. Egész napos tematikus műsorral készült a Kossuth Rádió a világnapon. Az ENSZ 1969-ben október 15-dikét a vakok világnapjává nyilvánította. A magyar Országgyűlés 2010-ben az új alaptörvénybe foglalta, hogy "Magyarország védi a fogyatékossággal élő személyeket, és segíti esélyegyenlőségük megvalósulását". MTI 2012. október 15., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

PharmaPraxis

A ChatGPT a gyógyszertári gyakorlatban

Keresztmetszeti vizsgálat a patikusok percepciójáról, praxisáról és véleményéről: a Journal of Pharmaceutical Policy and Practice tanulmányának célja az volt, hogy kiderítse, mennyit tudnak a jordániai közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek a ChatGPT-ről, és hogyan használják azt munkájukban.

Egészségpolitika

Mit tettek, tesznek és tehetnek a betegszervezetek a nemzet jobb egészségéért?

Budapest, 2023. szeptember 21. – 10 éve alakult meg a magyar betegszervezetek ernyőszervezete, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége. A tízéves jubileumi konferencián az elért eredmények és a jövő tervei mellett a betegszervezetek helyzetét felmérő friss kutatást is bemutattak.