Hírvilág

Saját perzsa és társai

2012. JÚNIUS 05.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Kolibri Kiadó öt gyerekkönyvet, a Libri Kiadó pedig öt szépirodalmi és két tényirodalmi kötetet jelentetett meg a 83. Ünnepi Könyvhétre. A könyvhétre jelenik meg Térey János költő egyetlen prózai művének átdolgozott, újraírt változata, a Termann hagyatéka című novelláskötet. "Olyan költőről beszélünk, aki bevallottan nem akart soha prózát írni. Viszont 1997-ben Termann hagyományai címmel megjelentett egy novelláskötetet, ami ennek a szövegnek az első verziója" - fogalmazott Dunajcsik Mátyás, hozzátéve, hogy az újraírás nem idegen a költőtől, hiszen első kötetét, az 1991-es Szétszóratást is nemrég jelentette meg újra. A 140 oldalas Termann hagyatéka az 1990-es évek Budapestjének "érzékeny" portréja, amelyben a tanárjelölt főhős megismerkedik a házibulik, albérletek, kávéházak világával. "Van benne egy nagyon szép fejezet Debrecenről, a kötetet pedig egy pszichedelikus utazás zárja, amely még a háborús Varsóig is elviszik az óvatlan utazót" - jellemezte a kötetet a főszerkesztő. Az eddig gyerekkönyvszerzőként ismert Finy Petra első "felnőtt prózakötetével" jelentkezik, amelyben a hazai növény- és állatvilág soha nem látott gazdagságban tárul az olvasó elé. "Elképesztően sajátos vállalkozás ez a magyar irodalomban, a természet nyelvén mesél el egy nagyon emberi történetet egy megszállott madarásznőről, aki súlyos depressziója elől a természet világába menekült" - vélekedett a 320 oldalas könyvről Dunajcsik Mátyás. Az olvasók a történetet a madarász lányának szemszögéből ismerhetik meg, aki végigjárja anyja rokonait, hogy felgöngyölítse családja történetét, megértse, ki is volt ez az asszony, miért is kellett meghalnia. "A könyv különlegessége, hogy olyan, mintha egy természettudományi kislexikont beledaráltak volna a regénybe, az összes metaforája a magyar flórából és faunából táplálkozik" - jegyezte meg az irodalmár. Erdélyi rémtörténeteket írt Szabó Róbert Csaba. A fiatal erdélyi szerző negyedik, Fekete Dacia című novelláskötetét a kiadó főszerkesztője izgalmas kísérletnek nevezte, szerinte Szabó Róbert Csaba az angolszász gyökerű gótikus rémtörténet műfaját ültette át abba a közegbe, ahova az igazán való: Erdélybe és Romániába. "Izgalmas és borzongató történetek olvashatók a kötetben fantasztikus atmoszférateremtő erővel megírva" - hangsúlyozta Dunajcsik Mátyás. Új verseskötettel jelentkezett Sopotnik Zoltán költő, a Saját perzsa című verseskönyvet a szerkesztő úgy jellemezte, hogy egy "meseregény a durvábbik fajtából". "Sopotnik Zoltán az új magyar költészet jeles képviselője, azon irányzatot képviseli, amely a magánmitológia építéséből fűzi tovább újabb és újabb köteteit" - fogalmazott a főszerkesztő. Az ötödik könyv szerzője Dunajcsik Mátyás. A Balbec Beach című novelláskötetet Plinio Ávila mexikói képzőművész rajzai illusztrálják. A 13 történetet tartalmazó kötetben helyet kaptak a közös berlini projektjükhöz írt szövegek is. "Használt berlini metrójegyekre rajzolt képeket, én pedig ezekhez írtam történetet. Az anyagból kiállítás is nyílt Berlinben" - mesélte a főszerkesztő. "Mindegyik novella valahogy az emberi élet és a művészet kapcsolatáról szól, arról, hogyan befolyásolják a kulturális produktumok az életet" - tette hozzá. Vasárnap, június 10-én este a Toldi moziban tartják a szépirodalmi művek bemutatóját, a felolvasásokat vetítések, zenei kíséret is színesíti. A Libri Kiadó könyvheti újdonságai között szerepel Bisztrai Márton kulturális antropológusnak a Palesztinában élő, néhány tízezer fős keresztény közösségről írt könyve. A szerző személyes élményekkel fűszerezett kötete bemutatja a fogyatkozó csoport életét és kihívásait - mutatott rá Dunajcsik Mátyás, hozzátéve, hogy a kötetet gazdag képanyag illusztrálja. Majtényi Balázs és Majtényi György könyve 1945-től a 2010-es kormányváltásig követi nyomon az egymást váltó rendszerek és korszakok cigánypolitikáját. A 220 oldalas, Cigánykérdés Magyarországon 1945-2010 című mű elemzi a cigányságról szóló diskurzust, megmutatja a folyamatosságot és a változást - idézte a könyv fülszövegét a főszerkesztő, hozzátéve, hogy a kötetet pénteken 11 órakor a szerzők mutatják be, Majtényi Balázs és Majtényi György Ránki Júlia újságíróval fog beszélgetni a Vörösmarty téren. A gyerekkönyvekkel foglalkozó Kolibri Kiadó öt művel készült, két könyvet ad ki Kun Fruzsinától, a műfordítóként ismert Jeney Zoltántól pedig egy meseregényt jelentet meg Rév Fülöp címmel. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az Anton-szindróma

Az anosognosia egy olyan neurológiai tünet, melyben az érintett beteg nincs tudatában a saját neurológiai vagy pszichiátriai problémáinak. Az anosognosia egyaránt érintheti a nyelvi funkciókat, az ítélőképességet, az érzelmeket, az emlékezőképességet, az egzekutív és a motoros funkciókat is.

Gondolat

Az orvoslás az évszázadok tükrében

Az Oriold és Társai Kiadó gondozásában megjelent Florian Steger Antik orvoslás című orvosetikai forrásgyűjteménye. A könyv apropóján beszélgettünk prof. dr. Molnár F. Tamással, a PTE Általános Orvosi Kar Műveleti Medicina Tanszék létrehozójával, egyetemi tanárral.

Gondolat

Kétpetéjű ikrekből egypetéjű ikrek – Elcserélt fivérek Kolumbiában

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.

Idegtudományok

Tumor-idegtudomány

SZEMLE eLitMed

Új orvostudományi ág született cancer neuroscience néven, miután fény derült egy nyugtalanító folyamatra: a ráksejtek az agyi aktivitást, a gondolatokat használják saját növekedésükhöz.

Ember és környezet

Magunkra szabadítjuk a vektorok által terjesztett betegségeket

SZEMLE eLitMed

Dengue-től a Chikungunya-lázig, maláriától a kullancsencephalitiszig a vektorok által terjesztett betegségek emberek tömegeinek az életét keserítik, vagy akár rövidítik meg. E betegségek terjedése azonban igen jelentős részben saját magunknak köszönhető.