Hírvilág

Rádióhullámokkal kezelik az asztmát

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Több tízezer asztmás betegnek jelenthet komoly segítséget egy új kezelési forma, mely során rádióhullámokkal szabadíthatják fel az elzáródott légutakat. Nagy-Britanniában közel 5,4 millióan szenvednek az asztmától, közülük körülbelül 250 ezernek olyan súlyos az állapota, hogy a légzési problémák miatt a testmozgás és a munka számukra teljesen elképzelhetetlen. Az új rádióhullámos kezelés kizárólag az ilyen súlyos betegek számára érhető el - nyilatkozták a brit orvosok. Az új kezelési eljárást először Angliában végezték egy súlyosan asztmás nőn a közelmúltban, aki jelenleg otthonában lábadozik. A várólistán már sorakoznak következő páciensek, és az orvosok arra számítanak, hogy a kezelés hamarosan az egészségügyi alapellátás szerves részévé válhat. Az ismétlődő asztmarohamok következtében a tüdőszövet vastagabbá és tömörebbé válik, de a rádióhullámos kezelés hatására a szövetek újra fellazulnak, és szabaddá válnak a légutak. A műtét során a pácienst benyugtatózzák, de nem altatják, eközben az orvosok egy vékony csövet vezetnek le a beteg orrán keresztül a tüdőbe. Ezt követően a csövön keresztül egy kosárszerű eszközben végződő drótot dugnak le az orvosok egészen a tüdőig, ahol az eszköz felmelegítve rádióhullámokat bocsát ki, melyek egyszerűen kiégetik a szövetet az elzáródott légutakból, magyarázta az operáció mentét Dr. Rob Niven, tüdőspecialista, aki az első ilyen műtétet végrehajtotta. „Az operáció a terveknek megfelelően zajlott, és a páciens is jól reagált, jelenleg otthonában lábadozik, várhatóan néhány hónap múlva szignifikáns javulás állhat be a páciens állapotában” - tette hozzá Dr. Niven. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Az asztma elleni gyógyszerek ugyanolyan hatékonyak, mint az inhalációs szerek

cikk címe

A túlzott tisztaság autoimmun betegségekhez és allergiárhoz vezethet?

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2008;18(12) Az asztma kezelése a megújított nemzetközi terápiás ajánlás alapján

Erőszak és asztma

Nikotinhatásnak kitett magzatok

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Egészségpolitika

Büntetőjogi felelősségre vonással is járhat(na) a kórházi eladósodás

KUN J Viktória

Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.

Egészségpolitika

Óriási felzúdulást hozott a méltányossági kassza alapítványi kézbe tétele

KUN J Viktória

Szakmai szervezetek és fogyatékossággal élők érdekvédői is ledöbbentek a méltányossági támogatásról hozott legutóbbi kormánydöntésen. Megkérdeztünk egy szakértőt, és válaszolt lapunknak a BM is.

Egészségpolitika

A háziorvoshiány sokkal kiterjedtebben érinti a lakosság egészségét, mint gondolnánk

KUN J. Viktória

Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.

Klinikum

Az élet szoftverének átprogramozása

SZEMLE eLitMed

Az elektrogyógyszerek a neuronális jelátvitelt manipuláló eszközökön túlmutatva transzformatív alkalmazásokat ígérnek többek között az ízületi gyulladás és a rák kezelése, vagy a szövet- és szervregeneráció területén is.