Hírvilág

Pálosok a magyar kultúrában

2014. OKTÓBER 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrenddel, a pálosokkal ismerteti meg az érdeklődőket az a látványosnak ígérkező kiállítás, amely pénteken nyílik Pécsett, a Modern Magyar Képtárban. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Pálos Rend közös rendezésében létrejövő, szombattól négy hónapon át látogatható tárlat kreatív megoldásokat alkalmazva, az elmúlt évtizedek tudományos kutatásainak eredményeit felhasználva idézi fel a pálosoknak a közoktatásból és a közgondolkodásból mára szinte teljesen eltűnt történetének néhány elemét - írta a Janus Pannonius Múzeum tájékoztató anyagában. A rend nyolcvan évvel ezelőtti visszatelepüléséhez, huszonöt évvel ezelőtti újraindulásához és a Ferenc pápa által meghirdetett, a keresztény szerzetességet középpontba állító megszentelt élet évéhez kapcsolódó Pálosaink, a fehér barátok című kiállításon a pálosok tulajdonában lévő tárgyakon kívül hazai közgyűjteményekben őrzött, hozzájuk köthető eredeti dokumentumokat és a rend jelenlegi központjából, a lengyelországi Czestochowából Pécsre érkező festményeket és egyéb érdekességeket mutatnak be a nagyközönségnek. A kiállított tárgyak között lesz a Festetics-kódex, amelyet a pálos szerzetesek a 15. század végén, a nagyvázsonyi kolostorukban készítettek Kinizsi Pál feleségének, Magyar Benignának, és egyebek mellett egy, napjaink pasztorációjának szolgálatába állított, zarándokutak sokaságánál használt motorkerékpár is. A tárlat nem az események időrendje szerint vezeti az érdeklődőket, hanem nagy témákat állít a középpontba. Legfontosabb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a tatárjárás után Esztergomi Boldog Özséb által megszervezett rendnek a magyarság kultúráját, szellemi, lelki életét meghatározó tevékenységére. A szellemiségét máig átható remeteséggel kapcsolatban a "névadónak", Remete Szent Pálnak az alakját a pálosok egykori központjának, Budaszentlőrincnek a bemutatásán keresztül jelenítik meg, és felidézik a kultuszt, amely Remete Szent Pál egykor ott őrzött test- és fejereklyéje nyomán kialakult. A kiállítás anyagában megjelenik a 18. század második felének "virágzó korszaka", amikor a rend a szellemisége, iskolái, valamint Ányos Pál, Kreskay Imre, Virág Benedek, Verseghy Ferenc pálos költők, és más szerzetesek révén jelentősen hozzájárult a szellemi élet felpezsdítéséhez. A szervezők nagy teret szentelnek a pálosok középkori és kora újkori kisugárzása legfontosabb eredményének, a lengyel és a horvát megtelepedésnek, és a rendi hagyományoknak a rend 1786-os feloszlatását követő, a lengyeleknek köszönhető fenntartásának. A tárlaton hangsúlyos elemként jelennek meg a pálosok magyarországi, pécsi központjával és a Budapesten, a Gellért-hegy oldalában működő Sziklatemplom történetéhez köthető információk. A szervezők megemlékeznek a kommunizmus idején meghurcolt pálos atyákról, köztük az 1951-ben kivégzett Vezér Ferencről, akit exhumálását követően 2012-ben méltó módon temettek el a rend alföldi kolostorában, Pálosszentkúton. A kiállításhoz különböző kísérőprogramok, múzeumpedagógiai foglalkozások, tárlatvezetések, zenés-irodalmi séta, valamint ismeretterjesztő előadások kapcsolódnak. Zárásként jövő év február 8-án egynapos rendtörténeti tudományos konferenciára kerül sor a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Forrás: MTI 2014. október 13., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.