Hírvilág

Rendeződik a hálapénz-kérdés?

2012. JÚNIUS 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke üdvözli, hogy az új munka törvénykönyve foglalkozik a hálapénz problémájával, és azzal is egyetért, hogy a paraszolvencia elfogadását büntessék, de csak akkor, ha az egészségügyben a bérszínvonal arányos lesz az elvégzett munka értékével. "A hálapénzzel kapcsolatban eddig mindenki becsukta a szemét" - mondta Papp Magor, hangsúlyozva, éppen ezért örül annak, hogy az új munka törvénykönyvében foglalkoznak a kérdéssel. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a hálapénzek 80 százalékát az orvosok 20 százaléka kapja, emiatt - mint mondta - teljesen igazságtalan a rendszer. A rezidensszövetség elnöke szerint a paraszolvencia felszámolásának egyik eleme lehet az új munka törvénykönyvének erre vonatkozó passzusa, de ehhez társítani kell az egészségügyi dolgozók további bérrendezését. Szükség lenne egy központi irányelvre, amelyben meghatározzák azt a fizetési szintet, amely felett nem elfogadható a hálapénz - mondta, hozzátéve, ahol a munkáltató nem tudja megadni ezeket az összegeket, átmenetileg lehetővé tehetik a paraszolvencia elfogadását. Papp Magor jó iránynak nevezte, hogy arról beszélnek: a hálapénz nem fér össze a köznormával. Reméli - mondta -, hogy csak átmeneti lesz az a megoldás, mely szerint az intézményvezetők engedélyezhetik a hálapénz utólagos elfogadását, és az egészségügyi dolgozók további bérrendezésével hamarosan véglegesen rendezik a problémát. Akkor ugyanis, ha ez marad a végleges szabályozás, ugyanolyan komolytalanná válik, mint a korábbi kezdeményezések - tette hozzá. Papp Magor úgy fogalmazott: "Magyarországon akkor lesz jó egészségügy, ha nem lesz benne hálapénz". A paraszolvencia ugyanis "alapjaiban megmérgezi az orvosok és a betegek viszonyát" - tette hozzá. A július elsejével életbe lépő új munka törvénykönyve tiltja, hogy a munkavállaló a munkáltatója belegyezése nélkül külön díjazást fogadjon el egy harmadik féltől. Rácz Jenő, a Veszprém megyei Cholnoky Ferenc Kórház főigazgatója pénteken az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: az új szabályozás értelmében az előre kikövetelt hálapénz bűncselekménynek számít, az intézményvezetők viszont dönthetnek úgy, hogy a hálapénz utólagos elfogadását engedélyezik. Ennek alapján saját intézményére vonatkozóan Rácz Jenő csütörtökön kiadta a főigazgatói utasítást, amelyben rögzítette: a Veszprém megyei Cholnoky Ferenc Kórházban a továbbiakban is ragaszkodni kell ahhoz, hogy az egészségügyi ellátás az etikai elveknek megfelelően történjen. Ezek alapján a hálapénz "kikövetelése" bűncselekménynek számít, a paraszolvencia utólagos elfogadása viszont nem. Azt egyelőre nem tudni, hogy a következő egy hétben mely intézmény(ek)ben döntenek úgy, hogy írásba foglalják a hálapénz elfogadásának lehetőségét.A kórházvezetők döntésétől függetlenül viszont az egészségügyi államtitkárság ösztöndíjprogramjában részt vevő 600 szakorvosjelölt és 16 kórházi szakgyógyszerész átmenetileg sem fogadhatja el a hálapénzt. Képzésük során a nettó havi 100 ezer forintos támogatásért ugyanis vállalniuk kellett, hogy tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt. MTI 2012. június 22., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

BIDF 2024

Január 27-én vette kezdetét az ország legnagyobb látogatószámú független nemzetközi filmfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF. A tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek versenye. Az eseménynek minden évben van egy tematikus szlogenje, ami köré csoportosulnak a beválogatott filmek. Az idei szlogen egy kérdés: „A te tíz éved hogy telt?” Az önreflexióra szólító kérdésre a válaszok a filmekben rejlenek.

Egészségpolitika

„Az egészségügyi adatokkal való visszaélés bűncselekmény”

KUN J Viktória

Az egészségügyi adatok újabb szabályozását is tartalmazza a júniusban elfogadott salátatörvény. A változás az MI alkalmazását segíti, kérdés azonban, hogy a jövőben jobban kiszűrhetőek-e az emberi tényezők - például amiket az elmúlt hónapok politikai botrányainál láttunk.

Ember és környezet

Antibiotikumokkal próbáljuk betömni a gondoskodás és a higiénia tátongó réseit

Korunk egyik nagy kihívása az antibiotikum-rezisztencia problémája. Az antibiotikumok túlhasználatát jellemzően úgy keretezik, mintha pusztán viselkedésváltozási kérdés lenne: a szereket felíró szakemberek és a páciensek tudásán, attitűdjén kellene változtatni. Ezt a megközelítést azonban meg kell haladnunk, ha érdemi választ akarunk adni a problémára – állítja egy, a BMJ Global Health szaklapban megjelent tanulmány.

Hírvilág

Március 4. az elhízás elleni világnap: A bélflóra lehet a fogyókúra titkos fegyvere

Március 4-én, az elhízás elleni világnapon a figyelem középpontjában az elhízás globális problémája és annak egészségügyi következményei állnak. Az esemény rávilágít, hogy az elhízás nem csupán esztétikai kérdés, hanem komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában.