Hírvilág

Online kereskedőket diszkrimináló cégeket bírságolt a GVH

2015. SZEPTEMBER 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

A kontaktlencsék és ápolószerek online kereskedői számára kialakított hátrányos kedvezményrendszer alkalmazása miatt az Alcon Services AG Magyarországi Fióktelepét (CIBA/Alcon) 51,356 millió forint, az Alcon Hungária Gyógyszerkereskedelmi Kft.-t (Alcon Hungária) pedig 52,343 millió forint bírság megfizetésére kötelezte Gazdasági Versenyhivatal (GVH), egyúttal, 60 napos határidővel megtiltotta a jelenleg is alkalmazott, jogsértő feltételeket tartalmazó kedvezményrendszer alkalmazását. Az versenyhivatal szerdai közleménye szerint a GVH megállapította, hogy a CIBA/Alcon 2012 őszén megváltoztatta üzletpolitikáját, és eltérő szerződési feltételeket kötött ki az online kereskedőknek minősített vállalkozásoknak a hagyományosnak tekinthető kereskedőkhöz, az optikai üzletekhez képest. A közlemény szerint az online kereskedőkre szabott kedvezményrendszer szigorúbb és nehezebben teljesíthető, mint a hagyományos kereskedőknek nyújtott kedvezmények rendszere, és a piaci verseny szempontjából hátrányos az online kereskedők számára. A GVH nem fogadta el azt az érvelést, hogy a kontaktlencsék online forgalmazását egészségügyi okokból kell korlátozni, és megerősítette, hogy az ágazati jogszabályok betartatása harmadik felekkel - a forgalmazókkal - nem tartozik a gyártó feladatai közé. Az esetről kiadott közleményében a GVH megerősítette, hogy az internetes kereskedelem növekvő jelentősége miatt egyre nagyobb figyelmet fordít az online üzlettér korlátozásmentes versenykörülményeinek fenntartására. Az európai versenyhatóságok gyakorlatával összhangban a GVH úgynevezett fekete listás, azaz nem mentesíthető versenykorlátozásnak tekinti, ha a gyártó bármilyen konstrukcióban lényegében megtiltja a forgalmazónak egy termék online értékesítését. MTI 2015. szeptember 9., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.