Nő az áldozatok száma
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Jose Ángel Córdova egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a járvány elleni szigorú intézkedések már éreztetik hatásukat, és mint mondta, remélhetőleg hamarosan megfékezik a járványt. A vírus nem olyan agresszív, mint amilyennek először gondolták. A halálozási arány a madárinfluenza esetében 70 százalékos volt, ebben a járványban elmarad ettől - tette hozzá. Az Egyesült Államokban 30 újabb olyan esetet jelentettek pénteken, amelyben az illető bizonyítottan a Mexikóból kiindult új influenzában betegedett meg, számuk így 118-ról 143-ra növekedett - közölte a betegségmegelőzési és -ellenőrzési hivatal (CDC). Újabb öt amerikai államra terjedt ki a járvány az utóbbi egy napban, így már 20 államban van jelen. Újabb haláleset nincs. A 16 biztos eseten kívül 101 halálesetben tartják elképzelhetőnek, hogy az illető ebben a betegségben halt meg, míg korábban 176 áldozatnál gyanakodtak erre. Pénteken tanácskozást tartott az amerikai kormány a járványról. Barack Obama elnök ennek végeztével közölte, hogy derűlátó az egészségügyi hatóságok intézkedéseinek hatékonyságát illetően, mindazonáltal fel kell készülni a legrosszabbra is. Aggodalomra van ok, pánikra nincs - tette hozzá. A Fehér Ház szóvivője szerint arra számít, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a következő napokban felemeli a járvány miatti riasztás szintjét a legmagasabb, hatodik fokra, ami azt jelenti, hogy egyértelműen világjárvány van. Az amerikai betegségmegelőzési és -ellenőrzési hivatal (CDC) egy magas rangú tisztségviselője szerint az új influenza nem tűnik olyan fertőzőképesnek, mint amilyen az 1918-as spanyolnátha volt, amely több tízmillió ember halálát okozta a világon, és eltérők a jellemzőik is. Jelenleg a világ 14 országában tartanak nyilván olyan betegeket, akik bizonyosan a H1N1 vírust kapták el. Mexikón kívül majdnem minden fertőzés enyhe, csak nagyon kevés beteg szorul kórházi ápolásra. Forrás: CDC
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A téli időszak köztudottan kedvez a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozóknak. Ha el szeretnénk kerülni a betegséget, elsősorban az immunrendszerünk erősítésére kell fókuszálnunk. Ezt teljesen természetes módon, gyógynövényekkel is megtehetjük.
A WHO és az afrikai CDC globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az mpox járvány miatt, miközben az európai hatóságok több mint 175 000 vakcinát terveznek a régióba küldeni.
Egészségpolitika
Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás