A szülésről nehéz úgy beszélni, hogy ne kerülne szóba az egészségügy, az aktuális népesedéspolitika vagy a genderkérdések. Nem véletlen, hogy így van, hiszen egy gyermek világra hozása az egyénen és a családon túl kihatással van a társadalom életére is. A szülés milyenségét pedig – hiszen a halálhoz hasonlóan a születés is kikerült már az otthon, a hétköznapiság keretei közül – alapvetően meghatározza az az intézményi gondoskodás, amelyben lezajlik. De néha mégiscsak jó volna néha magáról a személyes történésről beszélni, anélkül, hogy az elbeszélt események pro vagy kontra érvként szolgálnának például a kórházak szülési gyakorlatával kapcsolatban. Egyszerűen csak elmesélni, gondolatban újra végigélni, kielemezni, hogy mit jelentett az adott ember számára ez a végtelenül különleges és összetett folyamat. Odafigyelni a már szült nőkre, alkalmat adni nekik, hogy elmondják, mit éltek át – anélkül, hogy bármi ellen vagy mellett tanúskodniuk kelljen a történetükkel. Hiszen a szülés mindenekelőtt hatalmas élmény. Elsősorban a nőé és a babáé, de persze – amennyire lehetséges – az édesapáké is. Olyan esemény, amelyre a gyermekkel egy időben megszülető szülő sokkal erősebben fog emlékezni egész hátralévő életében, mint mondjuk a középiskolai ballagására vagy akár a szüzessége elvesztésére.

Egy nagy élményre pedig érdemes felkészülni, és feldolgozni sem árt utólag. Szerencsés esetben a társadalom könnyen hozzáférhetővé teszi a fontos információkat, és olyan „forgatókönyveket” és szerepmodelleket kínál, amelyek korszerű módon adnak mentális biztonságot és orientációt a történés átélőinek, az édesanyáknak és édesapáknak. A szülés fantasztikus élmény, de megpróbáltatást is jelent. Pszichológiai tény, hogy a nehézséggel, a testi-lelki fájdalommal való megküzdést nagyban segíti, ha az érintett ember értelmet tulajdonít a krízisnek, és része az önképének az, hogy meg tud vele küzdeni. Mennyire máshogy éli meg a táplálékmegvonást az, aki böjtöl, és aki éhezik! A szülésre való felkészülésnek része kell hogy legyen a várható érzések tudatosítása és az azonosulási minták, jó stratégiák megismerése is. Szabó Réka koreográfus-rendező fogalmazott úgy, hogy halálversből millió van a kultúránkban, de szülésvers alig. A kevesek egyike Szabó T. Anna költő alkotása. Ez a téma vakfolt, egyelőre alig vannak rá szavaink. A művészetből éppúgy hiányzik, mint a közbeszédből. Több kutatás is foglalkozott már azzal, hogy a nők gyakran a televízióban látott szüléseket veszik kiindulási alapnak, még akkor is, ha ez nem tudatosul bennük – de utólag már nem tartják segítőnek az onnan származó benyomásokat. Az interneten pedig leginkább a traumatikus szülésekről szóló beszámolókkal szembesül az információéhes kismama (és kispapa): ez a téma előtérbe került mostanában, és az érintett nők élnek is az internet adta lehetőséggel, hallatják a hangjukat. Fontos lenne azonban árnyalni ezt a képet, és a nehézségeken túl az egyéni megküzdésre is fókuszálni. A szülés folyamata sok ponton a megszokottnál sérülékenyebbé teszi a nőt, ezért különösen szükség van arra, hogy hozzáférhetőek legyenek olyan beszámolók, amelyekben valaki építően tudott számot vetni a saját félelmével, fájdalmával vagy sérelmével, ha érte olyasmi. De már a traumák megelőzésében is nagyban segít, ha hozzáférhetőek olyan leírások, előadások, filmek, amelyek a szülés euforikus és nehéz pillanatait egyaránt megmutatják. A Tünet Együttes vezetője, Szabó Réka, aki kilenc évvel ezelőtt maga is világra hozott egy kislányt, tisztában van azzal, hogy ez az élmény a maga teljes egyediségében elmondhatatlan – de szerinte meg kell próbálni átadni, kifejezni belőle valamit. Ezért négy olyan táncosnővel összefogva, akik maguk is édesanyák már, létrehozták a Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadást. Szelíd radikalizmussal úgy döntöttek, hogy a fizikai emlékeikből kiindulva fogják felépíteni a koreográfiát. A szülés közvetlen testi-lelki valóságára fókuszáltak, amelyet nem rendeltek alá ideológiáknak vagy a megszokott érzelmi vagy elbeszélésbeli sémáknak. A próbafolyamat elején mélyinterjúkkal és a felidézést segítő gyakorlatokkal elevenítették fel a saját emlékeiket, majd alkotóelemeire bontották a szülés testi történetét. Milyen a légzés, a tágulás, az összehúzódás, a periodikusság, az idő, milyenek a hangok? Hogyan kell átadni magunkat a tágulásnak, hogyan nyílik meg a test? Mi történik kívül, és mi történik belül, amikor elakad a tágulás? Milyen érzés az, amikor kicsusszan a baba? Ezeket és ehhez hasonló mozzanatokat alakítottak át táncmozdulatokká, majd a mozgást szavakkal, humorral egészítették ki. Így jött létre egy olyan előadás, amely nemcsak lelkileg, de szó szerint testileg is átélhető a nézők számára. A férfiaknak is. Ha rábízzák magukat, akkor - Szabó Réka szavait idézve - ez élmény elkalauzolja őket az élet egyik legnagyobb dimenzióváltásába, amelyhez talán csak a születés és a halál fogható. A Tünet Együttes Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadása 2018. február 2-től látható a Trafóban. Cziglényi Boglárka eLitMed.hu 2017.január 31.