Milyen egészségügyi reformot várnak a leendő amerikai elnöktől?
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A New England Journal of Medicine most közölte online a második felmérést az Amerikai Egyesült Államokban november 4-én megtartandó elnökválasztás egészségügyi vonatkozásairól. Az első vizsgálatban a két párt elnökjelölő gyűlésén elhangzott egészségügyi célkitűzéseket tárgyalták, és arra a megállapításra jutottak, hogy a két tábornak alapvetően különböző tervei vannak az egészségügy jövőjéről N Engl J Med 2008;358:414-422 . Ahogy azt egy későbbi felmérésben megerősítették, a demokrata küldöttek 94%-a az egészségbiztosítás hatályának minden amerikai állampolgárra való kiterjesztését tartotta prioritásnak, míg a republikánusok 77%-a az adók csökkentését. A második közleményben ismertetik egy telefonos felmérés eredményeit, amelyben rákérdeztek az Amerikai Egyesült Államok lakosainak az egészségügyi ellátás aktuális állapotáról alkotott véleményére, az egészségügyi kérdéseknek a választásban játszott szerepére és a két fő jelölt szavazótábora közötti különbségekre. A válaszokból az derült ki, hogy az egészségügyi szempontok az idei választás alkalmával a szokásosnál nagyobb szerepet játszanak a választók döntésében (a gazdasági kérdések után a megosztott 2-3. helyen szerepelnek az iraki háborúval együtt), és ennek három fő oka van: a választók széles körű rossz véleménye az egészségügy aktuális helyzetéről, a Bush-kormány politikája feletti elégedetlenség, valamint az egyes lakosok által az egészségügyben személyesen is megtapasztalt problémák. A legtöbb választópolgár az amerikai egészségügyi rendszer komoly változását tartja szükségesnek. Barack Obama hívei a szövetségi kormány nagyobb szerepvállalását és az egészségbiztosítás hatályának az összes állampolgárra való kiterjesztését tartják fontosnak, míg John McCain leendő választói az államtól a költségcsökkentést és az egyének és a magáncégek szerepének növekedését preferálnák. Mindkét jelölt támogatói azonban egyet értenek abban, hogy nem lenne kívánatos az adókat emelni az egészségügyi ellátás finanszírozására. Enélkül pedig nehéz lesz véghezvinni a régóta várt mélyreható reformokat, figyelembe véve azt is, hogy az új kormány első prioritása a válsággal fenyegető gazdasági környezet kezelése lesz, és csak ez után következhetnek az egészségügyi intézkedések. Forrás: New England Journal of Medicine 2008. Oct. 30 [előzetes elektronikus közlés] Kapcsolódó anyagok: CBS News/New York Times poll. U.S. health care politics. February 23, 2007. Link Harvard School of Public Health/Robert Wood Johnson Foundation poll. Storrs, CT: Roper Center for Public Opinion Research, March 2008. Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Az egészségügyi szakdolgozók jövedelmének alakulása 2004–2021 között hazánkban
Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás