Hírvilág

Pszichiátriai ápolók konferenciája

2012. OKTÓBER 19.

Második alkalommal kerül megrendezésre a Pszichiátriai Ápolók Nemzetközi Konferenciája. Míg tavaly a szlovákiai Radava, idén Budapest ad otthont a Visegrádi Négyek országaiból érkező cseh, lengyel és szlovák pszichiátriai szakdolgozók a három napos rendezvényre, amelyen a pszichiátria szinte valamennyi területét felölelő tudományos előadások hangzanak el.

A pszichiátriai szakdolgozók száma évről évre csökken, utánpótlás nincs, ha ez így folytatódik, 10 éven belül elfogyhatnak a szakápolók – figyelmeztetett néhány évvel ezelőtt a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Pszichiátriai Ápolás Tagozata. Akkori felmérésük arra is rámutatott, a depresszió és az alkoholizmus mellett a parti-, és dizájndrogok terjedése újabb kihívások elé állították a pszichiátriai ellátást.

A helyzet úgy tűnik, nem sokat változott, hiszen a konferencia alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Lehóczky Pál, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke többek között azt hangsúlyozta, a szakdolgozók közül is a legjobbak távoznak külföldre, így akadnak területek, ahol ezért már ellátási problémák is vannak. Az már a konferencia egyik, Csongrád megyében készült felmérésre alapozó előadásából derül ki, hogy az elmúlt három évben emelkedett a kiégés tüneteit mutató dolgozók aránya, s minél súlyosabb lelkiállapotban van valaki, annál rosszabb a testi egészsége.

Olyan hatásköri listák készültek el, amelyek mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára egyértelművé tehetik az érintett szakdolgozói területeken meddig terjedhetnek a hatáskörök, milyen tevékenység végzésére jogosultak a szakemberek – ismertette előadásában egy idén januárban zárult uniós pályázat eredményeit a MESZK elnöke, dr. Balogh Zoltán, aki szerint egy adott társadalom éles tükre, hogy hogyan gondolkodik és gondoskodik a pszichiátriai betegek ellátásáról. A projekt eredményei megjelennek a jövő pszichiátriai szakápolói képzésében is a 2012/13-tól induló új szakképzési rendszerben.

A további három napban a pszichiátriai ellátás teljes spektrumát felölelő előadásokból többek között az is kiderül, hogy még az egészségügyben dolgozók sincsenek kellőképpen tisztában a kábítószerekkel és azok hatásaival, az újfajta drogokról rendelkeznek a legkevesebb információval. Ugyanakkor nem tartják megfelelőnek a szenvedélybetegek ellátásának sem jogi, sem egészségügyi hátterét – tartalmazza egy, a Péterfy Sándor utcai kórházban készült felmérés.

A szakdolgozók jelentős hányada érzi megterhelőnek, hogy nem kap visszajelzést a munkájáról a feletteseitől, valamint azt, hogy keményen dolgozik, mégsem tapasztalja meg annak eredményét – figyelmeztet a kiégés okaira a váci kórházban végzett kutatás eredménye. Kollár Katalin pszichológus szerint már a pályaválasztás időszakában fel kellene készíteni a az ápolói hivatásra készülőket a szakma örömeire és nehézségeire egyaránt, a már dolgozók mentálhigiénés és egészségvédelméről intézményi, szervezeti szinten kellene gondoskodni a munkakörülmények javításával, a kompetenciahatárok kijelölésével és a visszacsatolás biztosításával.

A pszichiátriában kiemelkedő fontosságú helyes kommunikáció mellett a határterületeket is érintik a szakemberek. Olyan kiegészítő terápiákról is beszámolnak a szakértők, mint a hippoterápia, amely során a ló betegre gyakorolt komplex hatásaival érnek el eredményeket. De szereztek már tapasztalatokat a súlyos mentális betegségben szenvedők esetében a masszázsról is, amely kedvezően befolyásolja a betegek érzelmi, vegetatív és testi tüneteit egyaránt. Pszichológiai és fiziológiai módszerekkel is vizsgálták és alátámasztották a hangágy jótékony hatását krónikus pszichiátriai betegek szorongásának csökkentésében.



A Konferencián a MESZK javaslatára a pszichiátriai ápolásban végzett kiemelkedő és áldozatos munkájuk elismeréseként Pro Sanitate díjat vehetett át Gyimes Gyuláné nyugalmazott szakasszisztens, Irinyi Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika osztályvezető ápolója, Sági Jánosné, a SE-ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika klinikavezető főnővére. Az állami elismerést dr. Beneda Attila, az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke adta át.
eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2012-10-19

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Spiritualitás és a pszichiátria

A pszichiátria mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Agykutatás

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Hírvilág

Pszichiátriai diagnózis

Szétverték a pszichiátriai ellátást – állapította meg az ÁSZ, a kormány még mindig csak tervezgeti az új központi intézet felállítását.

Agykutatás

A függőségek birodalmában

A kötet a szociális hátrányba kerülő és számos fertőző és kísérőbetegségben (HIV, Hepatitis C) szenvedő betegek életén keresztül mutatja be az addikció jelenségét.