Hírvilág

Mindig érdemes leszokni a nikotinról

2013. JANUÁR 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Megnőtt a tüdőrák és a krónikus obstruktív légúti betegségek (COPD) halálozási kockázata a dohányzó amerikai nők körében az elmúlt fél évszázad során - derítette ki egy nagyszabású vizsgálat, amelynek eredményeit a New England Journal of Medicine csütörtöki számában megjelent tanulmány ismerteti. A világon 1,3 milliárd ember dohányzik, az Egyesült Államokban számuk meghaladja a 35 milliót. A kutatók hét nagy követéses vizsgálat eredményeit elemezték, hogy összehasonlítsák a dohányzási szokások változását az elmúlt fél évszázad során, valamint összevessék a férfiak nikotinnal kapcsolatos betegségeinek halálozási adataival. A vizsgálatokban összesen 2,2 millió ötvenöt évesnél idősebb felnőtt vett részt, a halálozási adatokat az 1959-65, 1982-88 és 2000-20010 közötti időszakban elemezték - olvasható az Amerikai Rák Társaság honlapján és a BBC hírei között. Az amerikai női dohányosok első "nemzedéke" az 1950-es és 1960-as években szokott rá a cigarettázásra, és esetükben 2,7-szer nagyobb volt a tüdőrák-halálozás kockázata, mint nemdohányzó nőtársaik körében, a COPD-mortalitás rizikója pedig a négyszerese. A 2000 és 2010 közötti mintában a női dohányosok esetében a tüdőrák-halálozás kockázata már 25,7-szerese a nemdohányzókénak, a COPD esetében pedig a rizikó 22,5-szeres. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a nők sokkal fiatalabb korban szoknak rá a cigarettára és sokkal többet dohányoznak, mint régen. A halálozási mutatók a férfi és a női dohányosok körében csaknem azonosak. Az 55 év feletti férfiak és 60 évesnél idősebb nők esetében az "összetett" okokra visszavezethető mortalitás háromszor magasabb a dohányosok, mint a nem dohányozók körében. Míg a férfi dohányosoknál a tüdőrák miatti halálozás az 1980-as szinten stabilizálódott, a COPD miatti mortalitás kockázata tovább növekszik. A vizsgálatokat irányító Michael J. Thun, az Amerikai Rák Társaság volt elnöke szerint a növekedésben a "könnyű" cigaretták lehetnek a vétkesek - a "mild" és light" jelölésű változatokat sokkal mélyebben szívják le, s ezáltal jobban károsítja a nikotin a tüdőszövetet. A vizsgálat ugyanakkor azt is bebizonyította, hogy a nikotinról bármely korban történő leszokás évekkel hosszabbíthatja meg az élettartamot. A 25-34 éves korosztálynál a leszokás mind a férfiak, mind a nők körében 10 évet jelent, 35 és 44 év között kilencet, a 45 és 54 közötti korosztálynál hatot, míg az 55-64 éveseknél négyet. (https://www.cancer.org/cancer/news/risk-of-lung-cancer-death-increased-during-last-50-years-for-women-smokers) (https://www.bbc.co.uk/news/health-21168516) MTI 2013. január 24., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.