Hírvilág

Sokkolóak a fiatal roma népesség egészségi adatai

2013. JÚLIUS 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egészségügyi alapellátás-fejlesztési modellprogram indul a svájci-magyar együttműködési program keretében. A 3,7 milliárd forint összegű támogatás célja négy magyarországi hátrányos helyzetű kistérség alapellátásának átalakítása és bővítése. A szerdai budapesti sajtótájékoztatón és a programot bemutató nyitó előadáson elhangzott, hogy a projekt másik célja a roma lakosság minél szélesebb körben való bevonása a népegészségügyi programokba. A hároméves modellprogram észak- és kelet-magyarországi mikrorégiókban, Berettyóújfalu, Borsodnádasd, Heves és Jászapáti térségében indul. Jean-Francois Paroz, Svájc magyarországi nagykövete létfontosságúnak nevezte ezt a programot a magyar egészségügyi reformban. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár úgy fogalmazott, hogy a projekt a teljes alapellátást lefedi, továbbá a népegészségügyi adatokból képet kaphat a szakma a elmaradott régiókban élők egészségi állapotáról. A részleteket ismertetve az államtitkár elmondta, a program keretében 14 település 24 háziorvosi praxisa áll össze négy, úgynevezett praxisközösséggé, ahol gyógytornász, dietetikus, egészségpszichológus és a szervezésben segítő egészségőr is dolgozik majd. Ehhez a közösséghez kapcsolódik a védőnő is. Szócska Miklós hozzátette, az egészségőri munkakörben dolgozókat a helyi lakosság köréből választották ki, hiszen ők ismerik legjobban az ottaniakat, akiket meg tudnak győzni arról, hogy vegyenek részt a különböző szűrőprogramokban, vagy fogadják el a védőnői segítséget. Az egészségőrök speciális OKJ-s, államilag elismert szakmai képzést kapnak. Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár előadásában statisztikai számokat idézve elmondta, a 19 éves kor feletti roma népesség kétharmada szenved valamilyen betegségben, 16 százalék legalább két betegségben, egynegyedük pedig háromnál több egészségi problémával küzd. \"Sokkolóan magas\", több mint 15 százalékos a megváltozott munkaképességűek aránya a romák között - tette hozzá. Mint mondta, ahhoz, hogy a roma közösségek tevőlegesen kapcsolódjanak be az ország közösségének munkájába, ezeken a tényeken kell változtatni, és minden olyan kezdeményezésnek, amely lehetőséget ad egy rendszer alapjainak hosszú távú fenntartásához, hálásnak kell lenni. A Svájci Hozzájárulás révén a svájci kormány vissza nem térítendő pénzügyi támogatást nyújt Magyarországnak azzal a céllal, hogy csökkenjenek a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek az Európai Unión belül. A Svájci-Magyar Együttműködési Programból Magyarország több mint 130 millió svájci frank (31 milliárd forint) támogatást kap. Ezzel mintegy 40 projekt és a pályázati alapokon keresztül több mint 100 kisprojekt valósul meg. Az együttműködés egyik kulcsfontosságú területe az egészségügy, amelyhez a rendelkezésre álló keret a teljes program keretének 10 százaléka, azaz 13 millió svájci frank. MTI 2013. július 4., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Egészségpolitika

„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni…”

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.