Hírvilág

Szilveszter: a földön fekvő részegekkel van a gond

2013. JANUÁR 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Országos Mentőszolgálat dolgozói idén is végigküzdötték a szilveszter éjszakát. Országszerte 2800, ebből a fővárosban 641 riasztást kaptak - közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője kedden. Mint kifejtette: szilvesztert éjjelén az este 10 és a hajnali 3 óra közötti időszak volt különösen nehéz. A mentőknek főleg Budapesten és a nagyvárosokban volt több munkájuk, a kisebb településeken viszonylagos nyugalom volt. A mentőket országszerte 8 petárdabalesethez riasztották, és ebből 3 Budapesten történt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két helyen okozott könnyű sérüléseket a petárda. Csongrád megyében, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy-egy 50 körüli férfit talált arcon a tűzijáték, arc-, és szemsérülésekkel szállították őket kórházba. Szolnokon szintén egy 50 év körüli férfi járt rosszul, a kezében felrobbant petárda leszakította az egyik ujját. Egy Fejér megyei kistelepülésen szilveszteri mulatságon esett össze egy 60 év körüli férfi, leállt a szíve, a mentőknek nem sikerült újraéleszteniük. Ezeken felül szilveszter éjjelén számos verekedéshez is riasztották a mentőket. Ezeken általában könnyebb sérülések keletkeztek, de voltak súlyos sérültek is - mondta Győrfi Pál. A szóvivő azt mondta: összességében a legtöbb munkát a földön fekvő részegek adták a mentőknek. A részegek mintegy 10 százaléka fiatalkorú volt, nem egy esetben felmerült, hogy az alkohol mellé valamilyen drogot is fogyasztottak - tette hozzá Győrfi Pál. MTI 2013. január 1., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma