Hírvilág

Népegészségügyi kísérletek

2014. FEBRUÁR 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ciklusokon átívelő népegészségügyi programokból, kutatásokra alapozott projekttervezetekből sosem volt hiány, ám ezek megvalósítása pénz híján rendszerint elmaradt. Az elmúlt időszak TÁMOP pályázatainak, illetve egyéb forrásoknak köszönhetően most hosszabb távon is megvalósulhat néhány népegészségügyi program, amelyek folytatására a kormányzati akarat megvan, remélhetőleg az ehhez szükséges anyagi keretek is rendelkezésre állnak majd a kifutó pályázatok lezárultával is. Minderről az IME egészségügy szaklap budapesti, IX. Regionális Konferenciáján beszéltek a szakemberek csütörtökön. Mielőtt bemutatta volna a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében 2012-ben indított Alapellátás-fejlesztési Modellprogramot dr. Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgató-helyettese, egészségpolitikai elemzőként tekintette át a hazai háziorvosi rendszer húsz éves működésének tapasztalatait. Nem valósult meg a háziorvosok kapuőri szerepe, a fejkvóta alapú finanszírozás nem ösztönöz a definitív ellátásra, az érdemi beavatkozások elvégzésre. A kistelepülésen dolgozó orvosok többletjuttatás nélkül szerteágazóbb feladatot látnak el, mint városban dolgozó kollégáik, akik a járóbeteg szakellátókhoz utalják a betegeket. A kompetenciák betartása nem kötelező, csak ajánlott, szakmai támogatást a háziorvosok nem kapnak, szakfelügyeletük hiányzik – sorolta Sinkó Eszter. Néhány előremutató változás történt ugyan az elmúlt időszakban, így a háziorvos hozzáfér az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatbázisához, ahol követheti, milyen szakorvosnál, kórházi osztályon fordult meg a betege, azonban azt, hogy ott mi történt vele, már nem láthatja. Háziorvosok kérdésre egyébként azt mondták, nem is használják a rendszert – mondta az elemző. Bár jó kapcsolat alakul ki a családorvosok és pácienseik között, a beteg továbbra sem egyenrangú partner a kezelésben. Azért nem változik a be nem töltött praxisok száma, mert az alapellátók finanszírozása reálértéken 2010 óta folyamatosan csökken, miközben egyre több feladatot várnak el az orvostól. Egyébként a háziorvosi ellátás részesedése a gyógyító-megelőző kasszából 2002-ben, és 2006-ban volt a legkevesebb. Egészségőrző háziorvosok Közvetlen anyagi támogatást kapnak az egészségmegőrzést szolgáló feladatok ellátásáért a Svájci projektben résztvevő, hat orvosból és a hozzájuk tartozó asszisztenciából álló praxisközösségek. A teljes projekt 38 ezer felnőttet és 10 ezer gyermeket érint, Észak-Magyarország és Észak-Alföld huszonnégy háziorvosi körzetében. A 3,7 milliárd forintos modellkísérletben résztvevők feladatait az Országos Alapellátási Intézet (OALI) határozza meg. Az egészségi állapot felmérésében, az életmód tanácsadásban, a preventív rendelések megtartásában, és közösségi egészségfejlesztő programok szervezésében gyógytornász, egészségpszichológus, dietetikus és két egészségőr is segíti a háziorvosok munkáját. Döntő szerepe van a modellkísérletben a többcélú, internet- és telefonalapú virtuális medicinának. Az orvos számára a döntéshozatalt segítő információkat biztosítja, és a betegekhez is közvetlenül juttatja el a számukra releváns tudnivalókat. A projekt már most hozott eredményeket – számolt be Sinkó Eszter. A praxisközösségeknek köszönhetően fejlődött a résztvevők közötti együttműködési készség, javult az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. Igaz, a kiszűrt betegek gyógyításának érdekében külön TVK engedélyezését kellett kérelmezni a szükséges többletkiadások fedezésére. Az egyedülálló háziorvosi praxisok fenntartása nem célszerű – igazolta a modellkísérlet, amelyet még 2016-ig finanszíroznak a pályázati forrásból. Az egészségügy irányítói is csoportpraxisokban, praxisközösségekben gondolkodnak, erre utal, hogy az alapellátásban szétosztott tíz milliárd forintból idén 250 milliót szánnak a praxisok együttműködésének, összefogásának támogatására. Sinkó Eszter szerint azonban a sikeres működés érdekében néhány új funkcióra, így például egészségügyi koordinátorokra is szükség lesz, és a fejkvóta helyett új elemként a teljesítményen alapuló finanszírozásnak is meg kell jelennie az alapellátásban. Hálózatokban gondolkodnak Indokolatlan, hogy ennyire rosszak legyenek a népegészségügyi mutatóink – kezdte előadását Léder László az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója, hozzátéve, az elhanyagolt egészségügyi állapot mind a gazdaság, mind a társadalom számára súlyos nehézségeket okoz. A következő húsz-harminc év népegészségügyének saját hatáskörén túlmutató nehézségekkel is szembe kell néznie, így az idősödő, tönkretett társadalom problematikájával, a családi értékek válságával, vagy a csökkenő társadalmi kohézióval. Hiszen ma az emberek nagyobb eséllyel segítenek egy balesetet szenvedett állatnak, mint embertársuknak – mondta a főigazgató. Az adatok hiánya miatt eddig csak intuitív döntéshozatalra volt lehetőség népegészségügyben. Nehézségekkel küzdenek a társszakmák, az egészségügy és az oktatás is, a gyerekeket az iskolában nem orientálják az egészségmegőrzés felé. Az olyan pozitív intézkedések hatása, mint például a transzzsírsav-rendeleté, a hátrányos helyzetű rétegekhez el sem jutnak. Önmagában a GDP növekedése nem, vagy csak indirekt módon befolyásolja az életminőséget – vélekedett Léder, aki szerint a legnagyobb problémát az okozza, hogy bár sokféle egészségvédelmi, népegészségügyi program, azok végrehajtásával foglalkozó szervezet van az országban, összekapcsolásukat, munkájuk összehangolását eddig nem sikerült megoldani. Az egységesítést segíti majd az Egészségfejlesztési Irodák (EFI) hálózata, amelyek – igaz, közel egy éves késéssel – uniós forrásból, 58 kistérségben állhattak fel az elmúlt hónapokban. Koordinálásukat az OEFI látja el, a hálózatszervezés mellett egészségi állapot felmérési, életmód és prevenciós tanácsadási, közösségi egészségfejlesztő programszervezési feladataik is lesznek. A közép-magyarországi régióban egyelőre hiányos az EFI-hálózat, a pótlás, bővítés forrását már keresik az OEFI-ben. Az Irodákhoz kapcsolódva állhatnak fel az elkövetkezendő hónapokban a Lelki Egészségközpontok (LEK), amelyek többek között az öngyilkosság megelőzésre fókuszálnak majd. Tervezik még az egészséges iskolák, egészségtudatos egyetemek, és területi auditorok hálózatainak kialakítását. Utóbbiak feladata az egészségfejlesztési programok minőségbiztosítása lesz. Számos más hálózat kialakításában is gondolkodnak még az Intézetben, és figyelmet fordítanak a kihasználatlan kapacitások aktiválására is, így például megoldást keresnek a helyüket kereső rekreációs szakemberek érdemi foglalkoztatására. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-02-27

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Tegyünk együtt a népegészségügy megújításáért

Az Alapvetések az egészség és jóllét javításához – Népegészségügyi irányelvek a 21. századi Magyarország számára címet viselő koncepció első verziója elkészült, ennek véleményezésére hívjuk most a szakmai képviselőit és az elkötelezett szakembereket.

Helyünk a világban

Alacsony ellenállóképesség jellemzi a magyar egészségügyet egy nemzetközi felmérés szerint

STATISZTIKA eLitMed

A Healthcare Readiness Index alapján Magyarország a 20. helyen áll Európában az egészségügyi kihívásokra való felkészültség tekintetében: nincs elég orvos és eszköz az ellátórendszerben, a magyar emberek pedig kevesebbet és egészségtelenebbül élnek, de van, amiben előrébb léptünk.