Hírvilág

Orrukból vett sejtek átültetésével tettek járóképessé bénult kutyákat

2012. NOVEMBER 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Cambridge-i Egyetem kutatói óvatosan optimisták azzal kapcsolatban, hogy a technikát emberek kezelésére is használhatják a jövőben. Hasonló kísérleteket eddig csak laboratóriumi állatokon végeztek, ez volt az első eset, amikor a való életben szerzett sérüléseknél tesztelték a sejtátültetést. A brit Orvosi Kutatási Tanács (MRC) által támogatott kutatásban először sejteket vettek a kutyák orrát bélelő sejtekből, majd ezeket laboratóriumban tenyésztették néhány hétig. A 34 kutya közül 23-nak fecskendezték be a sejteket a sérülés helyére, a többi állatba ártalmatlan, semleges folyadékot injektáltak. A sejttranszplantáción átesett kutyák közül többnél is jelentős javulást tapasztaltak, kis segítséggel sétálni is képesek lettek, miközben a kontrollcsoport egyetlen tagja sem nyerte vissza járóképességét. "Eredményünk azért különösen izgalmas, mert először mutatja meg, hogy az ilyen típusú sejteknek a súlyosan károsodott gerincoszlopba való átültetése jelentős javulást hozhat" - hangsúlyozta Robin Franklin, a Wellcome Trust-MRC Őssejt Intézetének regeneratív biológus professzora, a jelentés társszerzője. Mint hozzátette, bíznak abban, hogy ezzel a technikával legalább kis mértékben helyreállíthatják gerincsérült emberek mozgását is, ám attól még igen távol vannak, hogy az elvesztett összes funkció visszanyeréséről beszélhessenek. (https://www.bbc.co.uk/news/health-20365355) MTI 2012. november 20., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.