Hírvilág

Nemzeti Betegfórum: csupán biodíszlet?

2012. MÁRCIUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Alig másfél oldal, és összesen hat rövid paragrafus az a nemzeti erőforrás miniszteri rendelet-tervezet, amely a jövőben létrehozandó, kétkamarás Nemzeti Betegfórumról (NBF) szól, ám a betegszervezetek szerint igencsak hiányos. A lapunk által megkérdezett egyik szervezet elnöke úgy fogalmazott: „ez csupán alibiválasz a sürgetéseinkre”. Mint arról az eLitMed-en is beszámoltunk, tavaly április végén jelentették be a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) megszüntetését, ezzel egy időben tett ígéretet Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az NBF létrehozására. A különféle betegcsoportokat képviselő egyesületek november végén küldték el javaslataikat a Fórummal kapcsolatban a minisztériumnak, ám a törvényhozói oldal válaszára hiába vártak. Sürgető leveleikre aztán néhány nappal ezelőtt, március 20-án véleményezésre kapták meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) rendelet-tervezetét. A tervezet úgy rendelkezik, az NBF-et az adott betegségben szenvedő személyeket képviselő társadalmi szervezetek alkotják, amelyek tényleges és dokumentálható érdekképviseleti tevékenységet végeznek az adott betegség vagy betegségcsoport vonatkozásában. A tagság további feltételeit az ügyrendben kell meghatároznia a Fórumnak. Az NBF az egészségüggyel összefüggő kérdésekben javaslatot tesz, felkérésre véleményez, elemzést, értékelést készít és érdekképviseleti tevékenységet is ellát. Kapcsolatot tart továbbá az egészségügyi szakmai kollégium adott tagozatával, a társadalmi, érdekképviseleti szervezetekkel, az illetékes szakmai kamarákkal, az egyházakkal, valamint az egészségügy területén működő alapítványokkal. Nem ad azonban választ a jelenlegi szöveg arra, milyen forrásból és hol működik majd a Fórum, vagy hol lesz bejegyezve – sorolják az érintettek, hozzátéve azt is, hogy arról végképp nem szól a tervezet, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően hogyan vesz részt az NBF a törvényalkotási folyamatokban. Az ügyrendben kell meghatározniuk, ki lehet a szervezet tagja, de, hogy valójában kikből alakul meg a szervezet, azt nem tudni. Ellentmondásos a javaslat abban is, hogy a civilekről szóló törvény szerint társadalmi érdekképviseleti szervezet nincsen, a tervezet azonban ezeket is bevonná a tevékenységbe. Még nagyobb hiányosságokra bukkantak a szervezetek a rendelet mellékletében. Míg az ő javaslatukban 14 betegségcsoport képviselőinek részvételét kérték az NBF-ben, addig olyan nagy populációt érintő betegségek küldöttei sem kerültek be a Nefmi javaslatába, mint az allergiásokat képviselők, de nem tartotta fontosnak a tárca az immunbetegek csoportjának részvételét sem a Fórumon. Egyetértés volt a betegszervezetek és a Nefmi korábbi tárgyalásain abban, hogy kétkamarás szervezetként álljon fel az NBF, ám míg a novemberi javaslatukban az egyesületek a betegségcsoportok lakosságarányos gyakoriságára alapozva az alsó kamarában 2-2 fő küldöttet javasolt, addig a minisztérium ezt még a stroke-osokat képviselők esetében sem tartotta szükségesnek. Portálunk megkeresésére válaszolva a Nefmi Egészségügyi Államtitkársága megerősítette: Szócska Miklós államtitkár április 5-én fogadja a betegek érdekképviseleti szervezetei által delegált képviselőket, akik mintegy másfél órában tehetik meg javaslataikat a rendelet-tervezettel kapcsolatosan. Hozzátették azt is, az egészségügyi törvény március 1-el hatályba lépett módosítása rendelkezik az NBF megalakulásáról, ennek kapcsán elindítottak egy egyeztetési folyamatot, amelynek célja az NBF működését segítő keretjogszabály megalkotása. Csupán biodíszlet lesz az NBF, ha a rendelet ebben a formában kerül elfogadásra – fogalmazott a lapunk által megkeresett szervezet vezetője, aki reméli, a tárgyaláson sikerül tartalommal is megtölteni a Nefmi rendelet-tervezetét. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-03-27

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

2024 LEGYEN A NŐK MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉNEK ÉVE

Európai uniós prioritás lett a mentális egészség megelőzésre és a korai beavatkozásra összpontosító új stratégia, miután felismerték, hogy a mentális egészség nem csupán az egészségről szól. Erre reagálva a Make Mothers Matter (MMM) arra szólítja fel az EU Bizottságot, hogy vegye kiemelten figyelembe a nők és az anyák érintettségét. A nők testi és lelki egészsége gyakran másképp alakul, mint a férfiaké, ezért személyre szabott megközelítést igényelnek.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.

Egészségpolitika

Betegfogadási listák – soktényezős a vállalhatatlanul hosszú idő

Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.

PharmaPraxis

A thalidomid rehabilitációja

2023. december 12-én az Európai Bizottság és a gyógyszerek felügyeletére és engedélyezésére szakosodott szerve, az Európai Gyógyszerügynökség első alkalommal hozta nyilvánosságra a kritikus gyógyszerlistáját. A lista célja, hogy az ellátási láncuk megerősítését célzó uniós szintű intézkedésekkel előnyben részesíti a kritikus gyógyszereket, és minden erőfeszítést megtesznek az ellátás biztosítása és a hatóanyagok hiányának elkerülése érdekében.