Hírvilág

Psychart24 - művészeti maraton

2011. SZEPTEMBER 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

A PsychArt 24 - művészeti maraton keretében hivatásos és amatőr művészek valamint mentális fogyatékkal élő (art brut) alkotók képekben fogalmazzák meg, hogyan érzékelik az őket körülvevő világot. Az idei rendezvény központi témája az alternatív valóságok bemutatása. 50 festőállvány, 25 kiló festék, 400 ecset várja az alkotni vágyókat. A Moravcsik Alapítvány, a Budapest Art Brut Galéria alkotóközösségével közösen, azért döntött a Magyarországon egyedülálló rendezvény lebonyolítása mellett, hogy a művészet kifejező erejét felhasználva hozzájáruljanak a mentális fogyatékkal és lelki betegséggel élők ellen irányuló előítéletek és diszkrimináció csökkentéséhez, a társadalom által, a pszichiátriai betegségek köré emelt falak lebontásához. A Psychart24 első alkalommal 2010-ben került megrendezésre, ahol 180 alkotó, 231 képet készített a rendezvény 24 órája alatt. A tavalyi sikerek és tapasztalatok alapján, új és nagyobb helyszínen, az ExperiDance Rendezvényházban (Budapest, XIV.ker. Ajtósi Dürer sor 19-21.) kerül lebonyolításra a művészeti maraton, ahol egy időben 50 alkotónak tudnak festőállványt biztosítani a szervezők. A szeptember 30. (péntek) 12 órától, október 1. (szombat) 12 óráig tartó rendezvény különlegessége, hogy a pszichiátriai betegek, nemcsak mint art brut alkotók, hanem mint az esemény szervezői, lebonyolítói is részt vesznek a programban, valamint a Budapest Art Brut Galéria alkotóközösségének tagjai - szükség esetén - segítik az outsider alkotók művészeti munkáját. Az elkészült alkotásokat október 1-én, 12-13 óra között meg lehet tekinteni a helyszínen, majd a Budapest Art Brut Galéria Művészeti Tanácsa által legjobbnak ítélt képeket a Budapest Art Brut Galériában (1087 Budapest, Kőbányai út 22.) október 18-án nyíló kiállításon mutatják be a nagyközönség részére. A Budapest Art Brut Galéria célja, megismertetni, elfogadtatni az art brut művészeket és művészetüket a műértő nagyközönséggel, a művész társadalommal és a művészeti élet véleményformáló képviselőivel azáltal, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosít számukra. Az alkotók a társadalom több rétegéből kerülnek ki, de fontos azonosság közöttük, hogy egyikőjük sem képzett művész és mindegyikőjük a társadalom valamelyik hátrányos helyzetű csoportjának tagja. A pszichiátriai ellátásban részesülő személyek, akik a betegségük előrehaladtával egyre nehezebb szociális helyzetbe kerülnek, emberi kapcsolataik beszűkülnek, sokszor még a családjuk támogatását is elveszítik. A betegekre jellemző a zárkózottság, bizalmatlanság és az önbizonytalanság. A betegek gyógyulási folyamatára és rehabilitációjára a gyógyszeres és pszichoterápia mellett bizonyítottan jó hatással van a művészi alkotás és a létrehozott produktumok környezet által történt elismerése és elismertetése. Ma már az alkotás és az alkotás folyamata a gyógyítás szerves részévé vált. Budapest Art Brut Galéria www.artbrut.hu e-mail: [email protected]

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Gondolat

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára.

Gondolat

Az önmagunkkal való foglalkozás mint gyógyítás – Interjú Kis Judit képzőművésszel

„Mentális egészséggyakorlatok. A művészet közösségi helyzetekbe terelése.” Saját munkáiról szólva fogalmaz így Kis Judit képzőművész, akinek az önreflexióra építő művei önmagunkkal és másokkal egyaránt interakcióra hívnak. Kis Judit 2020-ban kapta meg az ACAX_Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, akkor, amikor a Covid-járvány globális szinten ébresztett rá mindannyiunk kiszolgáltatottságára, gyengeségeinkre és erősségeinkre. A rangos képzőművészeti díj nemzetközi zsűrije szerint Kis Judit munkái arra a lehetőségre hívják fel a figyelmet, hogy „úgy hagyjuk majd magunk mögött a jelenlegi helyzetet, hogy közben újra felfedezzük képességünket az empátiára és a törődésre”. A fiatal képzőművésszel sebezhetőségről, egyéni és közösségi gyógyulásról beszélgettünk.