Mindkét nemben egyformán öröklődnek az alkoholproblémák
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Az alkoholproblémákkal küzdők gyermekeinél nagyobb a kockázata annak, hogy hasonló gondokkal kell majd szembenézniük, mint szüleiknek - állítja egy új dán tanulmány.
Az alkoholproblémák (alkoholizmus és alkohollal való visszaélés) kockázata magasabb azok körében, akiknek szülei hasonló cipőben járnak. A megemelkedett kockázat független volt más főbb előre jelző tényezőktől, mint például a nem, a szülők szociális helyzete, a szülők pszichiátriai elhelyezése. „Az összefüggés erősebbnek mutatkozott a női utódok esetében, ami arra utalhat, hogy az alkoholproblémák örökletes faktorai legalább annyira jelentősek a lánygyermekeknél, mint a fiúknál” – mondta a tanulmány egyik szerzője, Erik Lykke Mortensen, a Koppenhágai Egyetem pszichológus adjunktusa. „Ez a felismerés fontos, mert néhány korábbi tanulmány már arra engedett következtetni, hogy a genetika erősebb tényező a férfiak esetében” - tette hozzá.
A kutatók 3 627 férfi és 3 550 nő adatait elemezték, akik 1959 októbere és 1961 decembere között születtek Koppenhágában. Az eredményekről az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című folyóirat online, illetve júliusi nyomtatott kiadása ad hírt.
A kutatók megjegyezték, hogy Dánia előnyösnek bizonyult ehhez a fajta tanulmányhoz. „A longitudinális népességi tanulmányok drágák és sokáig tart elkészíteni őket. Néhány országban gondot jelenthet a generációk nyomon követése több évtizeden át. Dániában azonban van személyi azonosító szám és nemzeti egészségügyi adatbázis. A legfőbb üzenet a lakosság számára az, hogy a szülők alkoholizmusa önmagában kockázati tényező a gyerekekre nézve, de nyilván egy sor más dolog is közrejátszik abban, hogy valakinél kifejlődik a betegség.” – mondta Mortensen.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: Érzéketelenebbek az alkoholra a fiatalok
Sörhöz láncolt alkoholisták
Az alkoholizmus globális választ igényel
A lelki betegségek gyógyításának lehetőségei Magyarországon
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai alapján az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés a nők körében. 2020-ban becslések szerint világszerte 2,3 millió nőt diagnosztizáltak mellrákkal és 685 000-en vesztették életüket a betegség következtében. Habár a mellrák minden 4. nőt érint világszerte és minden 6. daganatos halálesetért felelős, időben felismerve jó eséllyel gyógyítható lenne.
Ember és környezet
A természetes vízben sportolók könnyebben betegedhetnek meg az átlagos fürdőzőknél, noha a vízminőséget befolyásoló határértékek mindenkire egyformán vonatkoznak.
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjában a vérnyomás és a testsúly adatainak elemzése
Az ischaemiás stroke és az agyi vénás thrombosis női nemre jellemző sajátosságai
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás