Hírvilág

Nanoszerkezeteket vizsgáló kutatási program indult a Szegedi Tudományegyetemen

2016. OKTÓBER 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nanoszerkezeteket vizsgáló négyéves, 791 millió forintos költségvetésű kutatási program indult uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A projekttől többek között a megújuló energiákat kiaknázó technológiák fejlesztését várják. Kónya Zoltán, az SZTE Kémiai Intézetének vezetője a programról tartott keddi tájékoztatón elmondta, hogy Szegeden több anyagtudományi és felületi jelenségeket vizsgáló kutatócsoport szerzett már nemzetközi elismerést munkájával. Nanoszerkezetek a természetben is előfordulnak, a mesterségesen előállított anyagokkal azonban a hétköznapok során is találkozhatunk például teniszütőkben vagy horgászbotokban. A szegedi kutatócsoportok összefogásával megvalósuló program során akár már ismert nanoszerkezetek összekapcsolásával olyan új anyagokat kívánnak létrehozni, amelyek egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek, így alkalmazhatók például energiatárolásra - magyarázta a professzor. A projektet a tudományos célon túl szeretnék a kutatói utánpótlás nevelésére is fölhasználni, segítve a tehetséges fiatalok pályán maradását és hazai boldogulását. A professzor reményei szerint a következő három-négy évben 20-25 doktori értekezés születhet a fiatalok által elvégzett munka eredményeként. Janáky Csaba, az SZTE és a Magyar Tudományos Akadémia foto-elektrokémiai kutatócsoportjának vezetője kifejtette, hogy a szakemberek évtizedek óta vizsgálják a napenergia tárolásának lehetőségeit kémiai kötések formájában. Ilyenkor valamilyen kis energiatartalmú anyagot alakítanak napenergia segítségével nagy energiatartalmúvá. Ez lehet hidrogéntermelés vagy például szén-dioxidból valamilyen hasznos tüzelőanyag előállítása. A tapasztalat az, hogy egy-egy anyag, katalizátor nem alkalmas arra, hogy kellően nagy hatásfokkal, stabilan és szelektíven dolgozzon, vagyis csak a felhasználni kívánt termék keletkezzen a folyamat során. Az elkövetkező évek feladata az, hogy a katalizátorok funkcióit elválasszák egymástól, és egy komponens legyen felelős egy feladatért, ahogy az a természetben is zajlik - mondta a kutató. Forrás: MTI MTI 2016. október 25., kedd 11:23

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Kettős thrombocytaaggregáció-gátlás vs. minor akut ischaemiás stroke-ban

Chen és munkatársai a JAMA-ban megjelent cikkükben a kettős APT (dual APT, DAPT) noninferioritását vizsgálták intravénás thrombolysissel szemben minor, rokkantságot nem okozó ischaemiás stroke-okban.

PharmaPraxis

Lecsapott a gyógyszeripar a magyar kutatók fejlesztésére

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Az ELTE kutatóinak 2023-ban Innovációs Díjat is elnyerő, a korábbiaknál jóval pontosabb fehérjeszerkezet-meghatározó módszerét fogják alkalmazni.

Hírvilág

Magyar kutatók segítségével juthatnak hamarabb új veséhez a súlyos betegek

HUN-REN MKH eLitMed

Minden eddiginél hatékonyabban segíthetik az európai és hamarosan a magyar vesebetegek életben maradását a magyar kutatók közreműködésével kifejlesztett szoftver folyamatosan tanuló algoritmusai.

Hírvilág

Feltérképezték a BME-n, milyen betegségekkel jár együtt a depresszió

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Egy saját fejlesztésű betegségtérkép segítségével a depresszió új altípusait azonosították a bioinformatikusok. A Nature Communications-ben megjelent kutatás eredményei hamarosan a kezelésekben is hasznosíthatók lesznek.

Hírvilág

Felhizlalt egerek segítségével a túlsúly és a rák közötti összefüggések nyomában

HUN-REN MKH eLitMed

Az elhízás az egész testre kiterjedő gyulladást okoz. Ez az elhúzódó, alacsony fokú gyulladásos állapot állhat a cukorbetegség és több ráktípus kialakulásának hátterében – magyar kutatók ezeknek a folyamatoknak a megértése érdekében egereken végeztek kísérleteket.