Hírvilág

Szülésznők végezhetik a tehesgondozást

2014. ÁPRILIS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Július 1-jén lép életbe az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a szülésznők dokumentáltan végezhessenek terhesgondozást Magyarországon - mondta Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) szülésznői szekciójának elnöke a pénteken Nyíregyházán kezdődött XXII. Országos Szülésznői Konferencián az MTI-nek. A Magyar Közlönyben április elején megjelent, a várandósgondozásról szóló miniszteri rendelet értelmében szülésznő kizárólag szülész-nőgyógyász szakorvos által megállapított alacsony rizikójú várandósság esetén végezheti terhes nők gondozását. A jogszabály ugyanakkor rögzíti, csak azok a szülésznők végezhetnek terhesgondozást, akik valamelyik felsőoktatási intézmény alapképzési szakán vagy főiskolai karán szereztek megfelelő szakképesítést, emelt szintű vagy felsőfokú szülésznő szakképesítéssel rendelkeznek, illetve azok, akik egészségügyi szolgáltatónál szülésznőként foglalkoztatnak, vagy rendelkeznek a szülésznői tevékenység végzésére jogosító, érvényes működési engedéllyel és felelősségbiztosítással. Csetneki Julianna elmondta, a rendelet lehetővé teszi a különböző szakmaterületek feladatainak elkülönítését, de az új szabályozás a várandósság megállapítását és az erre vonatkozó rizikóbesorolást továbbra is az orvos hatáskörében tartja. A szakember hozzátette, a rendelet semmiféle veszélyállapotot nem idéz elő, viszont megadja a jogot a várandósoknak arra, hogy a szakorvos helyett a szülésznő segítse a terhesség során és legyen vele a szüléskor is. Az új jogszabály szerint a kötelező vizsgálatok a terhesgondozási könyvben szerepelnek majd, abba - az eddigi gyakorlattól eltérően - már a szülésznők is tehetnek bejegyzéseket. Csetneki Julianna megjegyezte, erre mostanáig nem volt lehetőségük a szülésznőknek, így a rendelet életbelépésétől megszűnik a várandósok eddigi "felesleges küldözgetése" a védőnőkhöz. A július 1-jén érvénybe lépő rendelet ugyanakkor azt is rögzíti, hogy ha a szülésznő által végzett várandósgondozás bármely szakaszában a várandósság magas rizikójának gyanúja vetődik fel, akkor a szülésznőnek a várandóst haladéktalanul szülész-nőgyógyász szakorvoshoz kell irányítania. Magas rizikófaktor esetén a további terhesgondozást a szülész-nőgyógyásznak kell folytatnia. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórháza által szervezett háromnapos konferencián a terhesgondozás témakörén túl a többi között az őssejt-transzplantációról és az otthonszülés lehetőségeiről is hallhatnak előadásokat a meghívott szakemberek. MTI 2014. április 25., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok