Hírvilág

Őszinte, hiteles önkifejezés

2013. JÚNIUS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Fogyatékkal élők V. országos filmszemléjét rendezik meg kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán, az értelmi fogyatékosok otthonában. Az alkotások betekintést adnak a sérült emberek világába. Az idei seregszemlére minden eddiginél több, összesen 23 film érkezett tizenkét otthonból. A találkozón szakmai zsűri előtt vetítik le a filmeket, amelyeket az ország különböző részeiben élő értelmi fogyatékos emberek készítettek - mondta Hollósi Péter, a rendezvényt vendégül látó intézmény vezetője. A többnyire 3-5 perces kisfilmek döntően készítőik saját világát, a maguk életét mutatják be. Ezek a filmek őszinték, a hiteles önkifejezés megnyilvánulásai. Olyan világra nyitnak kaput, amely egyébként ritkán nyílik meg - fogalmazott Fábián Gábor, aki a zsirai intézmény munkatársaként foglalkozik az otthon mozgóképkészítés iránt érdeklődő lakóival. A filmkészítők megélik az alkotás örömét, elismerést kapnak. Ezeknek a tényezőknek lényeges személyiségformáló hatása van - utalt a korábbi seregszemlék tapasztalataira Hollósi Péter. A munka során a sérülteket filmezésben jártas emberek segítik, felkészítésükben az egri Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület működik közre. A sérültek segítői az alkotási folyamat során igyekeznek háttérben maradni, s csak azokat a munkafázisokat végzik el, amelyekre a fogyatékosok nem képesek - mutatott rá az intézményvezető, hozzátéve, hogy az egyesületnek köszönhetően a leghatásosabb filmek eljutnak egy-egy nemzetközi bemutatóra is. Az alkotásokat Halmy György filmrendező elnökletével értékeli a szakmai zsűri. Ő már évek óta műhelymunka keretében dolgozik a filmezés iránt érdeklődő sérültekkel és segítőikkel. Ennek nyomán körvonalazódik az az eszköztár, amely segíti előhívni és kifejezésre juttatni az értelmi sérültek gondolatait - mondta el Fábián Gábor, a zsirai filmszemle kezdeményezője. 2013. június 3., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

„Az egészségügyi adatokkal való visszaélés bűncselekmény”

KUN J Viktória

Az egészségügyi adatok újabb szabályozását is tartalmazza a júniusban elfogadott salátatörvény. A változás az MI alkalmazását segíti, kérdés azonban, hogy a jövőben jobban kiszűrhetőek-e az emberi tényezők - például amiket az elmúlt hónapok politikai botrányainál láttunk.

Hírvilág

Várják a jelöléseket és a szavazatokat az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakra

Budapest, 2024. március 7. – A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011 óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu oldalon.

Gondolat

Kétpetéjű ikrekből egypetéjű ikrek – Elcserélt fivérek Kolumbiában

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixen streamelhető Véletlen szülte ikrek (The Accidental Twins) című dokumentumfilm bemutatja Jorge, Carlos, William és Wilber történetét, akik 25 évesen jöttek rá, hogy egy bogotai kórházban történt hiba miatt nem saját ikertestvérükkel nőttek fel, hanem valaki máséval.