Hírvilág

Őssejtkezeléssel nyerte vissza mozgását egy majom

2011. AUGUSZTUS 15.


„Ez az első eset a világon, hogy egy kisméretű főemlős az őssejteknek köszönhetően felépült gerincsérüléséből” – nyilatkozta Hideyuki Okano, a tokiói Keio Egyetem professzora. Okano kutatócsoportja, amely korábban hasonló eljárással segített egy egérnek visszanyerni mobilitását, úgynevezett indukált pluripotens őssejteket (iPS) fecskendeztek egy lebénult selyemmajomba. A kutatók az őssejtek létrehozásához négy fajta gént ültettek emberi bőrsejtekbe. Az injekciót a sérülést követő kilencedik napon adták a majomnak, amelyet a legideálisabb időpontnak tartottak, és a majom két-három hét múlva újra mozgatni kezdte a végtagjait.

„Hat hét múlva az állat felépülése olyan szintre jutott, hogy ugrándozni is tudott” – nyilatkozta Okano az AFP hírügynökségnek. „Nagyon közel állt a normális szinthez. A mellső lábainak fogóereje is közel 80 százalékra javult.”

Okano véleménye szerint a kutatás jelentős előrelépést jelent a felé, hogy hasonló orvosi eljárást alkalmazhassanak embereken is. A tudósok azt állítják, hogy az emberi embrionális őssejtek rák illetve egyéb betegségek elleni kezelésként történő alkalmazása nagyon ígéretesnek tűnik, a folyamat ellen azonban az ellenzők és a vallási konzervatívok hevesen tiltakoznak.

Az embrionális őssejtkutatás azért számít ellentmondásos területnek, mert a humán embriókat elpusztítják, miközben kinyerik az őssejteket, amelyek a szervezet bármely szövetévé képesek továbbfejlődni.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: Reményteli őssejt injekció kísérlet



Kapcsolódó anyagok: Az őssejtekről



HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.