Hírvilág

Nagycsalád és bűnmegelőzés - interjú dr. Szabó Endrével, a NOE leköszönő elnökével

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

– Mit értünk nagycsalád alatt Magyarországon? – Magyarországon viszonylag kevés családban található három vagy háromnál több gyermek, egyes adatok 3-4%-ot, míg mások 7-8%-ot említenek. Bárhogy legyen is, ők nevelik a gyermekek 27-30%-át. Kiemelt fontosságú tehát ez a réteg, hiszen minimum egynegyed részben járul ahhoz hozzá, hogy a jövőben legyen, aki az egyre öregedő magyar népességet eltartsa. Minden kormányzatnak kiemelt feladata, hogy ezt a vékony réteget támogassa és védelmezze. Sajnos az utóbbi négy évben furcsán értelmezett szegénypolitikát éltünk át családpolitika címszó alatt, amely csak segélyezéssel foglalkozott, ez több szempontból hibás és kontraproduktív megközelítés volt. – Hogyan értékeli az elmúlt időszakot, az elmúlt négy évet? – Rettenetes négy éven vagyunk túl. Sok család tönkrement, jelene és jövője kilátástalan. A KSH adatai szerint a nagycsaládosok 80%-a él a létminimum küszöbén vagy alatt. A BAR-listán nyilvántartottak száma hihetetlenül mértékben emelkedett. A bankszektor agresszív marketingjének hatására családok tízezrei kerültek elkeserítő helyzetbe. Sokan lakásvesztés szélén állnak, ami elfogadhatatlan helyzet. A társadalombiztosítás privatizációs kísérletét is rendkívül komoly veszélynek láttuk. Könnyen a teljes társadalombiztosítási rendszert az összeomlás szélére juttathatta volna, szakmailag átgondolatlan és gazdaságilag is végtelenül felelőtlen ötlet volt. Komoly eredménynek tartjuk, hogy a NOE-nak több más civil szervezettel együtt sikerült felkelteni a lakosság figyelmét és végül közösen megakadályoztuk ezt az életveszélyes kísérletet. Az érdekegyeztetés és egyáltalán a párbeszéd hiányában folytatott balliberális politika ezen kívül is komoly károkat okozott, megszüntették a szegényrétegek kitörési pontjait, az ingyenes ifjúsági sport és a művészeti foglalkozásokat, így aztán csökkentek az értelmes elfoglaltság és kulturális orientálódás lehetőségei, ami pedig egyfajta alternatívául szolgálna, hatékonyan dolgozhatott volna a kriminalitás ellen. Mindemellett Herczog László miniszter jószándékkal és a lehetőségeihez képest igyekezett támogatni minket. – Háziorvosként és kórházi gasztroenterológusként speciális rálátása nyílik a nagycsaládosok helyzetére… - Nagycsaládosok rétege igen heterogén, a problémák is sokfélék. Fontos megjegyezni, hogy itt is cél, hogy igényesen neveljük gyermekeinket és lehetőség szerint magas színvonalú életet biztosítsunk számukra. Sajnos ez az utóbbi években igen nehéz, mondhatni ellehetetlenült, hiszen rendkívül magasak lettek sport és művészeti foglalkozások költségvonzatai. A bűnmegelőzés bizonyos rétegeknél a sportoktatásnál és a művészeti oktatásnál kezdődik. Kiváló sport és művészeti ösztöndíjak szűntek meg az elmúlt nyolc évben, amelyek fontos kitörési pontok voltak a roma családok számára, alapvető lenne ezeket minél hamarabb visszaállítani. – Milyen intézkedéséket tart a legsürgetőbbnek e réteg megvédésére? – A kilakoltatások megakadályozását, hiszen emberek tömegei kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Az államnak sokkal erősebb szabályozó szerepet kell vállalni a bankokkal szemben. Adományok megadóztatása szintén nagy érvágás volt, ami a legszegényebb réteget érinti, ennek eltörlése is fontos volna. Különös, hogy ezt éppen a szocialista többségű parlament szavazta meg. Várhatóan az új kormány javít ezen a helyzeten. Valamint, amint már utaltam rá a sport és művészeti programok visszaállítása is fontos elem lenne, mert enélkül a hasznos és fejlesztő jellegű tevékenységek nélkül eléggé sivár és lehetőségek nélküli élet vár az érintettekre. Mindez kitörési és felemelkedési lehetőségek sorát biztosítja a nehéz sorsú fiatalok számára. – Az ön megítélése szerint, miként alakul a NOE szerepe a jövőben? – Az elmúlt nyolc év főként a tiltakozás az ellenállás éve volt. Remélhetően a következő időszakban a kormány mind a családpolitika, mind az egészségügy területén meghallgatja javaslatainkat. Szeretnénk családbarát közhangulatot kialakítani, ahol „divat” több gyermeket vállalni. Ebben a médiának óriási szerepe van, a családellenes kibeszélő-show, a gyermektelen reklámok helyett fontos lehet családbarát programok sugárzása. Erre Írországban van példa. Fejlesztünk, autópályákat építünk, új sétányokat parkokat adunk át, de kinek, ha nem lesz gyermek? Gazdaságilag is úgy tűnik, hogy azok a fejlett országok stabilak, ahol nem csökken a népesség. – Hogy látja az orvosok szerepét ebben a munkában? – Az orvosi munka közismerten stresszes, komoly védőfaktort jelent a többgyermekes család, ezt a saját példámon is érzem, illetve kutatások is alátámsztják. Fontos annak a kultúrának a megteremtése ahol az orvosok hangsúlyosabb közéleti szerepet vállalnak. Örömmel látnám, ha a sokszor különös ízléssel megáldott celebek mellett megjelene a kollégáim véleménye a médiában, különösen társadalmi kérdésekben. eLitMed.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Gondolat

A tumor mint az alkotás forrása – Interjú Kiss Richárd projektvezetővel

KOVÁCS Sándor

C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.